Vér és kivárás

A véres események láncolatáért Egyiptom tényleges ura, Al-Sziszi védelmi miniszter, hadsereg-főparancsnok viseli elsősorban a felelősséget, nem a Muzulmán Testvériség (MT) iszlamista vezérkara. Ő az, aki július 26-án arra szólította fel Murszi ellenfeleit (gyakorlatilag a fél országot), hogy tömegtüntetésekkel nyilvánítsák ki egyetértésüket a hadseregnek „az erőszak és a terror” elleni fellépésével. Ennek a felszólításnak az „egyiptomi tavasz” (2011) idejéből ismert Tahrir téren nyomban foganatja is lett, csakhogy a túloldal se volt tétlen. Az iszlamisták pár kilométerre onnan, egy mecset környékén „rendezkedtek be” ezrével, s mondták ki: ülősztrájkolnak mindaddig, amíg Murszi el nem foglalja újból demokratikus választásokon elnyert posztját. A kormány megüzente nekik, hogy oszoljanak, különben...

Gyenge vádak

Másnap hajnalban eldördültek az első lövések. Alappal feltételezhető, hogy nem a kivonult rendőri erők fegyvereiből, hanem a házak tetején lapuló, a hadsereg által felbérelt orvlövészek, illetve Murszi-ellenes elemek puskáiból. Arról egyetlen hír sincs, hogy a Murszi-ellenes táborból bárki megsérült vagy meghalt volna. A mából visszanézve világos, hogy Al-Sziszi tábornok egyszerűen „népi felhatalmazást” akart kapni ahhoz, hogy megkezdődhessen a leszámolás az egész Murszi-rezsimmel. Ehhez most bőszen segédkezik az egész egyiptomi – jobbára Mubarak által hátrahagyott – igazságszolgáltatás.

Az őrizetben levő Murszit egy vizsgálóbíró már megvádolta árulással, kémkedéssel, gyilkosságokban való közreműködéssel, gazdasági kártevéssel; az MT vezetőit pedig sorban fogják el és helyezik vád alá. Annak ellenére, hogy minden külföldi megfigyelő azon a nézeten van: egy jogállamban ezek a vádak órákig nem volnának képesek megállni a lábukon, az eljövendő dolgok íze máris erősen érezhető.

Abdel Fattah al-Sziszi alighanem a néhai Gamal Abdel Nasszer, a legendás elnök mundérjába akar öltözni. Nasszer 1954-ben túlélt egy MT-merényletet, amire azzal válaszolt, hogy a lehető legnagyobb brutalitással verte szét az arab világ akkor még egyetlen komoly iszlamista erejét. Amely aztán csak bő fél évszázaddal később, Mubarak eltávolítása után nyerte vissza legitimitását, s bújhatott elő az illegalitásból.

Üres boltok

Egyiptom iszlám köztársaság, noha iszlám törvénykezés nélkül. Itt nem a laicizmus és a vallás konfliktusáról van szó, hanem az áldemokráciát gyakorló tábornok elnökök (Nasszer, Szadat, Mubarak) és a köréjük épített hatalmas bürokratikus gazdasági birodalom megőrzéséről vagy elvesztéséről. És nem utolsósorban Amerika, Izrael és az Amerika-barát gazdag öbölbéli rezsimek (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Kuvait) támogatásáról. Ez utóbbiak, noha a szó dogmatikai értelmében iszlamisták, semmitől nem irtóznak jobban, mint egy olyan népmozgalomtól, amelyik a sah rendszerét megdöntötte Iránban, és a tekintélyelvű dinasztikus államformát köztársaságival akarná felváltani.

