Tiszteld a fekete billentyűket is

Valami perverz indíttatásból anyámék úgy gondolták, hogy a muzsika szeretete és mívelése az alapműveltség szerves része, és úri gyereknek illik legalább egy hangszeren játszani. Hogy a már akkor is erősen antiszociális személyiségem mennyire illeszthető bele az úri kategóriába, arról az egyszerűség kedvéért szüleim mélyen hallgattak.

A zenét a zongorán lehet megtanulni. Szerintük. Ezért erős tiltakozásom ellenére is, úgy döntöttek, el kell járnom minden héten kedd délután Zoltay Gusztávné Mici nénihez zongoraleckéket venni. Ez valami olyan beteges dolog volt a szüleimtől, mint az amikor rendre elcipeltek az operába is, pedig azt is nagyon utáltam, mert mindig arról szólt, hogy bejön egy baromi dagadt nő és elkezd olaszul ordítani, mire belép egy még nála is dagadtabb férfi, aki egy idő után leszúrja, amit jól is tesz, mert csend lesz, de aztán a bajt tovább fokozza, mert maga is ordítani kezd. És mindezt olyan nyelven, amit nem értek, illetve ha értem, akkor sem értem.

Viszont volt színházi távcső, ami tök jó dolog alapvetően, mert ha anyám pusmogása, amivel magyarázta a darabot nem zavart volna, békésen képzelhettem magam katonai kémnek, aki megfigyeli a nézőtéren ülő ellenséget.

Amikor először léptem be Mici néni lakásába, kantáros rövid nadrágomba, már a francba kívántam az egész randevút. Útközben is győzködtem anyámat, ne vigyen oda, menjünk inkább moziba. Valami Bud Spencer filmet néztem volna meg, vagy mi a fene. De még a mozi híradót is szívesebben vettem volna, mint a zongorát. A zongora egy baromi nagy hangszer. Én meg nagyon kicsi voltam.

Mici néni kedves ember volt. Málnaszörppel kínált, amit elfogadtam és ezzel részemről véget is érhetett volna az egész. De nem ért. Leültetett ez a félelmetes jószág elé és hogy kedvet csináljon nekem, mögém hajolt és játszani kezdett. Ő azt hitte, örülök ennek. Tévedett. Viszont megismertem a zongorát. Néztem lent, a két pedált és arra gondoltam, autóversenyző vagyok. Néztem a billentyűket, a vastag és szép számban jelen lévő fehéreket, meg a vékonyabb feketéket. Fehér és fekete. Sok és kevés.

Aztán pár óra alatt, meg tanultam játszani a boci-boci tarkát. Primitív dallamot, csak a fehérekkel is le lehet játszani. Amikor viszont az ember már egy nehezebb darabot tanul meg, mint én akkor az Örömódát, ahhoz bizony már a feketéket is használni kell. A fekete és fehér a helyén együtt használva adja a szimfóniát. Csak a fehéreket használva, nem megy a dolog. Illetve megy, de nem úgy, hogy az valóban zene legyen.

A zongorát sikerült két hónap után abba hagynom. Hatalmas harcok árán legyőztem a családom ellenállását, és végre keddenként is mehettem focizni a térre a haverokkal, ami ezerszer fontosabb és jobb szórakozás, valljuk be. Mici néni is csak egy távoli emlék lett, egy szomorú idős nő, aki majdnem sírt, amikor az utolsó óra után anyám bejelentette, nem hoz többet, mert feladta a harcot. Kicsit még szégyelltem is magam ezért, de annyira azért nem, hogy azt mondjam, na jó, jövők jövő héten is.

Viszont most a zongora jutott eszembe, amikor Pásztor főrendőr nyilatkozatán töprengtem, illetve amikor azt a nyilatkozatot, követő reakciókat néztem. A fekete és fehér. A zongora okosabb, mint maga a társadalom, vagy sok ökör a társadalomból. Ugyanis a zongora, az pontosan tudja, hogy feketékre és fehérekre egyformán szükség van az összhanghoz. Igaz, hogy több a fehér, de ettől nem lesz értéktelenebb a fekete. És azért, mert mondjuk az egyik, vagy akár több fekete billentyű be is szarik a zongorán, a fehér billentyűknek eszükbe sem jut óbégatni, hogy minden fekete billentyű rossz és ezért hamis hangot ad.

A zongora tudja. Ha egy fekete billentyű rossz, akkor azt meg kell javítani. De egy fekete billentyű hibája miatt, nem lehet az összes fekete billentyűt kidobni, elutasítani, nem használni. A zongora tudja, a fekete billentyű értéke azonos a fehérével, mert az értéket nem a színe vagy darabszáma adja.

