Vége! Most mi lesz?

Ezt kérdezik napok óta a lengyelek, ez a híradások címe, néha azzal a változtatással: hogyan éljünk tovább, sőt a neten még az a kérdés is terjed, amelyet a kormányfőhöz intéztek: „Tusk úr, hogyan éljünk tovább a foci EB nélkül?” Persze a turnénak vége, de a lengyel híradók változatlanul vezető anyagokban számolnak be az érdekességekről, a kommentárokról, az összegzésekről, mi több, a lengyel televízió híradójának vezetője egyenesen az államfőnek szegezte a kérdést, nem kellene-e Lengyelországnak megpályázni a labdarúgó VB rendezési jogát.

2012. július 2., 18:41

Bronislaw Komorowski köztársasági elnök nem zárta ki ennek lehetőségét, s ebben a véleményében csak támogatást kapott Michel Platini elismerő szavaitól. „Lengyelország és Ukrajna fantasztikus EB-t szervezett” – mondta az UEFA elnöke sajtókonferenciáján, amelyen kifejtette, hogy a rendezvény hangulata megismételhetetlen volt és sokáig emlékezetes marad.

Platini kifejtette, hogy rekordszámú vendég vett részt az eseményeken – a hivatalos adatok szerint 1,3 millió külföldi érkezett a meccsekre. Rekordot döntött a lengyel szurkolói zónákban izgulók száma is, összesen 3 millióan drukkoltak és szórakoztak ezeken a helyeken. Ugyancsak minden nézettségi adatot megdöntöttek a meccsek közvetítésével, ebben a pálma az orosz-lengyel mérkőzésé: 16,5 millióan ültek a televízió képernyője elé csak Lengyelországban – az EB döntőjére „csupán” 10 millióan voltak kíváncsiak.

Az UEFA vezetője meglepő bejelentéssel is szolgált: a 2020-as EB rendezésének jogát lehet, hogy nem két ország kapja, mint az idén, hanem 12 vagy 13 európai város, s erről lehet, hogy még az idén év végén döntenek. Ezzel ünnepelnék a labdarúgó EB 60. évfordulóját.

A Lengyelországban az eseményen dolgozó külföldi újságírók is rendkívül elégedettek voltak a szervezéssel, nem egy közülük kijelentette, hogy Lengyelország akár egyedül is képes lett volna a bajnokság megszervezésére. Olyanok is akadtak, akik egyenesen a BBC-t vádolták azzal, hogy nekik „köszönhető” az a rossz sztereotípia, ami miatt sok vendég nem is jött el ide, s felszólították az angol hírcsatornát, vonja vissza előzetes jelentését, és kérjen bocsánatot azért a filmért, amely a foci EB előtt negatív színben tüntette fel nemcsak Ukrajnát, de a lengyeleket is, azt állítva, hogy az országban meglévő rasszizmus és antiszemitizmus egyenesen a kibicek testi épségét és életét veszélyeztetheti.

Varsó főpolgármestere, Hanna Gronkiewicz-Waltz vasárnap megköszönte a 900 fővárosi önkéntesnek áldozatos munkájukat, amellyel a rendezvényt szervezték, de nem feledkezett meg a mindennapi életükben meglehetősen korlátozott varsóiakról sem, akik példás fegyelemmel viselték el a nehézségeket.

Teljesen más véleményt mondott a lengyel jobboldal. Szerintük az Euro 2012 maga volt a csőd, s minderről Donald Tusk és kormánya tehet. „Hol vannak a szupergyors vonatok? Hol van a négyezer kilométernyi autósztráda?” – tette fel a kérdést egyik jeles vezetőjük, Zbigniew Ziobro, európai parlamenti képviselő. Kifejtette, hogy az esemény a kormány veresége, és ha félretesszük a sporttal kapcsolatos eufórikus érzelmeket, beláthatjuk, hogy csak 600 km autópálya épült, hogy Lengyelországnak szüksége lett volna a gyorsvasutakra és arra a civilizációs ugrásra, amelyet ez az esemény lehetővé tett volna. „Többet ilyen esélyünk nem lesz” – tette hozzá a képviselő. Érthető a jobboldali felzúdulás: a Tusk-kormány népszerűsége az EB alatt legalább 5 százalékkal emelkedett.

A baloldal vezetője, Leszek Miller messze nem volt ennyire kritikus. Úgy értékelte, hogy valóban vereséget szenvedett Lengyelország, de csak egy területen, a foci területén, mert a lengyel csapat volt a leggyengébb. Hozzátette ugyanakkor, hogy rövidesen kiderülhet: könnyebb stadiont felépíteni, mint fenntartani.

Az értékelések természetesen még hosszan fognak tartani, annál is inkább, mert a lengyel Labdarúgó Szövetség is komoly problémákkal kell szembenézzen, s még azt sem lehet tudni, ki váltja a nemzeti csapat kapitányát, Franciszek Smudát, akit sokan okolnak a sikertelenségért, s aki azonnal le is mondott. Ugyanakkor marad csemege a szurkolóknak elég: most például az a szenzációs hír, hogy az olasz „Szuper Mario” Balotelli (mostoha) nagymamája egy wroclawi zsidó asszony volt.