Titkos iratok?
A La Stampa értesülése szerint XVI. Benedek pápa a múlt héten kihallgatáson fogadta azt a három bíborost, akit megbízott a Vatileaks néven elhíresült botrány kivizsgálásával. A lap tudni véli, hogy a bíborosok megállapították, kik szivárogtatták ki a dokumentumokat. A pápával folytatott megbeszélés tartalmát és a neveket – a vatikáni gyakorlatnak megfelelően – nem tették közzé. KASZA LÁSZLÓ írása.
Több olasz napilap közöl január óta a pápa irattárából származó bizalmas dokumentumokat. Az akciót a világsajtó Vatileaksnak nevezi. A múlt hónapban Gianluigi Nuzzi, Olaszország legismertebb tényfeltáró újságírója Sua Santita (Őszentsége) címmel könyvet jelentetett meg, amelyben harminc ilyen dokumentumot közöl fakszimilében.
A vatikáni rendőrség májusban letartóztatta Paolo Gabrielét, a pápa komornyikját, mert az egyházfő titkára, Georg Gänswein véletlenül meglátta fiókjában a szentatya bankszámláját. A feljelentést követő nyomozás során négy dossziét találtak Gabriele lakásán, tele hivatalos dokumentumok fotokópiáival. Gabriele azóta vizsgálati fogságban van. De a La Repubblica most három új, eddig ismeretlen dokumentumot tett közzé. Ez azt jelenti, hogy a komornyik nem egyedül felelős a történtekért, vannak társai, esetleg felbujtói.
Az ügy kivizsgálásával megbízott főpapok a vatikáni államügyészséggel közösen huszonhárom személyt hallgattak ki, köztük magas rangú egyházi vezetőket. Feltehetőleg találtak gyanúsítható személyeket, akiknek nevét közölték a pápával. De mi nem tudjuk, hogy közzéteszik-e egyáltalán a vizsgálat eredményét. Ismerve a Vatikán titkolózását, ennek kevés a valószínűsége. Eddig csak azt közölték, hogy amennyiben elég bizonyíték gyűlik össze Paolo Gabriele vatikáni állampolgár bűnösségére, „súlyos lopás” vádjával állítják vatikáni bíróság elé. Ha bűnösnek találják, hat évig terjedő börtönre ítélhetik.
A közzétett dokumentumok tartalmukat és jelentőségüket tekintve vegyesek. Van köztük olyan, amely kényes diplomáciai ügyet érint. Például a pápa kézzel írt feljegyzése a berlini nunciushoz, hogy tiltakozzon határozottan Angela Merkel kancellár bírálata ellen, amiért a pápa rehabilitálta a holokauszttagadó Wiliamson angol püspököt. A legtöbb irat azonban első pillantásra teljesen jelentéktelen (a Vatikán gyümölcsökre kiadott számlája kétszerese a tavalyinak). Csak a jelentés háttere, az, hogy kitől származik, milyen alkalomból írták, magyarázza fontosságát.
Egy példa: a pápa négy évvel ezelőtt azzal bízta meg Carlo Marina Vigano püspököt, hogy vizsgálja felül, miért emelkedik évente többszörösére a Vatikán kiadása élelmiszerekre.
A püspök megállapította, hogy a bevásárlásokkal évtizedek óta ugyanazokat a cégeket bízzák meg, amelyek – mivel senki sem ellenőrzi számításaikat – az Olaszországban ismert árak többszöröséért szállítanak. Átszervezte a bevásárlást, és egy év alatt harminc százalékkal csökkentek a kiadások. Hadjárat indult Vigano püspök ellen, mert – mint az egyik nyilvánosságra került levél szerzője írja – „az évtizedek óta ismert, megbízható arcok helyett újak tűntek fel”.
Most hagyjuk figyelmen kívül a valószínűleg jogos feltételezést, hogy a „megbízható arcok” régóta biztos anyagi előnyöket is jelenthettek egyes megrendelőknek. Rögzítsük, hogy a nyilvánosságra került dokumentumok legfontosabb közös nevezője a régihez, a megszokotthoz való ragaszkodás, az idegenkedés minden újtól, ellenállás a működés áttekinthetővé tételének legenyhébb formájával szemben is.
Vigano püspököt kiutálták Rómából. Felfelé bukott. Most ő a Vatikán washingtoni nunciusa, de áthelyezését büntetésnek tekinti.
A pápának írt – most ugyancsak nyilvánosságra került – levélben összegezi véleményét a Kúria működéséről: „A birodalom számos kis feudális államra esett szét. Mindenki harcol mindenki ellen. Borzalmas viszonyok uralkodnak. De a legrosszabb az, hogy nem történik semmi, pedig ezt mindenki tudja a Vatikánban.”
