Turbulenciák minszki nagykövetségünk körül

A belorusz fővárosban nem működik belga nagykövetség. Ennek következtében Brüsszel, mint a 2010-es év második félévének soros EU-elnöke, felkérte az utánuk következő magyar diplomáciát, hogy Minszkben már tavaly nyártól képviselje helyettük az Európai Uniót, amit a Bem rakparton készséggel felvállaltak, sőt kiküldtek egy diplomatát is, kifejezetten ennek a feladatnak az ellátására.

A gondok azzal kezdődtek, hogy a szóban forgó diplomata tevékenységét az EU-ügyek képviselete mellett az emberi jogokra vonatkozó uniós elvárások figyelemmel kísérésére is kiterjesztették. A hivatalos Minszk felháborodott, és amellett, hogy ezt a stallumot nem volt hajlandó elfogadni, mindent elkövetett a szóban forgó diplomata helyzetének megnehezítésére. Magyar források szerint követték minden lépését, lehallgatták telefonbeszélgetéseit, sőt egy alkalommal, amikor betegen otthon feküdt, két ismeretlen nyitotta rá az ajtót – kulccsal. Belorusz kommentárok szerint a magyar külképviselő egyszerűen üldözési mániában szenvedett. Ami tény: alig négy hónapos ténykedés után kiküldöttünk kérte hazahívását, amit teljesítettek is Budapestről.

Helyét hamarosan új ember töltötte be, aki esetében – a belorusz igényeket figyelembe véve – már nem nevezték meg feladatai között az emberi jogok témáját, ami persze nem jelentette azt, hogy nem követte figyelemmel ezt a problémakört is. A fogadó országban a belpolitikai helyzet eközben egyre feszültebbé vált, a december 19-én esedékes közvetlen elnökválasztás közeledtével az ellenzék tevékenysége megélénkült – s ezzel párhuzamosan az illetékes belorusz rendvédelmi és titkosszolgálati szervek aktivitása is. A választás egyértelmű favoritja, mint korábban, ebben az esetben is Alekszandr Lukasenko államfő volt, ám több kihívója is mutatta magát a fehérorosz belpolitika színpadán. Az elnököt hívei igyekeztek megnyugtatni, hogy ezúttal is jóval 90 százalék feletti győzelemre számíthat, ő azonban – állítólag – úgy reagált, hogy ilyen diadalok csak diktatúrákban születnek, neki a 85 százalékos siker is megfelel. S milyen a véletlen: pont ilyen eredménnyel nyerte meg az elnökválasztást. Beiktatásán az EU minszki misszióvezetői nem vettek részt, a hivatalos indok az volt, hogy január elején Vilniusba látogattak az uniós elnökséget adó Magyarország EU-elnökségi diplomatájának vezetésével (nagykövetünket akkor kórházban ápolták). A de facto bojkott rendkívüli módon irritálta a belorusz szerveket, aminek számos módon kifejezést is adtak.

Lukasenko eddig kétségtelenül népszerű volt odahaza, sőt az egykori Szovjetunió más tájain is sokan respektálták (a Közép-Ázsiából és Észak-Kaukázusból visszatelepülő oroszok állítólag tömegével választották Belaruszt végállomásul). Neki tehát egy kisebb arányú, mondjuk 60 százalékos győzelem akár vereséggel ért volna fel. Márpedig Minszk egyes választókerületeiben efelé tendált az eredmény, ami azonban hivatalos vélemény szerint összefüggött a vidékről felutaztatott szavazók célirányos mozgatásával (ilyesmit nálunk is lehetett legutóbb tapasztalni, emlékezzünk csak a hajnalig tartó sorbaállásra egyes angyalföldi választóhelyiségek előtt…) Ugyanakkor a hivatalos szervek sem tétlenkedtek. A belorusz választási szabályok szerint egy héttel a kitűzött dátum előtt már le lehet adni a voksot, s nincs olyan nemzetközi megfigyelő, aki hét éjjel és nappal az urnák mellett felügyelné azok érintetlenségét. A választás estéjén az eredmény ellen – még annak közzététele előtt – tüntető tömeget (a szervezők szerint ötvenezren, a hatóságok szerint hétezren lehettek) a rendőrök először folyamatosan filmezték, majd midőn máig nem azonosított személyek vasrudakkal betörték a kormány épületének üvegajtajait (itt székelt a választási bizottság is), a kamerák helyett a gumibotok léptek működésbe. A helyszínen és a következő napokban mintegy hétszáz embert vettek őrizetbe, köztük ellenzéki elnökjelölteket is. Hasonló fejlemények történtek egyébként a július 3-ai nemzeti ünnepen, ahol ismét több százan kerültek rács mögé, miközben a hatalom nagyszabású – és költséges – katonai parádéval ünnepelte a Függetlenség napját, demonstrálva erejét.

