Több ezren néztek és videóztak egy nyilvános kivégzést Kínában

2017. december 18., 19:51

Szerző:

Ezrek nézték végig Kínában, ahogy tíz embert halálra ítélnek a Hong Kongtól 160 kilométerre fekvő Lufeng városában. A vádlottak közül hetet kábítószer-kereskedelem, a többieket pedig gyilkosság és rablás miatt találtak bűnösnek, és rögtön a nyilvános tárgyalás után ki is végezték őket – számol be a Guardian nyomán az Index.

A kivégzés Kuangtung tartományában történt, amely a kábítószer bűncselekmények egyik központjának számít. A nyilvános tárgyalásra napokkal a kivégzés előtt, a közösségi médiában küldték ki a hivatalos meghívókat.

Az eseményen több ezer helyi lakos és iskolai egyenruhát viselő diák vett részt, akik közül többen telefonjukkal filmezték a történéseket.

Kínában több embert végeznek ki egy évben, mint a világ többi részén együttvéve. Tavaly, becslések szerint

2000 embert ítéltek halálra az országban,

ahol az ilyen jellegű büntetéseket gyakran alkalmazzák kábítószer-kereskedők és gazdasági bűnözők ellen.