Valakinél elsülhet a pisztoly

Útban a reptér felé a teheráni nemzetközi rádiót hallgatom. Hosszú az út; addig sok nyelven áthaladnak a 100.7-en. Még röviden megállunk, míg a taxisofőr vesz egy csomag cigarettát, aztán nekivágunk az útnak. Minden órát az iráni himnusz választja el a következőtől - itt töredezettebb az idő. A himnusz mindent meg is tesz, hogy emlékeztesse erre az embereket. Nagy csinnadrattával indít, dobbant egy nagyot, kórusok, fanfárok zengenek, majd egy decrescendo: csendesebb, szomorúbb rész következik, hogy aztán a végén újra győzedelmesen búcsúzhasson el.

A japán után a német adás következik. Hírek. Az atomkérdés, Ahmedinazsád legújabb, külföldön tett kijelentései. Ami meglepő, hogy kizárólag külföldi vagy külpolitikai vonatkozású híreket hallani. Mintha az ország most erre rendezkedett volna be, és - félelmében - csak kifelé kacsintagatna.

Majd egy hosszabb interjú következik egy izraeli íróval, aki - a múlt hetek heves szócsatája ellenére - nem tartja valószínünek, hogy háborúra kerülne sor Izrael és Irán között, mivel az izraeliek többsége 'lassan megtanul együtt élni azzal a gondolattal, hogy Iránnak atombombája lehet'. Másrészről - mutat rá - fennáll annak a veszélye, hogy a roppant feszült helyzetben valakinél elsül a pisztoly, ami az egész régiót lángra lobbanthatja.

Ezután Korán-részletek következnek - nem tudok nem mosolyogni azon, ahogy az unott és kifejezéstelen hangon olyan szavak hangoznak el visszhangeffekt kíséretében, mint 'fennséges', vagy 'mennyei'. Az adás második felében egy dzsámit mutatnak be nagy részletességgel és roppant unalmasan.

Az angol adás némileg izgalmasabb. A semleges, csilingelő rádióhangon előadott híreknél akaratlanul is nevetésben török ki. Mintha egy kabaré-előadást hallgatnék egy Tourrette-szindrómás (vagyis hirtelen kontrollálhatatlanul ocsmány kirohanásoktól szenvedő) bemondóval.

'Az Egyesült. Államok elnöke, George W. Bush, aki 2000-ben elcsalta a floridai választásokat, fel akarja szabadítani országa stratégiai olajkészletét. Bush, Amerika valaha legnépszerütlenebb elnöke, akinek elnöksége romba döntötte a közel-keleti régiót, szavazás elé bocsátotta legújabb javaslatát.'

Körbetekergetem a vevőt; mindenhol beszéd vagy népzene megy. A zene magas színvonalú, csodás, de. A fiatalok már nem hallgatják a teheráni rádiót. A netről, az illegális parabolaantennával fogható zeneadókról és az underground lemezpiacról szerzik az új idők zenéjét. Az élet túllépett a teheráni rádión.

Megállunk újra, ekkor már a sivatag közepén. A sofőr lazán int, hogy semmi baj. Igazi sivatagi ember, egyenes tekintetü, szüken méri a szavakat. Valamit üzletel, majd továbbhajtunk. A sivatagon haladunk át, késő este van már, nagy a szél. Aztán valamit meghallok, és rögtön kikapcsolom a rádiót. Éteri zene szól valahonnan, fájdalmasan szépsége egy csapásra felülír mindent, amit eddig Iránról hallottam. A sofőr énekel.