Tiltják Kanadában a burkaviselést az állam

muszlim nők nem viselhetik a szem kivételével az egész testüket elfedő öltözetet (burka) az állampolgársági eskütételkor Kanadában - írta Jason Kenney bevándorlási miniszterre hivatkozva a The Guardian című brit napilap internetes oldala.

2011. december 13., 20:03

A tárcavezető azután döntött így, hogy az ünnepélyes alkalomkor jelen lévő bírák felpanaszolták, nem lehet biztosan tudni, tényleg elismétli-e az eskü szövegét az, akinek az arcát fátyol takarja.

"Ez elég gyakori probléma" - mondta Kenney. "Az ország minden régiójában hetente vannak olyan jelöltek, akik lefátyolozva érkeznek. Őszintén szólva furcsának találom, hogy a törvények eddig engedélyezték az eskütételt elkendőzve" - fejtette ki.

A miniszter szerint az azonnali hatállyal törvényerőre emelkedett lépésre nemcsak gyakorlati megfontolásból volt szükség, hanem "a kanadai identitás és a nyíltsághoz, illetve egyenlőséghez hasonló értékek jegyében is". Kenney úgy véli, az állampolgársági esküt szabadon, nyíltan és ugyanolyan körülmények között kell letennie mindenkinek.

Az új jogszabályt a francia ajkú Québec tartományban jelentették be, ahol a múlt évben egy törvény megtiltotta az arc elfedését, ha valaki állami pozíció betöltésére jelentkezik a régióban. Ugyanitt fontolgatnak egy tervezetet, amellyel arra lehetne kényszeríteni az érintetteket, hogy mutassák meg az arcukat a kormányzat által fenntartott intézményekben.

Kanadában mintegy 940 ezer muszlim él, ez a lakosság 2,8 százaléka. Európában elsőként Franciaország tiltotta be a burka viselését közterületen. A szabálysértőket pénzbírság fizetésére, illetve francia állampolgársági órák látogatására kötelezhetik.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.