De térjünk vissza a magyar diplomácia tevékenységéhez. Kontra Ferenc nagykövet a fentiekben említett diplomata távozásakor átvette az EU emberi jogi összekötőjének a szerepét, s mint ilyen, börtönben ülő politikai elítéltek hozzátartozóival is találkozott. A hazarendelt tanácsos feladatait ellátó új beosztott diplomata ugyancsak rendre felhívta a hatóságok figyelmét azon elvárások semmibe vételére, amelyeket pedig az unió és az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) Belarusz vonatkozásában már régen megfogalmazott, s amelyeket Minszkben – vonakodva, ám mégis – szem előtt tartva az utóbbi években valamelyest javult a viszony a nyugati országok és az „Európa utolsó diktatúrájaként” aposztrofált Fehéroroszország között. Eközben ő is, akárcsak más külföldi diplomaták, figyelemmel kísérte a választási kampányban történteket, ami egy-egy tüntetés esetén részben annak megfigyelésében nyilvánult meg. Tevékenységét a rendőrség hasonló érdeklődéssel honorálta, igazoltatták, követték, nyílt utcán filmezték (a kéretlen „tévéstábok” a nagykövetség előtt is működésbe léptek, ha oda nem-kormányzati szervezetek képviselői belátogattak). Sajnos mindez nem bizonyult eléggé figyelmeztetőnek a tanácsos számára, mert súlyos magánéleti bonyodalmakba keveredett, amit a másik oldalon rejtett kamerával készített videofelvételekkel dokumentáltak, s ez – hogy-hogynem – az internetre is felkerült. Utcán, étteremben, sőt lakásban elhelyezett kamerák segítségével, professzionális minőségben elkészült mozgóképek lehetetlenítették el a diplomata további működését, akit a Külügyminisztérium – a várható konfliktusokat elkerülendő – haza is rendelt, sőt el is bocsátott.

A videokészítés szenvedélye azonban nem hagyott nyugodni valakiket, mert ezt követően magát a nagykövetet célozták meg, igencsak aljas módon. Miután róla nem tudtak „leleplező” anyagokat produkálni, feleségét kezdték ki, rögzítve egy velencei találkozását egy ismerősével, s egy lehallgatott telefonbeszélgetéssel „feljavítva” az igen rossz minőségű felvételt, ami valószínűleg mobiltelefonnal készült (hja, Olaszországban nem állt rendelkezésre a kívánatos technikai háttér). Az ilyesfajta „mozizások” nem mennek ritkaságszámba Belaruszban, pár éve német, lett, lengyel diplomatákról adott le a helyi tévé fő műsoridőben kompromittáló felvételeket, az interneten pedig fel-felbukkannak hasonló jellegű videó- és fotóanyagok.

A fejleményre határozott tiltakozással felelt Budapest, elvárva a fehérorosz hatóságoktól a diplomáciai feladatokat ellátó személyek nyugodt munka- és életkörülményeinek biztosítását, minden erre vonatkozó nemzetközi szerződés betartásával. Június 29-ei, a magyar EU-elnökséget lezárni hivatott sajtóértekezletén Kontra Ferenc is követelte az említett gyakorlat beszüntetését Minszkben. Az üzenetre a hatalom az eddigieknél visszafogottabban reagált. Bár a belorusz külügyi szóvivő a lehallgatások és megfigyelések tényét most sem ismerte el, illetve közelebbről meg nem jelölt forrásokról beszélt, Andrej Szavinih nyilatkozatban ítélte el az ominózus videofelvételek internetes megjelenítését, vizsgálat megindításáról viszont ­– mint „kívülálló” – nem szólt. Amíg azonban korábban az eseményeknek alig adtak teret a tömegtájékoztatásban,

A fő kérdés azonban: hogyan tovább, Fehéroroszország? Az egyre szorítóbb belorusz gazdasági nehézségek közepette az Európai Unió és a nyugati világ változatlanul és szilárdan a demokratizálásra, az emberi jogok tiszteletben tartására helyezi a hangsúlyt, ezektől teszi függővé a kapcsolatok javítását. Fontos szerepe lesz Minszk esetében a Keleti partnerség programja megvalósíthatóságának, erről a Gödöllőről Lengyelországba átvezényelt csúcsértekezlet hivatott határozni. Még összetettebb az orosz szerepvállalás. Moszkva a mézesmadzag és a furkósbot váltogatásával igyekszik befolyásolni a néha számára is elviselhetetlenül öntörvényű Lukasenko-rezsimet. Nem sokkal ezelőtt a belorusz tejtermékek orosz importját „nullázták le” egy időre, a napokban az orosz áramszolgáltatást korlátozták, miután Minszk szüneteltette a törlesztést. Az oroszok szeretnének nagyobb szeletet kihasítani az – amúgy a fehérorosz gazdaság számára égetően szükséges – belorusz privatizációs lehetőségekből, például átvennék a két nagy olajfinomítót, azzal a megjegyzéssel, hogy ha netán másnak adják el, nem lesz bennük mit finomítani…