Varsó csak akkor ad vadászgépeket Ukrajnának, ha a NATO dönt erről

Lengyelország hajlandó harci repülőgépekkel is segíteni Ukrajnát az orosz támadás elleni védekezésben, de csak akkor, ha a NATO döntést hoz erről – mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy csütörtöki német lapinterjúban.

2023. február 2., 13:05

Szerző:

A konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) politikusa a Bild című lapnak adott interjúban kiemelte, hogy támogatná vadászgépek átadását Ukrajnának, „ha ez az egész NATO döntése lenne” és „nemcsak Lengyelország, hanem sok más ország is részt venne” az ukrán légierő megerősítésében. Lengyelország azért támogatja Ukrajnát, hogy győzzön a háborúban, azonban a győzelem pontos definícióját Kijevnek, Volodomir Zelenszkij elnöknek és kormányának, valamint az ukrán népnek kell meghatároznia, ezért „nem fogalmazok nagyon konkrétan, hiszen ez rajtuk múlik” – tette hozzá.

Mint mondta, Oroszország Ukrajna elleni háborúja történelmi fordulópont, és egy esetleges orosz győzelem – amelytől „Isten mentsen - teljesen átrendezné Európát.” Ha Oroszország győz, Moszkva állandó fenyegetést jelentene Finnországra, a balti államokra, Lengyelországra, Romániára, Moldovára és Németországra is – fejtette ki a lengyel kormányfő, hozzátéve: orosz győzelem esetén Moszkva azzal zsarolna, hogy „a mi gázunkat vegyétek, különben más országokat is megtámadunk.”

Mateusz Morawiecki arról is szólt, hogy információi szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök valószínűleg márciusban vagy áprilisban újabb nagyszabású, „nagyon kemény” offenzívát indít két vagy három irányból, és megint megtámadja Kijevet is. Németországról elmondta, hogy az Ukrajna elleni háború révén sokan fordulatot vártak az orosz földgáz-, és nyersanyagimportra alapozó „nagyon rossz stratégiát” követő Berlintől, de csupán az tapasztalható, hogy a német vezetés „megpróbál félig terhes lenni.” Ez azt jelenti, hogy támogatják ugyan Ukrajnát, de még mindig hisznek abban, különösen Olaf Scholz kancellár, hogy „napirendre lehet térni” a történtek felett. „Nem hiszem, hogy ez valaha is lehetséges lesz ezzel a kvázi-totalitárius rendszerrel. Oroszországnak teljesen meg kellene változnia” – jelentette ki a lengyel miniszterelnök.

(Kiemelt képünk: Egy F 16-os vadászrepülőgép részt vesz a NATO légvédelmi gyakorlatán a közép-lengyelországi Lask légibázis közelében 2022. október 12-én. Fotó: RADOSLAW JOZWIAK / AFP)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).