Újra itt a magyar szál az ausztriai választási kampányban
Egy biztos: ha Ausztriában választási kampány van, a célegyenesben előjön a Strabag építőipari konszern magyarországi párttámogatásainak története, amelynek dokumentumai már három évvel ezelőtt hamisítványnak bizonyultak. Most is a Profil című hetilap veszi elő a vádakat, ám a célkeresztbe ezúttal a Néppárt listavezető jelöltjét, Ernst Strassert helyezi. A vádpontokat pedig azzal a könnyedén cáfolható állítással egészíti ki, hogy a Strabag érdemtelenül nyerte el az M6-os építésének egyik részmegbízását.
Ernst Strasser bűne, hogy ugyanazzal az Eurocontact nevű céggel létesített 2007-ben-mellesleg évekkel az állítólagos magyarországi párttámogatás után- közös céget, amelyet immár két ízben vádoltak meg a törvénytelen finanszírozással, illetve azzal, hogy adománnyal egyengette a Strabag útját az útépítési megbízások elnyerése érdekében.
A Profil Balaton-kapcsolat címmel idézi fel a vélelmezett bonyolult összefonódásokat, anélkül azonban hogy kitérne néhány „apróságra”. Arra például, hogy már az első alkalommal hamisítványnak bizonyultak a vád döntő bizonyítékaként az ügyben előterjesztett dokumentumok. Azokról kiderült, hogy aláírásokat és feljegyzéseket kopíroztak össze. Másrészt a most fő vádpontként szereplő korrupció, vagyis a Pécs-Szekszárd közti autópálya építésének nem tiszta elnyerése ügyében egyértelmű a képlet. A három szakaszban meghirdetett pályázatból kettőt a Porr nyert el, a harmadikat a Strabag, amely húsz milliárd forinttal alacsonyabb árajánlatot adott.
A Profil leleplező újságírója a korábbi vádakat bizonyítottnak veszi annak ellenére, hogy az államügyészi vizsgálat ilyesmit nem állított. Ezzel kapcsolatban felteszi a kérdést: vajon Strasser tudott-e az Eurocontact magyarországi tranzakciójáról, vagy netán részt is vett benne. Az érintett politikus az utóbbi kérdésre nemmel válaszolt, cáfolva, hogy bármilyen párttámogatás közreműködője lett volna.
Kérdés, hogy a felmelegített és ezúttal a néppárti jelöltre kihegyezett történet mennyire árt Ernst Strassernek. Legutóbb, a 2008-as parlamenti választásokon az egyébként minden igyekezet ellenére az ötödik helyre visszacsúszó Zöldek nagy megkönnyebbülésére az akkor támadott Liberális Fórum nem jutott be a parlamentbe. Azt semmilyen felmérés nem mutatja, vajon a Strabag, illtve közvetve tulajdonosa, a liberális beállítottságú üzletember, Hans-Peter Haselsteiner elleni támadásnak milyen szerepe volt a vereségben. A korrupció témájában azonban azóta – az autópálya építési pályázatok lezárásának köszönhetően – a tájékozottak ma tisztán látnak.