Tartalékmegoldás nélkül – Élesedik az ír kérdés
Theresa May brit kormányfő lényegében a backstop miatt bukott meg, és egyelőre nem látni, hogy nagyhangú utóda, Boris Johnson sikeresebb lehetne a kérdés kezelésében. A magyarul határgaranciának vagy tartalékmegoldásnak is nevezett kifejezés az Ír Köztársaság és az Észak-Írország közti határ átjárhatóságát kívánja biztosítani. Ha a britek az EU-val együtt a vámunióból is kilépnek, akkor Írország és az Egyesült Királyság között is be kell vezetni a vámellenőrzést. Ez történhet a tengeren, és ez esetben Észak-Írország a vámunió része marad. De történhet az ír szigeten, ami a személyek határellenőrzésével együtt könnyen annak a polgárháborúnak a kiújulásához vezethet, amely a második világháború utáni Nyugat-Európa legsúlyosabb fegyveres konfliktusa volt.
A harmadik megoldás pedig az lenne, ha az EU-ból kilépve a britek továbbra is bent maradnának a vámunióban. Sajátos és a kívülálló számára abszurd módon a brit konzervatívok nem akarják elismerni, hogy erre a problémára logikailag csak ez a három megoldás létezik, és mintha az örökmozgót akarnák feltalálni, újból és újból nekifutnak a lehetetlennek, a negyedik megoldás keresésének. A backstop lényegében ezt a csodavárást tolta ki a bizonytalan jövőbe azzal az egyezséggel, hogy amíg az ír határ kezelésére nem találnak valamilyen megoldást, addig az Egyesült Királyság az EU-ból kilépve is a vámunió tagja marad. Elsősorban emiatt bukott el háromszor is Theresa May kiválási egyezménye a parlamentben.
Boris Johnson ebből okulva újdonsült kormányfőként sietett kijelenteni, hogy addig nem is tárgyal a kilépésről az Európai Unióval, amíg brüsszeli tárgyalópartnerei fel nem adják a backstop ötletét. Ellenkező esetben jön a megegyezés nélküli, egyoldalú kilépés, ami többek között azt is jelentené, hogy a britek nem fizetik ki az EU-nak a 39 milliárd fontnyi, tizennégyezer milliárd forintnyi „lelépési összeget”. Ez látszólag az Európai Uniót sújtaná, de a kereskedelmi és szállítási kapcsolatok összeomlása miatt valójában sokkal többe kerülne. És ami az ír kérdést illeti, az véres és kiszámíthatatlan tragédiához, illetve békésebb esetben az Egyesült Királyság felbomlásához is vezethet.
A 2016-os népszavazáson az északírek 56 százaléka az EU-ban maradásra szavazott. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a lakosság 45 százalékát kitevő katolikusok nagy többsége eleve az ír egység híve, akkor nyilvánvaló, hogy a megegyezés nélküli „kemény Brexitet” az északír társadalom aligha fogadná el. Az északír pártok egy része már most is az Ír Köztársasággal való egyesülést hirdeti. Ha a hétköznapi élet, a mindennapi személy- és áruforgalom szintjén gyakorlatilag egybeolvadt sziget közepén újra megjelennének a határsorompók, akkor északon még többen kívánnának az Ír Köztársasághoz és ezzel az Európai Unióhoz tartozni. A sziget déli oldalán Leo Varadkar ír miniszterelnök már be is jelentette, hogy a megegyezés nélküli brit kiválás esetén szükségszerűen felmerül az ír sziget egyesítésének kérdése. Ezt Varadkar csak akkor látja elkerülhetőnek, ha a britek tiszteletben tartják a backstopot, és Észak-Írország mindenképp a vámunió tagja marad. Ebben a hazai ellenzéke is támogatja, amit Johnson nem mondhat el magáról. A brit szigeten a maradáspártiak az egész Brexitet visszavonnák, a Munkáspárt kilépéspárti része pedig a megegyezéses és vámuniós kilépést választaná. Sőt Jeremy Corbyn munkáspárti vezér nyíltan az ír sziget békés újraegyesítésének a híve.
