Újratervezés

- Mit gondol, Orbán Viktor tényleg veszi a kalapját, amikor kormánya megállapodást köt a valutaalappal?

– Csak pletyka, nem erősítették meg, hogy a miniszterelnök azt mondta volna: ha az IMF jön, ő el. De aligha hinném, hogy valóban távozni készülne a hatalomból.

- A tárgyalások felvételéről szóló minisztériumi közlemény igazi nyelvi lelemény – egy Kádár-kori győzelmi jelentés modorában íródott. Tele van érdekes kinyilatkoztatásokkal: az elmúlt másfél évben állítólag új alapokra helyeztük a gazdaságot, elértük, hogy a magyar gazdaság a piacról finanszírozza magát, a megújulás időszaka után pedig most a növekedés korszaka kezdődik. Van ennek a hencegésnek valóságalapja, vagy mindez megint csak agitprop, ráolvasás?

– Amit a magyar kormány kommunikáció címén művel, az katasztrofális. Ezek a mondatok tételesen nem állják meg a helyüket. Minden szakember – álljon bármilyen közel a Fideszhez – pontosan tudja, hogy mindebből semmi sem igaz. A kormány gazdaságpolitikája igenis zsákutcába vitte Magyarországot, ezért most pont oda kellett visszatérnie, ahonnan másfél éve elindult. Orbán csapata rákényszerült, hogy az IMF-hez forduljon, s ha ezt nem lépi meg, súlyos veszélybe került volna az ország finanszírozhatósága. Az utóbbi három hétben több mint 140 milliárdnyi állampapírral kevesebb fogyott, mint amennyinek az értékesítésére szükség lett volna. Ez pedig előrevetítette: a jövő év közepére csődbe mehet az ország.

- Van egy gazdaságfilozófiai gyöngyszem is a nyilatkozatban: sikerült véghezvinnünk az elmúlt másfél évben, hogy csak a magunk érdekeit érvényesítsük, másokhoz ne kelljen alkalmazkodnunk. Ez alighanem színtiszta badarság a kölcsönös függés mai világában.

– Úgy badarság, ahogy van. Az unió elleni „gazdasági szabadságharcnak” már a gondolata is anakronisztikus abban az Európai Unióban, amely – most különösen – arra épül, hogy összefogva húzzuk ki az integrációt a válságból. Ez a szemléletmód önmagában is legalább akkora baj – ha nem nagyobb –, mint az, hogy nem boldogulunk saját pénzügyeinkkel.

- A bejelentéssel nyilvánvalóan kapkodtak. Volt rá ok: a hitelminősítők a múlt hét elején megüzenték, hogy a magyar befektetéseket készek a bóvli kategóriájába sorolni, az euróárfolyam erre majdnem 318 forintig emelkedett. Magyarország lett a világ nyolcadik legkockázatosabb országa. De vajon miért? A fundamentumok nem voltak ennyire rosszak: az idei államháztartási hiány a felszínen jól alakul, a kormány azt ígéri, hogy jövőre is 3 százalék alatt tartja, s vannak még tartalékok is.

– A magyar kormány kiszámíthatatlanná vált, és folyamatosan megsérti a jogbiztonság elvét. Ez pedig az üzleti világ szemében súlyos vétek. A Standard & Poor’s abban a jelentésében, amelyben indokolta, hogy miért helyezi leminősítési figyelőlistára Magyarországot, nem gazdasági tényezőket említ az első helyeken. Fenntartásainak sorát az állam független intézményei elleni támadással és az új alkotmány elfogadásának módjával kezdi. A bizalomvesztés az, ami hosszú távon finanszírozhatatlanná teheti az országot. Tény például, hogy az első fél évben már több befektetés ment ki az országból, mint amennyi bejött. A bankok jelentéseiből tudjuk, hogy a hazai tőke is kifelé kacsingat. A tehetős magyarok egy része már nagyobb biztonságban tudja a pénzét külföldön, hiszen a kormány manapság mindent megadóztat, amire csak ránéz. A hitelminősítőktől a befektetőkig mindenki látja: nyilatkozataiban a kormány elkötelezi magát egy cél mellett, majd pont az ellenkezőjét valósítja meg.

- A magyar gazdaságpolitika legfontosabb ígéretei tényleg nem valósultak meg: az adócsökkentést csak gazdagok érezhetik, a végtörlesztés lehetősége a devizahitelesek közül is csak a tehetőseknek kedvez. Nem nőtt a foglalkoztatás, az államadósság csökkentését pedig egyszeri pénzbegyűjtéssel sikerült megvalósítani. Számít-e irányváltásra most, hogy az IMF-hez fordultunk? Véget ér-e a szabadságharcos dackorszak?

