Titkosszolgálati káosz

Isten malmai lassan őrölnek. A német bürokráciáé is. Kilenc hónapra volt szükség ahhoz, hogy levonják az első személyi konzekvenciákat a neonáci sorozatgyilkosság hátterének felkutatása során a titkosszolgálat által elkövetett hibák miatt. Kirobbantó ok az a minap nyilvánosságra került hír volt, hogy megsemmisítettek a neonáci csoport elleni nyomozás adatait tartalmazó harmincnégy dosszié közül hetet.

A eset csak az utolsó szem volt a titkosszolgálatok szakmai hibáinak sorában. A magát Földalatti Nemzeti Szocialistáknak nevező háromtagú neonáci banda tizenhárom éven át garázdálkodott a biztonsági szervek szeme láttára Németország tartományaiban, s a nevükhöz tíz gyilkosság (nyolc török, egy görög kisvállalkozó és egy német rendőrnő), tizennégy bankrablás és két robbantás főződik. Bár minden gyilkosságot ugyanazzal a pisztollyal, minden bankrablást ugyanazzal a módszerrel követtek el, a rendőrség mégsem talált összefüggést az ország különböző pontjain elkövetett bűntények között.

Beigazolódott az is, amit már sokan sejtettek, hogy a Szövetségi Alkotmányvédő Hivatal egyes részlegei között nincs vagy nem kielégítő az együttműködés. Információikat nem osztják meg egymással, intézkedéseik eredménytelenek. A szolgálat türingiai részlege például tizenkét beépített ügynököt fizetett a szélsőjobboldali csoportok tevékenységének felkutatására. Azonban állítólag – azért állítólag, mert az iratmegsemmisítés után immár semmi sem biztos – egyetlen jelentést sem kaptak tőlük a három terroristáról. Holott öt éve ugyanabban a zwickaui lakásban élték látszólag nyugodt polgári életüket.

Leleplezésük sem nyomozás, hanem a véletlen eredménye volt. Egy telefonáló közölte, hogy látott két fiatalembert, akik kerékpárjukat egy lakókocsiba rakták be, mint azt a rádióban közölt rendőrségi körözés szerint a reggeli bankrablás elkövetői tették. A kiküldött járőrök autóját látva a banda két férfi tagja (Uwe Bhömgard és Uwe Mundlost) – megint csak állítólag – öngyilkos lett a lakókocsiban. Egyidejűleg a harmadik – Beate Zschäpe – felgyújtotta száznyolcvan kilométerrel arrébb lévő lakásukat. Előbb megkérte azonban a szomszédos döner kebabos sütöde török tulajdonosát, hogy vigyázzon a macskájára, majd eltűnt. Két nap múlva jelentkezett a rendőrségen. Közben feladott újságok és a rendőrség címére tizenkét, beismerő nyilatkozatot tartalmazó levelet és DVD-t, amelyeken rögzítették a gyilkosságokat, bankrablásokat. A levélben kifejtették, hogy céljuk a német nép megtisztítása az idegen fajú elemektől. Zschäpe azóta egy kölni börtön magáncellájában ül macskájával, és hallgat.

Az illetékesek tavaly november óta keresik a választ a kérdésre: hogyan lehet, hogy a banda tizenhárom éven át garázdálkodhatott anélkül, hogy a biztonsági szervek egyáltalán tudtak volna létezésükről. A nyomozás során elkövetett egész sor szakmai hibára derült fény. 1998-ban például egy ellenőrzés során őrizetbe vették a más ügyben már körözött Uwe Bhömgardot, de az intézkedő rendőrök nem tudták, mi a teendő, mert ők nem a körözés ügyében nyomoztak. Hívták az illetékes ügyészt, de nem tudták elérni, mert éppen ebédelt, és nem vitte magával a mobiltelefonját. Böhmgardot így szabadon engedték, de felszólították, hogy másnap jelentkezzen a rendőrségen. Mit ad Isten, nem jelentkezett.

Most, az iratmegsemmisítés után a szövetségi belügyminiszter a parlamenti pártok képviselőinek részvételével bizottságot nevezett ki az ügy kivizsgálására. A minisztérium pedig azzal bízta meg egy szakértőjét, hogy dolgozzon ki tervet a biztonsági szervezet átszervezésére. A bizottság megkezdte munkáját. Kihallgatták az Alkotmányvédelmi Hivatal lemondott elnökét, Heinz Frommot, aki vállalta szervezetének hibáiért a felelősséget.

A parlamenti bizottság ki akarta hallgatni Fromm mellett azt a hivatalnokot is, aki utasítást adott a kérdéses akták megsemmisítésére, ő azonban megtagadta a választ a megsemmisítés okaira és az akták tartalmára vonatkozó kérdésekre. Élt törvényben biztosított jogával, hogy nem köteles saját magára terhelő vallomást tenni, ha büntetőjogi eljárás indulhat ellne. Arra a kérdésre sem felelt, miért írt hamis jelentést feletteseinek az ügyről. Júniusban még azt közölte, hogy az aktákat röviddel ezelőtt semmisítették meg. Most azonban kiderült, hogy erre már a neonácik személyének nyilvánosságra kerülése után egy nappal sor került. Nem tudni, azért siettek-e, mert az iratok tartalmaztak olyan adatokat is, amelyeket a szolgálat el akar titkolni. Az adatvédelmi okokból meg nem nevezett tanú meghallgatásával a vizsgálat eddigi legfontosabb része befejeződött. Az eredmény: nulla.

Nehéz feladat előtt áll az, akitől a belügyminiszter a biztonsági szervek strukturális átszervezésére kér javaslatot. A ma érvényben lévő rendszert még a háború után, a szövetségesek dolgozták ki. Okulva a náci diktatúra centralizált rendszerének borzalmas következményeiből, decentralizálták a biztonsági szerveket. Az Alkotmányvédő Hivatal egyes szerveit a tizenhat tartományi kormány fennhatósága alá helyezték. Ezek a gyakorlatban egymástól függetlenül, gyakran egymás ellen működnek. Egyik tartomány illetékes szerve nem tudja pontosan, mit csinál a másik. A rendszer átszervezéséhez meg kellene változtatni az alkotmány számos paragrafusát, ami feltehetőleg a hatalmukat féltő tartományi miniszterelnökök ellenállásába ütközik majd.

A vizsgálatok mostani szakaszában egyre többen vetik fel a kérdést, hogy összeegyeztethető-e a demokratikus államfelfogással egy titkos, nehezen ellenőrizhető szervezet működtetése. Egy szervezeté, amelynek törvényes feladata a zavarosban halászni.

A titkosszolgálatok munkáját hivatalosan a parlament illetékes bizottsága felügyeli. Eredményes munkájuk azonban több okból is illuzórikus. Először is, mert a szolgálatok munkáját szabályozó törvények paragrafusaiba világszerte tudatosan építettek be olyan lyukakat, amelyek biztosítják kritikus esetekben a kibújás lehetőségét. A másik ok, hogy a parlamenti bizottságok civilben jó fogorvos, ápolónő tagjai nem partnerei azoknak a titkosszolgálati tiszteknek, akiknek főállású hivatása a dolgok elferdítése, a ködösítés. Ezt tanulták, ebben van sokéves gyakorlatuk.

Robert Gates, a CIA volt elnöke mondta róluk: „Különös emberfajta ez. Ha egyikük virágillatot érez, koporsót gyanít a közelben.” Kérdés, hogy felruházhat-e a társadalom hatalommal ilyen beteg embereket? Azt is egyre többen kérdezik ma Németországban: szüksége van-e ilyen antidemokratikus intézményre egy demokratikus társadalomnak?