Szívtipró ügynökök – Egyedülálló nyugatnémet nőkre utaztak a Stasi rómeói
Sajátos ötlettel „a béke felderítőinek” nevezték a keletnémet állambiztonság különlegesen képzett ügynökeit. Az volt a feladatuk, hogy behálózzanak egyedülálló nyugatnémet nőket, akik titkárnőként vagy más posztokon dolgoznak az államapparátusban, politikai pártoknál, és akiknek a segítségével az NDK kémszolgálata számára fontos értesülések, dokumentumok kaparinthatók meg.
Arról is például, hogy miről tárgyaltak a magyar reformkommunisták 1988 őszén a bonni kormánnyal, a Stasi így szerezhetett tudomást.
Amikor Horn Gyula külügyminiszter visszatért titkos bonni megbeszéléseiről, a magyar állambiztonsági szervek már megkapták a részletes, írásos tájékoztatást arról, hogy kivel miről tárgyalt. A „testvérszervezettől”, Kelet-Berlinből, a Stasitól jött az információ, és persze eljutott Moszkvába is. Hornék döbbenten riasztották Helmut Kohl kancellár hivatalát, ahol nem kisebb riadalmat keltett a hír. Szigorú, éveken át tartó vizsgálat indult, ám annak eredményéről máig nem közöltek semmit. Arról viszont cikkezett a nyugatnémet sajtó, hogy Hans-Dietrich Genscher alkancellár-külügyminiszter 1992-es váratlan lemondásában szerepet játszhatott a gyanú, hogy hanyagságból nem lépett fel a Stasi működése ellen tárcája központjában.
Megbízható forrás szerint olyan „rómeós” történet állhatott a magyar tárgyalások kiszivárogtatása mögött, amelynek női főszereplője titkárnőként dolgozott Genscher pártja, a liberális FDP Neumann Alapítványának bonni irodavezetője mellett. Az asszony férje, a külügyminisztérium könyvtárának vezetője még a berlini fal felépítése előtt érkezett Keletről Nyugatra.
Rendhagyó eset volt, hogy feleségül is vette a nőt. A hivatásos szívtipró kémek feladata többnyire csak átmeneti kapcsolat volt: megismerkedni a megfelelő alannyal, aki rövidebb-hosszabb távlatban fontos posztra kerülhet. Elcsábítani, érzelmileg lekötni, majd a helyzetet kihasználva, a nő révén bizalmas információkhoz jutni. Amikor azután a források kimerülnek, netán nincs már mit megtudni, vagy lebukás fenyegeti a hálószobaügynököt – búcsú nélkül lelépni.
A Stasi alapos megfigyelés alapján választotta ki a jó megjelenésű, szellemileg is alkalmas fiatalembereket a sajátos feladatra, akikre azután különleges képzés várt. A „hogyan csábítsunk el egy nőt, és miként bánjunk vele” témakör iránt alkalmasint sok férfi érdeklődne. A hivatásos nőcsábászokat többek között pszichológusok is felkészítették arra, hogyan legyenek ellenállhatatlanok az ágyban.
Néhány jótanács a receptkönyvből: „Ne siessük el a dolgot”, „legyünk változatosak a helyszínekben”, nemkülönben „nyújtsunk különleges élményt”.
Az is a feladatok közé tartozott, hogy hallgassanak végig türelmesen mindent, bármennyit is beszélnek a hölgyek. Magukról viszont minél kevesebbet áruljanak el, és általában ne keltsenek feltűnést. Végül pedig: nagyon ügyeljenek arra, hogy ne szeressenek bele az akció alanyába, hiszen előbb-utóbb ott fogják hagyni.
