Lehet szörnyűbb is, mint a bucsai mészárlás

Kínzókamra, tömegsírok, összekötözött  kezű hullák - Zelenszkij szerint van lejjebb.

2022. április 4., 06:49

Szerző:

A Bucsában történt bűncselekményeknél is szörnyűbb dolgok derülhetnek még ki tekintettel arra, hogy Ukrajna más régiói még mindig orosz ellenőrzés alatt állnak - közölte vasárnap esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Szerinte azokon a helyeken „még több halott lehet és bántalmazás történhetett, mert ez az orosz hadsereg természete, amely az országunkba jött. Olyan embertelen teremtmények, akik nem tudnak másként cselekedni” – hangoztatta Zelenszkij.

Beszélt arról is, hogy Ukrajnának elvileg nem is kellett volna külföldi partnereitől fegyvereket kérnie. „Mert minden szükséges fegyverzetet kérés nélkül a rendelkezésünkre kellett volna bocsájtaniuk. Mert pontosan tudták, milyen vész közeleg és az mit hoz magával”– tette hozzá az ukrán elnök.

Ukrán hivatalos közlések szerint a településen tömegsírra is bukkantak, amelyben 280 férfi holttestét találták meg. Az orosz kormány ukrán szélsőségesek provokációjának minősítette a történteket, míg Kijev az orosz csapatokat vádolja ártatlan civilek lemészárlásával.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter vasárnap este közölte a Twitter-oldalán közzétett videóüzenetében, hogy elégtelennek találja a bucsai atrocitások nyomán tervezett újabb uniós szankciókat. 

„Szigorítani kell az uniós szankciókat”– jelentette ki Kuleba. Különös tekintettel az orosz olaj, gáz és szén embargóját szorgalmazta, az európai kikötők lezárását az orosz termékek előtt, valamint újabb orosz bankok kizárását a SWIFT globális fizetési rendszerből. Ugyanezt követelte a világ legfejlettebb ipari államait összefogó, az Európai Uniót is magában foglaló G7 csoporttól is.
A szatellit képek kiértékelésével foglalkozó Maxar Technologies amerikai cég közlése szerint a térségről készült műholdfelvételek egy 13,5 méter hosszú árkot mutatnak egy ukrán templomhoz tartozó telken, ahol a tömegsírt találták. A Maxar Technologies szerint az első ásatási munkálatoknak március 10-én látták jeleit a szatellit felvételeken. 

(Kiemelt kép: Egy kutya fekszik egy férfi holtteste mellett, akit az orosz csapatok öltek meg Bucsa városában 2022. április 3-án. fotó: Szergej Szupinszkij / AFP)