Vége az Obama-mániának

Barack Obama pénteken indult 10 napos ázsiai körútjára, amely során ellátogat Indiába, Indonéziába, Dél-Koreába és Japánban.

2010. november 7., 16:32

Dzsakartában kezdetben nagy figyelem és várakozás kísérte az Egyesült Államok első színes bőrű elnökét, aki gyerekkorában itt élt, és ide járt iskolába. Obama népszerűsége viszont az elmúlt időszakban jelentősen csökkent, mint ahogy az a világ más tájain illetve saját országában is tapasztalható - írta az

atv.hu.


Ennek egyik jele az volt, hogy februárban eltávolították a gyerekkori szobrát az egyik Dzsakarta központjában lévő parkból. A Facebookon ugyanis indonéziaiak kampányt indítottak, arra hivatkozva, hogy nem tett eleget ahhoz, hogy ekkora elismerést kapjon. A szobor most egykori iskolájánál áll. Egyesek szerint a helyiek lelkesedése azért is hagyott alább, mert az elnök már kétszer halasztotta el indonéziai látogatását.

"Obama látogatása, az átfogó megállapodással együtt az imperialista politikájuk részét képezik, amelyekkel meg akarják fogni Indonéziát” – mondta egy tüntető diák.

14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.