Roppant jellemző módon Egyiptom ideiglenes kormánya tizenkétmilliárd amerikai dollárnak megfelelő segítségre kapott ígérvényt a monarchiáktól, amelyek suttyomban mindig is a Murszi-ellenes erőket (jelesül: a Mubarak által hátrahagyott struktúrákat) támogatták. Murszi egyéves kormányzása alatt Egyiptomra az állandó áramkimaradások, üzemanyaghiány, élelmiszerhiány volt jellemző – érdekes módon ezek egy csapásra megszűntek, mihelyt Al-Sziszi elűzte Murszit. Sőt, megjelentek az utcákon a rendőrök is, akik addig a laktanyáikban hűsöltek, és a közrend fenntartásában – például a keresztényellenes iszlamista rohamok elhárításában – egyáltalán nem vettek részt.

Visszatérve a Murszi ellen emelt vádakhoz. Az egyiptomi tábornokok most „fedezték fel”, hogy a Mubarak-ellenes lázongás tetőpontján (2011. február), amikor Murszi és az MT más vezetői előtt hirtelen megnyíltak a börtönkapuk, éspedig úgy, hogy „ismeretlenek” szabadították ki őket rabságukból, nos, ezek az „ismeretlenek” bizony a Gázai övezetben uralkodó palesztin terrorszervezet, a Hamasz emberei voltak. Szóval: idegenek, más ország polgárai, akikkel az MT-nek össze kellett esküdnie ahhoz, hogy emberei szabadok legyenek.

Bajban vannak

A történetben van logika, de nem ideológiai természetű. A Hamasz ugyanis totálisan Egyiptom-függő. Az a bizonyos alagútrendszer, amelyet a Gázai övezet és a Sínai-félsziget határán építettek ki, az építőanyagoktól a gépkocsikon és az üzemanyagon át az élelmiszerekig és a luxuscikkekig „tegnapig” mindent áteresztett, ami Gáza életben maradásához, működéséhez szükséges volt. Megfejelve azzal, hogy a Hamasz-kormányzat ennek az importnak a megadóztatásából fedezte önnön hivatalnokainak az eltartását. Amióta Egyiptomban zavargások vannak, a hadsereg lezárta az egész alagútrendszert, mondván, azon keresztül nem annyira áruk, inkább iszlamista terroristák áramlanak, s öldösnek sorra egyiptomi katonákat és rendőröket. Ilyenformán a Murszi-ellenes puccs a palesztin államterületnek ezt a felét kvázi halálra ítélte.

Amúgy – és éppen ezért – nem nagyon hinném, hogy Mursziért, akit kétségkívül katonai puccsal „jegeltek”, túl sok könnyet hullatnának a demokrácia barátai, élükön az Egyesült Államokkal. Igaz, napi rendszerességgel hangzanak el olyan nyilatkozatok – Berlintől Brüsszelig –, hogy a törvényellenesen fogva tartott elnököt ki kell engedni, és Egyiptomnak „újból” a demokrácia útjára kell lépnie, de nem látok egyetlen olyan eszközt sem, amivel a tábornoki kart kényszeríteni tudnák.

A megbuktatott rezsim méltóságai elleni sorozatos vádemelések éppen az Al-Sziszi-klán elszántságára vallanak, a vérfürdők még inkább. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az „arab tavasz” iszlamista hősei mindenütt bajban vannak, roppant nehéz mást mondani, mint hogy a Muszlim Testvériség és testvérszervezetei, leágazásai a hatalmat megszerezték ugyan, de élni nem tudtak vele, hiszen kormányzásképtelennek bizonyultak.

Aminek a magyarázata abban keresendő, hogy egyikük sem volt képes arra a bizonyos „szövetségi politikára”, amely minden, magát demokratikusnak gondoló rendszer működésének alfája és ómegája. Most elgondolkodhatnak ezen.

Egyiptomban nincs minden veszve, mert a belső megbékélés távolinak tetszik ugyan, de felvilágosult, laikus, sőt liberális politikusokból van elég.

Csak épp a népnek kell majd használnia a tábornokok iránytűjét egy újabb választáson, ami kényszerrel bizonyosan nem megy.