Meglepő nyilatkozat érkezett Ukrajnából az Orbán-kormányról

Nem azt néznék, amit Orbán mond, hanem amit Orbán tesz – szögezte Dmitro Kuleba külügyminiszter. A tettek pedig jobban tetszenek Ukrajnának, mint a szavak.

2022. augusztus 3., 15:43

Szerző:

Nem a magyar kormány nyilatkozatai, hanem a tettei a mérvadóak – jelentette ki Dmitor Kuleba ukrán külügyminiszter egy vele készült interjúban. Az Azonnali idézi Kuleba megállapításait, amelyek szerint nem érdemes Orbán Viktort és kormányát Oroszország „ötödik hadoszlopaként” kezelni, mert a magyar kormány valójában, a politikai cselekvés mezején igenis támogatja az ukránokat.

Az pedig, hogy eközben milyen politikai nyilatkozatokat tettek, másodlagos jelentőségű, emelte ki a miniszter.

„Én mindig azt mondom, legyen akármilyen kellemetlen vagy indulatos egy nyilatkozat, más, mintha tényleg döntenek valamiről. Magyarország támogatja a szankciókat. Látjuk, hogy a vitákban néha felvizeznek pár tervezett szankciót, de a helyzet nem kritikus, olyan pedig még nem fordult elő, hogy fontos döntést nem tudtak Magyarország miatt meghozni” - mondta el Kuleba arról, hogy a konfliktusok Kijev és Budapest között jobbára csupán verbális csörték.

„Ameddig a magyar kormány nyilatkozatai nem esnek egybe az Ukrajnáról hozott döntésekkel, addig el tudjuk fogadni ezt. Probléma akkor lesz, ha már összehangba kerülnek a nyilatkozatok azzal, amit csinálnak.” – összegezte a helyzetet a kijevi diplomácia vezetője.

(Kiemelt kép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter sajtótájékoztatót tart megbeszélésük után Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal épületében 2020. szeptember 23-án. Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás)