Trükkösen zavarták el az elnököt

Eltorlaszolta a hondurasi hadsereg a főváros repülőterének leszállópályáját, hogy megakadályozzák a visszatérésre készülő, száműzött elnök gépének landolását helyi idő szerint vasárnap délután. Manuel Zelaya gépe végül Nicaraguában szállt le.

2009. július 6., 09:02

Zelaya gépe nem tudott leszállni a tegucigalpai repülőtéren, mert a leszállópályán katonai járművek sorakoztak fel. A gép manőverezését egy katonai repülőgép és egy helikopter is nehezítette a levegőben.

A landolásra a repülőtéri hatóságok sem adtak engedélyt. Az irányítótorony azt közölte a venezuelai illetőségű pilótával, hogy a gépet feltartóztathatják, ha mégis megkísérli a landolást.

A nemzetközi hírtelevíziók által sugárzott felvételek szerint a gép több kört tett a levegőben, de a pilóta végül úgy döntött, nem kockáztatja a jármű biztonságát, és továbbrepült a szomszédos Nicaragua felé, ahol nem sokkal később leszállt. Zelaya azt ígérte, hogy hétfőn vagy kedden ismét megpróbál visszatérni Hondurasba.

Közben összetűzések voltak Zelaya hívei és a repülőtér környékére kivezényelt biztonsági erők között, a hírek szerint legalább egy, más források szerint két ember meghalt és többen megsebesültek a zavargásokban. A katonák könnygázzal próbálták feloszlatni a több ezres tömeget – írta az MTI.

Zelayát a hadsereg távolította el a hatalomból és az országból múlt vasárnap, helyét Robert Micheletti vette át. Az új hatóságok korábban jelezték, hogy nem engedik be Hondurasba a hazatérni kívánó száműzött elnököt, aki ellen azonnali letartóztatási parancs van érvényben.

Tegnap 14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.