Uniós felmérés a korrupcióról

2014. február 6., 13:39

Elkészült az EU első korrupcióellenes jelentése, amely szerint évi 120 milliárd euró veszik el az EU tagállamaiban a korrupció miatt. Magyarországon az európai átlagnál rosszabb a helyzet, elsősorban a pártfinanszírozás, a közbeszerzések, a nem megfelelő összeférhetetlenségi szabályok és az orvosi hálapénz miatt.

Az EU összes tagállamában évente 120 milliárd euróra becsüli a korrupció gazdasági költségeit az Európai Bizottság. Figyelemmel arra, hogy a globális korrupciós indexet a különböző témával foglalkozó nemzetközi szervezetek úgy 5 százalékra teszik, a fenti összeg pedig az EU éves GDP-jének az egy százalékát sem éri el, kijelenthetjük, hogy ez igen óvatos becslés. Az európaiak háromnegyede szerint rendszerszintű probléma országában a korrupció. Viszont az elmúlt évekhez képest csökkent azoknak a száma, akik úgy érzik, hogy életüket befolyásolja a jelenség (kb. a válaszadók negyede), és azok is kevesebben vannak, akik maguk szembesültek vesztegetéssel (8 százalék) – írja az Index.

Nem nagy meglepetés, de ebből a felmérésből is kiderült, hogy Dánia, Finnország, Luxembourg és Svédország a legkevésbé korrupt országok. Ezekben az országokban a válaszadók kevesebb mint egy százaléka állította, hogy meg kellett vesztegetnie valakit ahhoz, hogy ügyét elintézze. A válaszadó dánok 20 százaléka tartja országában széles körű problémának a korrupciót, míg Magyarországon tízből kilenc válaszadó.

Vannak olyan országok, ahol a válaszadók többsége szerint széles körű a korrupció, viszont csak kevesen (kevesebb mint két százalékuk) szembesül személyesen is a jelenséggel. Ilyen hely például Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország és az EU-hoz velünk együtt tíz éve csatlakozó Észtország is. Portugáliában, Szlovéniában, Spanyolországban és Olaszországban szintén alacsony a korrupcióval személyesen szembesülők aránya (1–3 százalék), viszont a médiában nyilvánosságot kapó nagyszabású politikai és üzleti korrupciós ügyek miatt a válaszadók nagy többsége szerint súlyos és széles körű a probléma.

Magyarországot a jelentés Szlovákiával és Lengyelországgal szerepelteti egy csoportban. Ezekben az országokban a válaszadók szinte kivétel nélkül széles körű problémának érzik a korrupciót, és sokaknak személyesen is részük volt benne. Az Európai Unióban Bulgáriában, Romániában, Horvátországban, Csehországban, Litvániában és Görögországban a legrosszabb a helyzet. Görögországban például szinte mindenki úgy gondolja, hogy mindent ellep a korrupció (99 százalék – vajon ki szerint nem?). Bulgáriában tízből hat cégvezető úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt három évben a vesztegetés miatt bukott el egy közbeszerzést.

A korrupcióellenes jelentéshez készített közvélemény-kutatás szerint a magyarok 89 százaléka gondolja úgy, hogy széles körű Magyarországon a korrupció. Ez a szám kiugróan magasnak számít az európai mezőnyben. Szintén jellemző a magyar korrupciós helyzetre, hogy az európai átlagnál majdnem kétszer többen válaszolták azt, hogy az elmúlt egy évben kérték vagy elvárták tőlük, hogy kenőpénzt fizessenek valamiért (a válaszadók 13 százaléka). Az Európai Bizottság kiemeli, hogy átláthatatlanok a magyar pártok pénzügyei, a közbeszerzési szabályok nem képesek hatékonyan kiszűrni a visszaéléseket, és szigorítani kellene, illetve következetesen végrehajtani a közszereplőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. Továbbá a brüsszeli testület javasolja, hogy szigorítsuk meg a választott és kinevezett köztisztviselők felelősségére vonatkozó szabályokat, és tegyünk valamit a politikai szívességeken alapuló kinevezések ellen.

Utolsó ajánlásként a jelentés felveti, hogy további lépések szükségesek a magyar egészségügyi ágazatban általánosnak számító hálapénz fokozatos felszámolása érdekében. A bizottság jól érezte, hogy ezzel a felvetéssel ingoványos talajra tévedt. Ezért is fogalmaz óvatosan, fokozatos felszámolást és meglehetősen tágan értelmezhető „további lépéseket” javasol. A jelentés végre fényt derít arra is, hogy valóban magyar sajátosság-e az orvosi hálapénz. A már említett közvélemény-kutatás alapján úgy tűnik, hogy Magyarország mellett még Szlovákiában és Lengyelországban érzik az orvoshoz forduló betegek, hogy kötelező a hálapénz fizetése. A három országban a válaszadók 13-15 százaléka állította, hogy zsebbe fizetett az orvosnál. A 13-15 százalékos adat kifejezetten alacsonynak számít a korábbi hasonló témában készült korrupciós felmérésekhez képest. Ennek elsődleges oka, hogy itt az összes válaszadóhoz viszonyítanak, és nem mindenki járt orvosnál az előző évben. Emiatt lényegesen alacsonyabb a korrupciós mutató, mint a kifejezetten egészségügyi ellátást igénylő emberek körében készült felmérések esetében (az ilyen felmérések szerint jövedelmi viszonytól függően a válaszadók 60–90 százaléka fizetett).