Vlagyimir Putyin meghívást kapott

Vlagyimir Putyin orosz elnök is meghívást kapott a BRICS dél-afrikai csúcstalálkozójára.

2023. június 2., 08:49

Szerző:

Naledi Pandor, a dél-afrikai diplomáciai tárca vezetője csütörtökön a BRICS fokvárosi, külügyminiszteri szintű tanácskozását követően közölte, hogy az országcsoport (Brazília, Kína, India, Oroszország és a Dél-afrikai Köztársaság) vezetői mind meghívást kaptak az augusztus 22-én kezdődő három napos johannesburgi csúcstalálkozóra. 

A Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen márciusban elfogatóparancsot adott ki, amelyet Dél-Afrikának mint az ICC működését megalapozó Római Statútum részes államának végre kellene hajtania. A dél-afrikai vezetés eddig nem foglalt egyértelműen állást, hogy mit tervez tenni az orosz elnök esetleges megérkezésekor. 

A BICS-külügyminiszterek csütörtök esti sajtótájékoztatójukon kitérő válaszokat adtak arra, hogy Putyin elutazik-e a csúcstalálkozóra. 

Dél-Afrika nem ítélte el Oroszország ukrajnai hadműveletét, és pártatlan akar maradni a konfliktusban, amelynek tárgyalásos rendezését sürgeti. 

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy a Nyugatnak le kell mondania hatalmi törekvéseiről, szankcióiról és pénzügyi zsarolásáról. Mint mondta, Ázsia, Afrika és Latin-Amerika kormányai erősítik gazdasági helyzetüket, szuverén módon követik saját nemzeti érdekeiket, hogy „egyenrangú szerephez jussanak a globális folyamatokban”. Ez által – hangsúlyozta az orosz tárcavezető – igazságosabb világrend jön létre. 

A csúcstalálkozó előkészítésére hivatott külügyminiszteri szintű tanácskozás résztvevői egyebek között arról számoltak be, hogy javult az együttműködés a BRICS csoport tagjai, valamint a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 keretében is. 

A fokvárosi tanácskozáson megvitatott kérdések között szerepelt Szaúd-Arábia, Egyiptom és 17 másik ország jelentkezése a BRICS soraiba. Pandor szerint ezért meghívták egyebek között Banglades, Irán és Argentína külügyminiszterét is a pénteken folytatódó tanácskozásra. A BICS esetleges bővítéséről azonban csak az augusztusi csúcson fognak dönteni – ismertette Pandor.

(Kiemelt képünk: Vlagyimir Putyin orosz elnök köszöntőt mond, a XIV. BRICS-csúcstalálkozón Moszkvában 2022. június 23-án. Fotó: Mikhail Metzel / SPUTNIK / AFP)