Nem tudom, hogy Pásztor főrendőr rasszista e vagy sem. Nem ismerem és komolyabb ingerenciát, sem érzek nyilatkozata után arra, hogy megismerjem. Azt viszont tudom, hogy amit mondott, az bizony kiválóan alkalmas hangulatkeltésre. Azt is tudom, hogy amit mondott, azt a gyűlölködők, azonnal ki is használták hangulatkeltésre a romák ellen. Tegnap Miskolcon, igen sokan vonultak fel árpádsávos zászlókkal, gyűlölködni a fekete billentyűk ellen, az egészet Pásztor melletti szimpátia tüntetés álcájába erőszakolva bele.

És ott volt a téren, az egyik főszervező, a város szocialista polgármestere. Azt sem tudom, hogy a szocialista polgármester rasszista e vagy sem. De úgy gondolom, nem rasszista ember, nem tüntet együtt semmilyen indokból sem rasszistákkal. És hogy az a tüntetés milyen volt, elég jól minősítik az ott elhangzott beszédek is. Ha azokat valaki nem tartja rasszistának, akkor vagy az hallásával vagy az értelmével vannak súlyos problémák. Vagy egyszerűen csak maga is rasszista gazember.

A szocialista diktatúra leomlása után, őszintén hittem és reméltem, hogy egy demokratikus jogállamot látunk neki együtt felépíteni. Úgy gondoltam, hogy az a társadalom, amitől 40 éven át a diktatúra urai elrabolták a szabadságukat szovjet lánctalpak segítségével, az a társadalom harcosan védeni és képviselni fogja az emberi szabadságjogok kérdéseit. Azt reméltem, nem csak papíron változtatjuk meg a népköztársaságot Köztársasággá.

Ma is hiszem, hogy a Magyar Köztársaság az emberi jogok tiszteletére épülő demokrácia. Illetve annak kéne lennie. Ha ezt elhiszem, akkor azt is elvárom, hogy ha az állam gépezetében vezető szerepet betöltő személy, mint esetünkben Miskolc főrendőre, rasszista kijelentést tesz, vagy csak egyszerűen olyan kijelentést tesz, ami alkalmas egy bizonyos népcsoport elleni uszításra, akkor az az ember, nem maradhat a posztján, mert besározta a Köztársaság értékeit.

Ha ugyanis a rendőrök azt látják, hogy főnökük előítéletes a romákkal szemben, maguk is felhatalmazást éreznek arra, hogy saját előítéleteiket ne kelljen leplezniük. Amilyen fent a minta, olyan lesz lent a végrehajtás is. Már csak ezért is le kell váltani ezt az embert a posztjáról, mert bizony az egy egyértelmű politikai üzenet a végeken lent dolgozók felé is.

A főrendőr azt állította a városban a rablásokat minden esetben romák követik el. Egészen elment odáig is a butaságában, hogy a nem romák, maximum benzinkutat és bankot rabolnak, minden más bűncselekményt, rablást romák követnek el. Ez egyszerűen nem igaz. 4 évvel ezelőtt ismerősömet a miskolci pályaudvaron este, fehér fiatalokból álló csapat rabolta ki, elvették pénztárcáját és mobilját. Biztos fehérnek álcázott romák lehettek.

Azt se értem, hogy a főrendőr arról beszél, van két hely a városban, ahol rendszeresen kirabolják az embereket ezek a gonosz romák. Nos ha tudja a főrendőr, hogy hol van ez a két hely, miért nem tudja megoldani, hogy legyen ott mindig rendőr? Miért nem szerelnek fel térfigyelőket, miért nem végzi azt, ami a dolga lenne?

Leginkább azon sikerült megdöbbennem, hogy az SZDSZ helyi szervezete nevében T. Asztalós Ildikó is a főrendőr pártját fogta. Nem. Nem megdöbbentem ezen, hanem mélyen felháborodtam. Az SZDSZ elvei nem engedik meg, hogy toleranciát mutassunk a kirekesztésre, megbélyegzésre. Gusztos Péter és Fodor Gábor nyilatkozatai a témában nagyon rendben voltak. Ezeket rombolta le a helyi érdekből elkövetett, elvekkel szembefordulás. Egy liberális nem fogadhatja el, hogy valakiket származásuk alapján meg lehessen bélyegezni. Mert ez nagyon nincs így rendjén.

Lehet a zongorán csak fehér billentyűkkel is játszani. De az a dallam, amit csak fehér billentyűkkel hívnak elő, általában igen primitív és szegény. Szükség van az igazi hangzáshoz a fekete billentyűkre is. Ahol a fekete billentyű pária jószág, ott az egész hangszer meg van kefélve. Mici néni engem arra a rövid együttléteink alatt is megtanított, hogy tiszteljem a fekete billentyűket is. Kár, hogy Miskolc főrendőre és a mellette kiállók, nem kényszerültek gyerekkorukban zenét tanulni. Lehet belőlük sem lett volna egy Kocsis Zoltán, de talán valamit tanulhattak volna ők is. Ha mást nem, legalább annyit, hogy a fekete billentyűk elutasítása, kizárása a fehér billentyűk értékéből vesz el.

Rózsa Mihály