Tisztelt Szerkesztőség!

Ez évi 3. számuk amint megjelent, én azonnal megvettem (mint évek óta mindig). Bár előfizető nem vagyok, de „törzsvevő” feltétlen, mivel ez a lap azon kevesek egyike, amelyek tárgyszerűen, őszintén, politikai „széljárástól” függetlenül elemzik a sorsunkat, életünket befolyásoló eseményeket. Persze ez igaz a visszatekintésekre is. Mielőtt végigolvasom a lapot, egy kicsit „szemezgetek”. Így kezdtem először Pungor András Szamizdat Heti Hetes című cikkével.

Mivel hűséges Heti Hetes-néző vagyok, fokozott kíváncsisággal kezdtem olvasni. De a kíváncsiság a cikk végére értetlenséggé változott. Mivel nem hittem a szememnek, újból végigolvastam az egészet. Ekkor olyan éktelen dühös lettem, hogy azonnal a számítógép elé ültem megírni ezt a levelet. Biztos vagyok benne, hogy a cikk szerzője, ha ő nem, akkor a szerkesztő, ha ő sem, akkor a főszerkesztő, ha ő sem, akkor bárki a lapnál szintén Heti Hetes-rajongó, de legalábbis néző. Akkor hogy lehet az, hogy a cikk mint komplett csapatot mutatja be a Heti Hetes szereplőit? És senki, de senki egyetlen szóval sem tesz említést Hernádi Juditról. A közös fényképen hét személy van, és azt sugallja, hogy ez a Heti Hetes csapata. És szerepel a cikkben egy mondat: „Most mégis eljöttek mindannyian.” De ez nem igaz! Én nagyon szeretem Váncsa István éleslátását, humorát, de az igazi csapattag mégiscsak Hernádi Judit. Ő az, akinek lényeglátása, humora még a Farkasházyéval is vetekszik. Bajor Imi szintén csapattag, szeretem is, de az ő felszínes humora nem okoz túlzott hiányérzetet. Az a humor, amit Hernádi Judit képvisel – többedmagával –, az az, amitől működik a Heti Hetes.

Nagyon csalódott vagyok, amiért a többi szereplő egy szóval sem említette Hernádi hiányzását, de hogy a 168 Óra cikkírója és szerkesztősége ezt elmulasztotta, szégyen. Ez számomra egy szinten van az M1 hírhedt „kitakarásos” ügyével!

(Ide szoktam írni azt, hogy üdvözlettel, de most kihagynám.)

Grúber Miklós
E-mail

Mélyen Tisztelt Uram!

Szigorú ítéletét tudomásul vettük, bár meg kell jegyeznünk, hogy a retusálással kapcsolatos hasonlata sántít. Ön azt várja tőlünk – a hasonlatnál maradva –, hogy Lomnici főbíró urat beretusáljuk egy olyan képre, amelyen eredetileg nem szerepel. Hernádi művésznő ugyanis (akinek munkásságát mindannyian nagyra becsüljük) nem volt jelen a helyszínen, ezért nem szerepel sem a riportban, sem a fotókon. Ha jelen lett volna, ezt a tényt semmiképpen sem hallgattuk volna el.

Üdvözlettel:
A Szerkesztőség