Ujjlenyomat az olaszországi romáktól - parázs vita az EP-ben

Parázs vitát váltott ki hétfőn este az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén az a kérdés, hogy olasz kormányzati tervek szerint ujjlenyomatot vennének az országban tartózkodó romáktól, beleértve a gyerekeket.

2008. július 7., 22:32

A vitát az olasz Monica Frassoni, a zöldpárti frakció társelnöke kezdeményezte. Emlékeztetett arra, hogy az olasz belügyminiszter a római parlament alkotmányügyi bizottságának június 25-i meghallgatásán bejelentette: a rendőrség a nagyobb városokban található roma telepeken folyó ellenőrzések keretében ujjlenyomatokat gyűjt a romáktól, többek között a kiskorúaktól is.

A miniszter szerint "nem etnikai adatgyűjtésről van szó, hanem népszámlálásról, amelyhez szükséges a telepek lakosságának - többek között a kiskorúaknak - az ujjlenyomata, az olyan jelenségek, mint a koldulás megszüntetése érdekében" - írja az MTI.

"Nem gondolja-e úgy a bizottság, hogy ez faji és etnikai hovatartozásra, illetve nemzetiségre épülő egyértelmű diszkrimináció?" - tette fel a kérdést az Európai Bizottság jelen lévő képviselőjének az olasz zöldpárti képviselőnő. Kérdésére nem kapott kiérlelt és hivatalos választ, ám kiváltotta a legkülönbözőbb pártállású EP-képviselők hozzászólását.

Baloldali és liberális hozzászólók elfogadhatatlan diszkriminációnak, a jogállami elvek megcsúfolásának minősítették az elképzelést, hogy egy önkényesen kiválasztott társadalmi csoportra nézve alkalmazzanak ilyen intézkedést. A tervet védelmező olasz jobboldali képviselők arra hivatkoztak, hogy az ujjlenyomatvétel éppenséggel védi a törvénytisztelő romák társadalmi beilleszkedésének érdekeit, míg más, konzervatív EP-képviselők arra hívták fel a figyelmet, hogy az olaszországi romák szociális helyzetén a baloldali kormányzat sem volt képes érdemben javítani.

Elhangzott a vitában egyfelől olyan kijelentés, miszerint az ujjlenyomatvételtől egyenes út vezet a náci koncentrációs táborokhoz, másfelől olyan állítás is, hogy a roma nőket és roma gyerekeket meg kell védeni attól a roma közösségtől, amely bűnözésre kényszeríti őket. Volt, aki a romaprobléma összeurópai jellegét hangsúlyozta, és volt, aki azt, hogy "ne papoljanak" mások, a gond megoldásáért Olaszország vállán nyugszik a felelősség.

Egy képviselő bejelentette, hogy a vita előtti percekben telefonon olyan tájékoztatást kapott Franco Frattini olasz külügyminisztertől - az EU volt igazságügyi biztosától -, miszerint Itália nem fog bevezetni semmi olyan intézkedést, ami ellenkezik az európai normákkal.

Az ülés levezető elnöke azzal zárta le ezt a vitapontot, hogy csütörtökön szavaznak a kérdésben.