– Számomra nagy öröm, hogy a kormány végre – legalább ebben a tekintetben – visszatért a realitásokhoz. Ám a jelek arra utalnak, hogy nem lesz könnyű a megállapodás. Mindenki emlékszik: a múlt csütörtöki bejelentés előtt két nappal a magyar kormány képviselői még kígyót-békát kiabáltak a valutaalapra, korábban a szervezet sok tisztségviselőjét megsértették. Ez persze nem használ a tárgyalások idején, bár nem hiszem, hogy érdemi akadálya volna a megegyezésnek: ennél nagyvonalúbb partnerekről van szó. Nagyobb baj, hogy nyilatkozatai szerint a magyar kormány különleges elbírálásra tart igényt, amelyre semmi esélye sincs, hiszen a gazdaságpolitika egészének korrekciójára lenne szükség. Orbán csapata önhitt, még mindig azt képzeli, hogy ők határozhatják meg, miről szóljanak a tárgyalások, miről ne. Ez pedig illúzió. Ha sorra vesszük az IMF kínálatát, akkor egy olyan elővigyázatossági-készenléti megállapodás jöhet szóba, amilyet Romániával kötöttek meg. Ehhez azonban újra kell tervezni a magyar gazdaságpolitikát. - Milyen feltételeket támaszthat az IMF? Lengyelországban például semmit sem kötött ki. Nem kérhetünk hasonló elbírálást?

– Nem. Lengyelországgal olyan megállapodást kötöttek, amely két fokozattal is kedvezőbb annál, mint amire mi a legjobb esetben számíthatunk. Az egy rugalmas hitelmegállapodás, mi azonban nem teljesítjük ennek tételesen ismert feltételeit.

- Mit lehet visszacsinálni a magyar gazdaságpolitikában, és mi az, amit nem? Az IMF nyilván nem járult volna hozzá az egykulcsos adó bevezetéséhez, a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások lenyúlásához, a végtörlesztéshez. De miben lehet még visszalépni?

– A nyilatkozatokból arra következtethetünk, hogy a kormány azt szeretné, ha a tárgyalások nem is érintenék a 2012-es esztendőt. Nem véletlenül mondják: csak januárban várható megállapodás, amikor a költségvetést már elfogadták. Orbán Viktor tehát azt reméli, hogy bármiféle feltétel teljesítését 2013-ra halaszthatja. Kétlem, hogy ez lehetséges volna. Az IMF tárgyalói nyilván az adórendszer átalakítását javasolják majd. Várhatóan rábólintanak, hogy áfaemeléssel hozzuk egyensúlyba a költségvetést, de megkérdőjelezhetik, hogy indokolt-e olyan egykulcsos jövedelemadó fenntartása, amely sok százmilliárd forintot visz ki a büdzséből, minden gazdasági haszon nélkül. Látjuk: gazdaságélénkítő hatása nincs, miközben sérti a társadalmi igazságosság elvét.

- Az előjelekből az látszik, hogy a kormány igazi célja a tárgyalások bejelentésével a piacok megnyugtatása, a leminősítés folyamatának fékezése volt, nem pedig az igazi együttműködés az IMF-fel. Nem lehet, hogy időhúzásra játszanak, s nem is akarnak megállapodni, szóval: kam- az egész?

– Az elmúlt években sok meglepetés ért, már semmit sem merek kizárni. Csak remélem, hogy ilyesmi nem is jut a döntéshozók eszébe. Mert ez akkora csattanáshoz vezetne, amilyet még nem láttunk. Már így is mély hitelességi válságban vagyunk.

- Azzal kezdtük, hogy Orbán Viktor – bármit mondott is előtte – aligha mond le azért, mert vissza kellett hívnia IMF-et. De azt lehetségesnek tartja-e, hogy egy év múlva még Matolcsy György legyen a gazdasági miniszter?

– Mindenki tudja itthon és külföldön is, hogy a gazdaságpolitikát nem a miniszter irányítja. Az igazi kérdés tehát nem az, hogy Matolcsy megy-e, vagy marad. Az igazi kérdés – hogy klasszikust idézzek –, hogy Orbán Viktor képes-e leszállni a döglött lóról. Képes-e egyáltalán az eddiginél hatékonyabb gazdaságpolitika megvalósítására.