Varga a tévében

2013. június 11., 11:51

Varga Mihályról két dolgot szokás mondani. Egyfelől ő az a világon egyedülálló pénzügyminiszter – akarom mondani, pénzügyekért felelős miniszter –, aki még sohasem készített költségvetést. A másik egy városi legenda, miszerint ő visszafogottabb és szakmaibb, mint a többi bűntársa az állampártunk gazdasági sertepertélői között. Nem mintha nem lenne sokkal kevésbé bornírt, mint a környezete, de ez még mindig igencsak távol van a szakmai megközelítéstől.

Nos, nemrégiben a köztévé műsorában is ez utóbbiról tett tanúságot.

A magam részéről értem, sőt akceptálom az ünneplést és részben a dicsekvést is. Azonban ezt a gátlástalan túlterjeszkedést, az orbáni hazugságok papagájként való ismételgetését nem igazán tudom megérteni.

Hogy egyértelmű legyek: ha nem is jó szakmai szívvel, tudomásul veszem, hogy az erőlködés elismerését eredményelismerésnek állítják be, de hogy mindezt az unortodoxia világméretű sikerének titulálják, az elemi szakmaiságot is megkérdőjelezi.

Az estére azzal a kijelentésével tette fel a koronát, hogy azért nyúlják le az önkormányzatok számlavezetését, mert az szerintük logikus lépés, lévén bevételeiknek döntő többsége állami támogatás!

Ja persze, a derék magyar állam ebben is azt a demagógiát engedi meg magának, hogy lerabolják az önkormányzatokat, és majd hogyha jól viselkednek, akkor támogatás formájában némi aprópénzt visszacsörgetnek!

Róna György

E-mail