A backstop elutasításával és az ír határ bármilyen formában történő felélesztésével a polgárháborúnak 1998-ban véget vető Nagypénteki egyezmény is veszélybe kerülne. A polgárháború, az ír szigetet és Nagy-Britanniát is megrázó terrorcselekmények sora, a rendőrsortűz, a kölcsönös erőszak, az IRA és a protestáns milíciák elkeseredett harca az idősebb nemzedékek számára rémálom, a fiatalabbak számára a sötét múlt. A konfliktus mesterséges újraszítása túlságosan nagy ár lenne a Brexithez. Különösen úgy, hogy annak egyik fő célját is veszélybe sodorná. A Brexit híveinek egy része ősreakciós soviniszta, és a hajdanvolt Brit Birodalom lelki újjászületését várja az EU-ból való kiválással. Praktikusabb részük azonban arra számít, hogy az Egyesült Királyság egymaga jobb szabadkereskedelmi egyezményt köthet más országokkal, elsősorban az Egyesült Államokkal, mint az EU tenné a maga szociális és környezetvédő megfontolásaival.
De a backstop elkaszálása a tengerentúlon ezt is könnyen lehetetlenné teheti. Az Egyesült Államok lakóinak tíz százaléka ír származású, és az ír lobbi rendkívül erős. Szenátusi és képviselőházi vezetői máris bejelentették, hogy ha London megsérti a Nagypénteki egyezményt, akkor minden eszközzel megakadályozzák az amerikai–brit szabadkereskedelmi egyezmény kongresszusi elfogadását. Az ír amerikaiak jelentős része ráadásul olyan „kétesélyes” államokban él, amelyben hol a demokraták, hol a republikánusok győznek. A backstop akár a 2020-as amerikai választásokat is befolyásolhatja, ha Donald Trump elnök túlságosan elkötelezné magát a backstop nélküli Brexit mellett.
Az Európai Unió ilyen körülmények között könnyen tarthatja magát az eredeti kilépési egyezményhez és benne a backstophoz, hiszen annak lényeges megváltoztatását sem a brit ellenzék, sem az Ír Köztársaság, sem az amerikai ír lobbi nem támogatja. Nem beszélve a skót kormányról, amely a kemény Brexit esetére ismét elővette a függetlenség témáját. Michel Barnier uniós főtárgyaló így nyugodtan kijelenthette, hogy az EU nem hajlandó újratárgyalni a kilépési egyezményt. Hozzátette, hogy ha az abban foglaltaknál még szorosabb lenne az EU és az Egyesült Királyság kapcsolata, azaz maradna a vámunió, akkor a backstop automatikusan feleslegessé válik. Eredendően ez volt a Munkáspárt és a mérsékelt konzervatívok célja is, hiszen a vámunió egyszerre biztosítaná a szigetország politikai függetlenségét és gazdaságának európai beágyazottságát. A Brexit körüli többéves, egyre kegyetlenebb belpolitikai állóháború azonban olyan mértékben radikalizálta részint a kemény kilépés, részint az EU-ban maradás híveit, hogy a vámuniós kompromisszumot mindkét oldal árulásnak fogná fel.
Egy héttel Boris Johnson hivatalba lépése után a konzervatívok máris elvesztettek egy pótválasztást Walesben, s ezzel egy mandátumra csökkent a parlamenti többségük. A maradáspártiak ebben a körzetben próbálták ki a taktikai koalíciót. Négy párt, köztük a Zöldek és a welsh függetlenségi Plaid Cymru nem állított saját jelöltet, hanem a szintén EU-párti liberális demokrata jelöltet támogatta, és ő meg is nyerte a választást. Ha sokak várakozásának megfelelően a miniszterelnök még az október végére tervezett Brexit előtt kiírja az előrehozott választásokat, akkor könnyen elképzelhető, hogy a kilépést ellenzők országosan is elosztják egymás között a körzeteket. Nagy kérdés, hogy hova áll a Munkáspárt, amely még mindig nem ad egyértelmű választ a kilépni vagy bent maradni kérdésére.
Ha egyébként Észak-Írország a Brexit után egyesülne az Ír Köztársasággal, akkor valószínűleg az úgynevezett keletnémet formula érvényesülne. A német újraegyesítés napján a tizenhatmilliós Kelet-Németország területe automatikusan az Európai Unió részévé vált. A kevesebb mint kétmillió északír „visszacsatlakozása” feltehetően még simábban történne. Más kérdés, hogy még jobban kiélezné a skót kérdést és Nagy-Britannia belső helyzetét.
