Tanulhat-e a magyar nép a skótoktól?

Hallgatom a különböző betelefonálós műsorokat, mindenki „sír”, panaszkodik, hogy mind rosszabb a helyzet. Javítása érdekében azonban nagyon kevesen tesznek valamit. Aki mégis, például kimegy egy tüntetésre és abban reménykedik, hogy valamilyen irritáló intézkedésre felhívja mások figyelmét, az megkapja a kérdést: „Te még hiszel abban, hogy ennek van valami értelme? Szerinted ettől változni fog valami?” Ha jómagam a sajtóban közzéteszem a véleményem olvasói levél formájában, akkor szintén kérdésként azt kapom: „Te nem félted a gyerekeid, unokáid egzisztenciáját?” Vagy egyszerűen azt mondják: majd meglátod, egyszer érted is eljön a „fekete autó”. Ennél is szomorúbb, hogy a négyévi „gengszteri” uralkodást követően az idei parlamenti választáson a résztvevők aránya alig haladta meg hatvan százalékot, tehát a választópolgárok közel negyven százalékát nem érdekelte a saját sorsa. Ekkor kell követendő példának tekinteni a skót népszavazást, ahol az előzetes felmérések szerint még jelentős előnnyel vezettek a függetlenségre szavazók. A skót nép azonban nem esett apátiába, hanem „felkelt a fotelekből” és elment szavazni. Példa nélkül állóan, összesen majdnem nyolcvanöt százalékban és jelentősen megfordítva az előzetes eredményt. A skót példa azt mutatja, ha a polgárok tömege komolyan változást akar, vagy – mint jelen esetben – maradást, akkor azt meg is tudja valósítani. De ezért tenni is kell.

Id. Jókai Oszkár, e-mail