Tojással dobálták meg Balog Zoltánt

A The Local, angol nyelvű svájci portál az AFP alapján több más site-tal együtt közölte, hogy tüntetők Zürichben tojásokkal dobálták meg Balog Zoltánt.

2013. június 9., 09:23

A miniszter az ottani egyetemen rendezett konferencián a magyarországi romákról tartott előadást – „Probléma vagy lehetőség címmel”. A tiltakozók szerint hozzászólásának hangneme mérsékelt volt, ám mégis egy rendőrállam kultúrája jellemezte, miközben egyre nyíltabb diszkrimináció sújtja az ország legnagyobb kisebbségét, továbbá terjed a romaellenes retorika és erőszak, írja a

Galamus.

Egy svájci rendőr könnyebben megsérült, amikor a hatóságok megpróbálták kiszorítani a mintegy 30 részvevőt és emiatt verekedés tört ki. Az incidens miatt egy embert előállítottak, majd elengedték.

Az incidensről az MTI pénteki hírében egy szó sem esett, írja a

444.hu. Arról viszont beszámoltak, hogy Balog Zoltán azt mondta, beszédét vastapssal jutalmazták és voltak, akik tiltakoztak.

Szombat este aztán az MTI-n is megjelent egy hír: “A svájci rendőrség kihallgatta a magyar kormány roma-politikája ellen tüntetők egyikét”.