Kivéve talán a pápát.
Ő bezárkózik szobájába, és Jézusról írt könyvének új kötetén dolgozik. Közben korrigálta a Hittani Kongregáció Szűz Mária megjelenéseinek hitelességéről írt dokumentumát. Neki, a tudós, dogmatikus teológusnak ezek a fontos dolgok. Ami körülötte a Vatikánban történik, nem igazán érdekli. A La Repubblica szerint csak két héttel később értesült arról, hogy legszorosabb munkatársa, Tarcisio Bertone kardinális, a Vatikán miniszterelnöke menesztette Ettore Gotti Tedeschit, a Vatikán Bank elnökét. Őt azzal bízta meg négy évvel ezelőtt Benedek pápa, hogy teremtsen rendet a Vatikán pénzügyi központjában. A banknak évtizedek óta rossz híre van. Pénzügyi körök szerint maffiavezérek pénzmosásával is foglalkozik. Tedeschi egész sor olyan intézkedést hozott, amely hivatva volt áttekinthetővé tenni a bank tevékenységét. Bertone kardinális a múlt hónapban egyik napról a másikra, köszönő szó nélkül bocsátotta el a bankárt. A Vatikánon belüli „mindenki mindenki ellen” légkörre jellemző, hogy ebben az esetben a pápa két bizalmasa harcolt egymás ellen. A nagy hatalmú miniszterelnök győzött.
A kiszivárogtatott levelek, dokumentumok jelentős része őt támadja. Önkényességgel vádolják. Nagy befolyása van a pápára, akinek már a Hittani Kongregációban is munkatársa volt. Benedek onnan hozta magával a Kúria kardinálisainak megkerülésével. Ők már csak ezért is ellenségesen tekintenek rá. A másik legtöbbet támadott személy Georg Gänzwein, a pápa személyi titkára. Csak rajta keresztül lehet személyesen érintkezni a pápával. Ő a szentatya környezetében az egyedüli, akivel Benedek anyanyelvén beszélhet. Már ez is elég ok a vele szemben megnyilvánuló féltékenységre.
A kiszivárogtatott dokumentumok azt bizonyítják, hogy a Vatikán falai mögötti életet éles személyi harcok, intrikák, a szereplők egymás iránti féltékenysége jellemzi. De ennek nyilvánosságra hozása lenne a kezdeményezők fő célja? Feltehetőleg nem. Legtöbben azt gyanítják, hogy a nyolcvanöt éves XVI. Benedek halála utáni időkre rendezik soraikat az esélyesek és támogatóik. Az is szerepel a meggondolások között, hogy számos olasz kardinálisnak elege van az egymás után két külföldi pápából. Vissza akarnak térni az évszázados gyakorlathoz, hogy a következő pápa olasz legyen.
A Vatikán korunk utolsó tekintélyuralmi, abszolutisztikus monarchiája, amelyhez több mint egymilliárd hívő tartozik. Az ő nevükben beszél, intézkedik egy a világtól elzárt, olyan aggastyánokból álló kúria, akik nem használják, mert nem ismerik még a modern kommunikáció eszközeit sem. Kézzel írt leveleiket nem e-mailen, hanem a Vatikán évszázados módszerével, „brevi manu” (rövid úton), kézből-kézbe vagy megbízható titkár segítségével juttatják el egymáshoz. A rendszer jellemzője a titkolózás és intrika! – mondja Hans Küng ismert német teológus. Hiú, hatalomvágyó férfiak gyülekezete, akik kiutálták soraikból az egyetlen fontos pozícióba került nőt, az angol Lesley-Anne Kinghtot, a Caritas korábbi főtitkárát, mert „macsó férfiuralomról” beszélt a Vatikánban.
XVI. Benedek személye kitűnő példa arra, hogy pápává nem olyan embert választanak, aki akar és tud vezetni egy ilyen óriási közösséget, ismeri a 21. század világát. Benedek egy nyolcvanöt éves, szerény, dogmatikusan konzervatív teológus. Nem akarta a hatalmat, nem tud vele bánni, nem érdekli. De őt választották pápává azok, akiket a minden teológiai és strukturális egyházi reformot ellenző előde nevezett ki bíborosnak. Őt, mert pontosan úgy gondolkodik, mint a lengyel pápa nyomán ők. XVI. Benedek idején az maradt a Vatikán, ami volt: a világtól elzárt, a titkolózásra alapuló intézmény.
Elárulta a pápát a komornyikja:
