Elkerülhetetlen egy újabb zárlat bevezetése
Egyelőre nincs konkrét időpontja a korlátozások szigorításának Ukrajnában.
Elkerülhetetlen, hogy ismét szigorú korlátozásokat vezessenek be a járványhelyzet romlása miatt Ukrajnában – jelentette ki Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese egy hétfői tévéműsorban, írja az MTI. Eközben a járvány tavaly tavaszi kitörése óta a betegségben elhunytak száma meghaladta az 54 ezret az országban.
A tisztségviselő közölte, egyelőre nincs konkrét időpontja a korlátozások szigorításának. Szavai szerint az bizonyos, hogy hamarosan a legenyhébb, „zöld” kategóriából az ország már az eggyel szigorúbb, „sárga” kategóriába kerül, amelyben szigorúbb korlátozások vonatkoznak egyebek mellett a tömegrendezvények és az edzőtermek látogatására. Biztosított egyúttal afelől, hogy az üzleti szféra és a beoltottak számára könnyítések lesznek, például nem szabja majd meg a tárca, hányan tartózkodhatnak egyszerre egy légtérben ott, ahol az alkalmazottak és a látogatók védettek a koronavírussal szemben. Hozzáfűzte, hogy ez még kidolgozás alatt áll.
Kuzin leszögezte, hogy nincs konkrét szám arra vonatkozóan, mennyi új megbetegedés után lehet zárlatot bevezetni Ukrajnában. Meggyőződését fejezte ki ugyanakkor, hogy a legsúlyosabb, „vörös” kategóriába november előtt nem kell átsorolni az országot. Később Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy másik televíziónak nyilatkozva közölte, hogy Ukrajna már jövő hétfőn „sárga” besorolásba kerülhet. A tárca erre tett javaslatot, a döntést a héten összeülő kormányzati válságstáb hozza meg – mondta.
Ukrajnában hétfőre 773 esettel 2 298 307-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 18-cal 54 001-re emelkedett. Eddig 2 213 177-en gyógyultak meg, miközben az aktív fertőzöttek száma csaknem háromszázzal 31 129-re nőtt. Kórházba 635 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, míg ez a szám a megelőző napon 899 volt. Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 581 418-an kapták meg valamely védőoltás első, 4 208 085-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Vasárnap 41 787 embert oltottak be az országban.
(Kiemelt kép: Mobil oltócsoport orvosa a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal, a Comirnaty-vakcinával töltött fecskendőt késziti elő a Kárpátaljai Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon kialakított oltóponton Ungváron 2021. április 26-án. Fotó: Nemes János / MTI)