Vita a brit védelmi kiadásokról
Egy brit társadalompolitikai kutatóintézet szerint legalább 24 milliárd fonttal csökkenteni kell a brit védelmi kiadásokat, és felül kellene vizsgálni a nukleáris elrettentés stratégiáját is.
Az ország ugyanis egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy továbbra is ennyit költsön fegyverkezésre - állítják. A tekintélyes Institute for Public Policy Research (IPPR) alapos kutatás után készítette el tanulmányát, melynek szerzői közt van Lord Robertson volt brit védelmi miniszter és NATO főtitkár, és a Liberális Demokrata Párt volt vezetője, London volt boszniai különmegbízottja, Lord Ashdown is.
A kutatóintézet arra is felhívja a figyelmet, hogy Nagy-Britanniának át kell gondolnia, valóban a reguláris haderőt és a hagyományos fegyvernemeket kell-e fejleszteni, tényleg repülőgép-anyahajók építését, vadászrepülőgépek vásárlását, illetve atom-tengeralattjárók és korszerű tankok hadrendbe állítását kellene mielőbb megkezdeni? Biztonságpolitikai szempontból ugyanis nem az esetleges háborúk, hanem a közelmúltbeli mumbaihoz hasonló terrorista támadások jelentik a legnagyobb veszélyt, és ezeket a hagyományos katonai eszközökkel aligha lehet kivédeni.
Mi haszna lehet például egy repülőgép anyahajónak egy olyan számítógépes terrorista-támadás esetén, amely egy ország bankjait, közműveit és kórházait egyszerre támadja meg és teszi használhatatlanná? Az atombomba elektronikus megfelelőjével szemben vajmi kevés hasznát venni egy harci repülőgépnek.
A brit hadiipar illetékesei érzékenyen reagáltak a dokumentumra, hiszen a kényes, de elkerülhetetlen politikai döntések hatalmas megrendelésektől foszthatják meg őket.
Az egyik nagy brit hadiüzem vezetője így reagált a dokumentum ajánlásaira: “A részletkérdéseket vitathatjuk, de tény, hogy nem költünk eleget saját védelmünkre. A biztonságunkra leselkedő fenyegetések nem fognak eltűnni csak azért, mert recesszió van”.
A vita további részleteiről a
www.angolosan.hu- ra kattintva tudhat meg többet.