Üzenet Bécsből

Az Osztrák Főiskolások Szervezete (ÖH) szolidáris a magyar diákokkal, akik hétfő óta három egyetemi előadótermet tartanak megszállva Budapesten. A szervezet nyilatkozatát, amelyet az osztrák hírügynökség tett közzé, honlapunk dr. Gonda László fordításában közli.

2013. február 13., 19:45

Az ÖH vezetőségének tagja, Janine Wulz, emlékeztet arra, hogy az ott tematizált problémák nem csupán Magyarországra jellemzőek: „A magyarországi tiltakozások a tanulmányi helyek nagyarányú leépítése, a felsőfokú oktatás pénzügyi kiéheztetése és ezekből eredően az egyetemek elitképzési hellyé történő leértékelődése ellen irányulnak”. Ezek mind olyan problémák, amelyek legalább 2009 óta már Ausztriában is jelen vannak. Ezért mind Ausztriában, mind Magyarországon ugyanazért harcolnak a diákok: a mindenki számára szabad oktatásért.”

Emellett a magyar kormány az alaptörvénybe akar rögzíteni egyfajta kötelező munkavállalást – akik befejezik tanulmányaikat, azokat arra kötelezik, hogy Magyarországon maradjanak. „Habár elsőre ez csak egy jobboldali irányultságú kormány bolond ötletének tűnik, Ausztriában is léteznek olyan tervek, amelyek nagymértékben korlátozni akarják a mozgásszabadságot. Az új orvostudományi egyetemekről és fakultásokról folytatott vitában Gabi Burgstaller (Salzburg szociáldemokrata tartományfőnöke) jelezte: szívesen kötelezné az orvostudományi egyetemen végző hallgatókat és hallgatónőket arra, hogy Ausztriában maradjanak. Ez a mozgásszabadsággal összefüggő alapjog súlyos megsértése”- mondta felháborodottan Wulz.

„Másképpen is megoldható lenne az a gond, hogy túl kevés orvos és orvosnő van Ausztriába, és ehhez még csak az emberi jogokat sem kell megsérteni. Jelentősen kell növelni kell a befogadóképességet, fel kell számolni a tanulmányi helyek korlátozását, és az Ausztriában dolgozó orvosok és orvosnők számára jobb munkakörülményeket kell teremteni – s akkor majd ők is szívesen és önként maradnak Ausztriában.”

„Teljesen mindegy, hogy Magyarországról, Ausztriáról vagy a világ bármely más országáról is van szó, a politikának az a feladata, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegye a felsőfokú oktatást” – foglalja össze a véleményét Wulz. „Minden egyéb csak klientúrát építő politika, és ez megfélemlítő jelleget ölthet magára – például amikor csak kevés végzős hallgató van, és kísérletek történnek arra, hogy a saját országukban való maradásra kényszerítsék őket. Teljes szolidaritásunkról biztosítjuk magyar kollégáinkat illetve kolléganőinket, és támogatjuk a követeléseiket!”

Fordította: dr. Gonda László

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.