Tragédia a szülészeten: meghalt a harmadik csecsemő is

Újabb csecsemő halt meg baktériumfertőzéstől kedden egy németországi egyetemi kórház szülészetén Mainzban, ezzel háromra emelkedett a halálos áldozatok száma.

2010. augusztus 24., 18:57

A Mainzi Egyetem kórházának orvosai azt közölték, hogy a kedden elhunyt csecsemő koraszülött volt, 24 hetesen jött világra, ennélfogva a szervezete még nagyon gyenge volt. Már hétfő délután azt nyilatkozták, nem számítanak rá, hogy az újszülött meg tud birkózni a szervezetébe jutott fertőzéssel.

Szombaton ugyanebben a kórházban két újszülött már meghalt – mindketten ugyanazt a fertőzött tápoldatot kapták.

Összesen tizenegy csecsemő kapott a baktériummal fertőzött tápoldatból, őket jelenleg is a kórház intenzív osztályán kezelik, a hírek szerint állapotuk stabil.

A hatóságok gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlan veszélyeztetés gyanújával indítottak nyomozást, de egyelőre még a boncolási eredmények sincsenek meg.


„Az infúzión a cső az egyetlen hely, amelyet a kórház dolgozói közvetlenül megérintenek, ennélfogva az egyetlen hely, ahol felléphetett a baktériumfertőzés,” mondta a nyomozást vezető államügyész, Klaus-Peter Mieth.

A jelenleg zajló vizsgálatnak még azt sem sikerült kiderítenie, hogy az újszülötteknek szánt tápoldat már eleve szennyezett volt, vagy esetleg a kórházban jutott be valamilyen módon a fertőzés.

A szombati halálesetek óta élénk vita lángolt fel Németországban az egészségügyi intézményekben alkalmazott higiéniai követelményekről szigorításáról.

Egyes becslések szerint Németországban évente 40 000 ember hal meg a kórházban elkapott fertőzés következtében.



(forrás: DPA/Spiegel/thelocal.de)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.