Vallott a texasi késes gyilkos

Anyagyilkosság borzolja a texasiak idegeit. Egy texasi tini azt vallotta: nem ő bujtotta fel barátját, hogy ölje meg az édesanyját. Előzőleg a "barát" megkéselte az anyukát.

2010. január 10., 21:27

Az ügyben nyomozó texasi rendőrség viszont az közölte: Danish Minhas a kihallgatás során azt mondta a nyomozóknak, hogy ő kérte meg a 18 éves Nur J. Mohamedet, hogy ölje meg az anyját, mert "nem hagyta levegőhöz jutni". A rendőrség azt mondta: mindkét tini bevallotta bűnösségét.

Viszont a Minhas a Houston Chronicle című újságnak azt mondta a börtönben, hogy kényszerből vallott a rendőrségnek és Mohamedre terelte a felelősséget. A fiú társa nem nyilatkozott.

Minhas még november 25-én hívta fel a rendőrséget, hogy 43 éves anyját halálosan összeszurkálták. A rendőrség közölte: Danish Minhas nehezen tűrte, hogy korán kell hazaérnie és házimunkát kell otthon végeznie.

A felbujtó az újságnak azt mondta: hiányzik az anyja - írta az AP hírügynökség.

15:02

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden közölte, hogy nem lesz semmiféle hatalomátadás Fehéroroszországban, és ez a kérdés szóba sem került Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott csúcstalálkozóján Szocsiban.