Van, ahol már fodrászhoz sem lehet menni, másutt stadionból lesz kórház

2020. október 19., 17:45

Szerző:

Ausztriában, Lengyelországban és Walesben is szigorítanak a járvány terjedése miatt.

Ausztriában zárt térben hat, kültéren pedig legfeljebb tizenkét ember gyűlhet össze péntektől – jelentette be hétfőn Sebastian Kurz osztrák kancellár. Kivételt képeznek a szervezett rendezvények, amelyek felső létszámkorlátja 1500 fő lesz szabad téren, ezer fő zárt helyen. A privát összejövetelek közül kivételt jelentek a temetések. A hatóságok az lakásokban nem fogják ellenőrizni a szabály betartását.

Kurz attól tart, hogy decemberre akár 6 ezer új koronavírusos esetet is találhatnak naponta.     Az üzletek, az éttermek, a bárok és a színházak nyitva maradhatnak. A síszezonra leginkább támaszkodó három tartományban bevezették, hogy a bárok a hagyományos hajnali 2 óra helyett korábban, már este 10 órakor bezárnak, hogy így lassítsák a vírus terjedését.

Walesben szinte minden bezár

Csaknem teljes zárlattal felérő, két hétig tartó szigorú korlátozások lépnek életbe péntektől Walesben – jelentette be a walesi miniszterelnök hétfőn. Mark Drakeford elmondta: október 23-tól november 9-ig bezárnak a pubok, az éttermek, a turisztikai és szabadidő-létesítmények, a közösségi intézmények, a könyvtárak és a nem alapvető cikkeket árusító üzletek. Be kell zárniuk a fodrászatoknak, a szállodáknak és a szépségszalonoknak is.

A walesi kormány a zárlat idejére megtiltja a gyülekezést a nem egy háztartásban élők számára közterületen és zárt térben egyaránt. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyságon belül Walesben lépnek életbe a legszigorúbb járványmegelőző korlátozások. 

Az északnyugat-angliai Liverpoolban és tágabb körzetében már a nagyon magas szint van érvényben, mivel jelenleg ebben az országrészben a legmagasabb a koronavírus-fertőzési ráta Anglián belül. Londonban szombat óta a középső, vagyis a magas készültségi fokozat érvényes.

Lengyelországban kórház lesz a stadionból

A varsói Nemzeti Stadion konferenciatermeit még ezen a héten gyógyintézménnyé alakítják át – jelentette be hétfőn az egészségügyi miniszterhelyettes.

Waldemar Kraska elmondta: egy héten belül mintegy 11 ezer betegággyal emelik a lengyelországi kórházi kapacitásokat. Michal Dworczyk miniszter kiegészítette: kezdetben 500, oxigenterápiát is lehetővé tevő férőhelyet biztosítanak a helyszínen, ezen belül 50 ágyat intenzív ápolásra szánnak. A kórház kapacitását szükség esetén ezer ágyra tudják növelni.

A közel 38 millió lakosú Lengyelországban 85 620 az aktív fertőzöttek száma, a fertőzések többsége továbbá is könnyű lefolyású vagy tünetmentes. Adam Niedzielski egészségügyi miniszter hétfő délutáni sajtóértekezletén elmondta: amennyiben nem lassul a járvány dinamikája, jövő héten az új fertőzések napi növekménye 15-20 ezerre ugorhat fel.