Titkos légyottok fotóival zsarolták a leggazdagabb nőt

Titkos légyottokról készült fotókkal próbált meg több millió eurót kicsikarni egy svájci férfi a leggazdagabb német nőtől, Susanne Klattentől, a BMW autógyár örökösétől. Az 1982-ben elhunyt Herbert Quandt gyáriparos lánya, a BMW nagyrészvényese és az Altana vegyipari konszern főrészvényese még januárban feljelentette zsarolásért a Helg S.-ként azonosított férfit - erősítette meg a müncheni ügyészség a hétvégi német sajtóértesüléseket.

2008. november 2., 21:06

A Bild am Sonntag szerint a 43 éves, háromgyermekes asszony feljelentésében azt állítja, hogy a svájci férfi "kezdettől fogva bűnös szándékkal", vagyis zsarolási célból találkozgatott vele luxusszállodákban, amelyekben egy bűntársa a kompromittáló fotókat készítette.

A zsarolás tavaly ősszel kezdődött, a férfi eleinte egy több millió eurós kölcsönt követelt, majd megpróbálta egy sokkal nagyobb összegre megzsarolni - írta az MTI.

A müncheni ügyészség megerősítette, hogy egy hónapja őrizetben van egy Helg Sgarbi nevű férfi. A La Repubblica című olasz lap úgy tudja, hogy Sgarbi 40 millió eurót próbált meg kizsarolni a Quandt gyáriparos-dinasztia örökösnőjéből.

A világ leggazdagabb embereiről az amerikai Forbes magazin által összeállított listán Susanne Klatten tavaly a 68. helyen állt 9,6 milliárd dollárra becsült személyes vagyonával.

A bűnügy kapcsán a Süddeutsche Zeitung 13 milliárd dollárra becsülte Klatten vagyonát. A müncheni újság úgy tudja, hogy a zsarolásból 7,5 millió euró folyt be egy olasz-svájci bűnbandához.