Terroristák a líbiai felkelők között
A líbiai felkelők között veszélyes, már Irakban, Afganisztánban is szerepelt emberek vannak s ezt az amerikaiak is tudják, jelentette ki a német titkosszolgálatok volt koordinátora.
Bernd Schmidbauer a 90-es években, Helmut Kohl kormányában, a titkosszolgálatokért felelős államminiszter volt. A CDU-politikust (James Bond után) „008”-ként emlegették, mert nem egy túsz-szabadításban vállalt szerepet a világ különböző pontjain. Schmidbauer a közelmúltban a Kadhafi-kormány meghívására, amelynek tagjaival az elmúlt 20 évben többek között az Al Kaida terroristáinak felkutatásában tudott együtt működni, Líbiában járt. Útját a német kormány jóváhagyta.
Az egykori politikus a Die Weltnek adott interjújában most élesen bírálta a NATO legutóbbi támadását, amelynek Kadhafi egyik fia és annak gyermekei estek áldozatául. Helyszíni kapcsolataira, szemtanúkra hivatkozva állította, hogy a szétbombázott épület nem harcálláspont, hanem lakóház volt és amikor az illetékes kanadai tábornok mást állít, az egyszerűen hazugság.
Schmidbauer szerint a Kadhafi-rendszer azonnal kész lenne fegyverszünetre és közvetlen tárgyalásokra a felkelőkkel, az ENSZ ellenőrzése alatt, Tripoliszban. Annál is inkább, mivel az ország súlyos pusztításokat szenvedett el és sürgős segítségre lenne szüksége.
A német biztonsági szakember kijelentette: „természetesen vannak demokráciát, szabadságot kereső felkelők. De vannak köztük sokan olyanok is, akik szélsőségesként már feltűntek Afganisztánban és Irakban. Sok ilyet találni Bengáziban és ezt tudják az amerikaiak is, láttam megfelelő dokumentumokat. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni éppen most, amikor Oszama Bin Laden halála miatt az Al Kaida veszélye megnőtt. Amennyiben hatalomváltásra kerül sor, biztosítani kell, hogy az új kormány garantálja az emberi jogokat és nem korrupt.
Schmidbauer szerint az lenne a megoldás, ha a közvetlen tárgyalásokon elfogadnák a Tripoliszban már egy évvel ezelőtt kidolgozott új alkotmányt, amelynek alapján másként kellene elosztani a hatalmat. Útja tapasztalatairól tájékoztatta a német kormányt.