Amikor a Stasi egyik tisztje 1979-ben lelépett, sok részlettel szolgált. Volt ilyen kém-Casanova által kihasznált titkárnő a CDU főtitkárának irodájában, a NATO főtitkárságán, bonni minisztériumokban. Magányos nők, asszonyok, akik mellett egyszer csak feltűnt egy rokonszenves, jóképű férfi, aki figyel rájuk, gáláns, és megadja mindazt, ami addig hiányzott az életükből. Vagy nem veszik észre, hogy bűncselekmény, amit a lovag mindezért igényel tőlük, vagy tudják, érzik, de csinálják, hallgatnak, mert félnek, hogy elvesztik a párjukat. A hatvanas évektől vagy nyolcvan Stasi-Casanovát küldtek át, és minden második sikeresen működött, azaz legalább negyven nő életét tették tönkre.
Ilyen volt például Gabriele K. esete. Az asszony az Egyesült Államok bonni nagykövetségén dolgozott, és több mint 1500 dokumentumot adott át Rómeójának, többek között a nukleáris rakéták elhelyezéséről, az amerikai–nyugatnémet katonai együttműködésről. Minderre, sok más esethez hasonlóan, csak az NDK összeomlását követően derült fény, miután az amerikaiaknak sikerült elvinniük a Stasi irattárának sok aktáját. Az asszonyt 1996-ban két év felfüggesztett börtönre ítélték. A lelki sebeken túl viselnie kellett a perköltséget is, beleértve a megidézett Stasi-tisztek utazási kiadásait.
Nála is rosszabbul járt Gabriele Gast, aki az NSZK hírszerző szolgálatánál dolgozott. A fiatal politológust az NDK-ban tett látogatása során hálózta be a szívtipró. A nő kettős ügynökként 17 éven át továbbított államtitkokat a férfinak. Ő a német egyesülés után éveket töltött börtönben.
A Stasi embereit egyébként – néhány nagyfőnököt leszámítva – nem vonták felelősségre. Alkotmánybírósági határozat mondta ki, hogy volt NDK-polgár külföldi kémtevékenység miatt nem vonható felelősségre – márpedig az NSZK 1990 előtt külföld volt.
Akadtak persze fordított esetek is.
Ez utóbbiak közül a legdrámaibb történet főszereplője Elli Barczatis volt, aki az ötvenes években Otto Grotewohlnak, az NDK miniszterelnökének a titkárságvezetőjeként ténykedett. A titkárnőket nem óvják annyira, mint a főnökeiket – de legalább annyit tudnak, ha nem többet. Ebből indultak ki a nyugatnémet hírszerzés – akkor még Gehlen nevét viselő – apparátusában is. Az asszony párjául Karl Laurenzet szemelték ki.
A 45 éves NDK-beli jogászt „ideológiai elhajlás” miatt kizárták az állampártból, elhelyezkedni sem tudott. A kétgyermekes családapa szerette a nőket, így kezdett viszonyt Barczatisszal is. Amikor aztán megélhetési gondjai támadtak, egyik volt kollégája, aki a nyugatnémet hírszerzésnek dolgozott, felajánlotta neki: szépen kereshet, ha átadja neki a Százszorszép fedőnevet kapott miniszterelnöki titkárnőtől szerzett információkat. Azok, mai szemmel nézve, nem voltak éppen falrengetők: arról szóltak, kiket fogadott Grotewohl, mi hangzott el a megbeszéléseken. Százszorszépnek sejtelme sem volt arról, hogy szeretője kémkedésre használja: a férfi azt mondta, nyugatnémet lapoknak küld írásokat, hogy megélhessen, azért kér beszámolókat arról, mi történik a kormányelnöki hivatalban.
Az ötvenes évek keményen hidegháborús légkörében a sztálinista NDK-ban ez is rendkívül súlyos ügynek számított. A Stasi felfigyelt, az asszonyt követték, és akkor tartóztatták le, amikor egy étteremben hivatali aktákat adott át barátjának. Ügyüket zárt ülésen targyalta az NDK Legfelsőbb Bírósága.
Fennmaradt a drámai hangfelvétel, hogyan könyörög életéért „Százszorszép”, aki csak a tárgyaláson tudta meg, mibe keveredett, mire használták. Bűnbánata, rimánkodása mit sem ért. Mindkettejüket halálra ítélték, és az utolsók között voltak azok sorában, akiket a francia forradalomból ismert nyaktilóval fejeztek le Berlinben.
