Temetés után
Az 11309 számú auschwitzi foglyot Budapesten, 2009. március szép tavaszi napján megölték. Eltemettük április 7-én a rákoskeresztúri zsidó temetőben.
Irén néni szomszédom volt. 1944. június 5-én, a jászapáti gettóból öt testvérével és édesanyjával tuszkolták a magyar csendőrök vagonba. Kétnapi utazás után értek Auschwitzba.
A szelekcióban munkára és az életéért való napi küzdelemre ítélte doktor Mengele.
Irénke túlélte a szörnyűségeket. 18 évesen, 35 kilósan vonszolta haza a nővére (akinek gyermekét és férjét ölték meg) haza, Magyarországra.
Ma is ha füstszagot érzett, a krematórium bűzét idézte fel benne. Ha a vonat kerekeinek kattogását hallotta, a vagonban eltöltött idő szörnyűsége szinte sokkos állapotba hozta.
Mikor a fekete egyenruhások megjelentek az utcáinkon, szorongott. Sebtapasszal ragasztotta le karján a rabszámát.
Egy alkalommal mondtam neki, hogy nem neki kellene szégyenkeznie e miatt a tetoválás miatt.
Ekkor elmesélte, hogy a barátnője a villamoson utazott, és miközben kapaszkodott, a karján a rabszám-tetoválást meglátta egy „deli legény”. És leköpte!
A napokban egy szívrohammal menekült el innen a halálba.
Mi, a ház valamennyi lakója ott voltunk a temetésén (különböző vallásúak és vallás nélküliek egyaránt), hogy megadjuk a végső tiszteletet annak az asszonynak, aki kibírta a nácik megpróbáltatásait, de nem bírta ki az újnácik fenyegető jelenlétét.
(Név és cím a szerkesztőségben)
