Tábori pilóta Konyáron

„A kitiltó végzés címhasználata folytán úgy érzem, azért kellett elhagynom lakásomat, mert valamikor aktív tiszt voltam. Erre vonatkozóan előadom, hogy csupán 1908–1920-ig teljesítettem aktív szolgálatot, 1922-ben kiléptem a honvédség kötelékéből, és a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál helyezkedtem el mint banktisztviselő 1946. január 1-jéig, akkor mentem nyugdíjba. Katonai szolgálatommal kapcsolatban rámutatok arra, hogy Horthy uralomra jutása után, annak ellenére, hogy repülőtiszt voltam, akikben akkor igen nagy hiány volt, az elsők között küldtek el a hadseregtől, mert ismerték baloldali meggyőződésemet és gondolkodásomat, tudták azt, hogy a Tanácsköztársaság alatt én voltam Budapest város légelhárító parancsnoka.”

E sorokat Plank Modest gépelte papírra 1951-ben, amikor megkísérelte a lehetetlent, visszatérni pestlőrinci otthonába Konyárról, ahová kitelepítették. A hajdúsági falu határában működő erdőgazdaságban csemetekerti munkásként vették igénybe a nyugalmazott repülőtiszt/banktisztviselő szaktudását egészen 1953-ig, amikor egy amnesztiarendelet nyomán feleségével együtt elhagyhatta az egészséges levegőn kívül más komfortot nem kínáló konyári Talléros-telepet, és közelebb húzódhatott a fővároshoz. Legyünk pontosak, egészen Érdig tolhatták előre a családi bástyát.

A konyári kitelepítésben Mensáros László színművész szüleivel voltak együtt, ami rendfokozatilag stimmelt, mert Mensáros Zoltán, József főherceg testőrtisztje egykoron ugyancsak századosi ranggal vonult nyugdíjba 1920-ban. Pajtákban laktak, lepedővel elválasztott terek szolgáltak családi otthonul. Plank Modest próbált feljebb lépni, megcélzott egy disznópásztori állást, de elutasították – mint osztályidegent.

Mindezt megsárgult papírokból olvasgatom, amelyek egy jókora barna bőröndben sorakoznak levelek, fényképek társaságában. Nem állítom, hogy a bőrönd nem kellett senkinek, de túl nagy becsben sem állt. „A szekrény tetején tartottam, a kutyáim lelökték, kinyílt a zár, szétszórták a papírokat” – mondta a tulajdonos, Plank Modest unokája, aki édesanyja halála után örökölte meg a házi levéltárat. A szekrény nyilván nem lehetett magas, talán csak egy trümó, ahová könnyen felugrottak az ebek, és amikor leesett a koffer, kicsit átnyálazták az egészet. Gazdájuk visszatuszkolta a családi múlt papíralapú emlékeit a bőröndbe, és ideadta nekem. Hátha érdekel.

Érdekelt. Minden család története érdekel, ha van benne valami különös. És általában van. Az enyém lehetett volna a bőrönd. Ha kérem, bizonyosan megkapom. Talán kérni sem kell, csak eltenni, és elfeledkezni róla. De minek? Nem az én történetem. Ha ismertem volna Plank Modestet, nyilván önként szegődöm hagyatékőrzőnek, krónikásnak. Maradjunk annyiban, hogy elmesélem, amit a kofferből megtudtam.

Plank Modest 1887-ben született Körmöcbányán. Modest német nyelven szerényt jelent, a családban mindenki így is szólította: Szerény. Magyarul, németül, lengyelül, szlovákul és horvátul beszélt, amire kézenfekvő magyarázat Körmöcbánya sokféle nációt képviselő lakossága és a Monarchia hadseregének ugyancsak változatos nemzetiségi összetétele. Testvére, Szilárd, aki vitézi címet kapott érdemeiért, Palánkaira magyarosított.

A Plankok Tirolból érkeztek Körmöcbányára. Az egyik felmenő a város képviselője lett a pozsonyi országgyűlésben. Díszöltözéke 1947-ben még megvolt, igaz, a molyok alaposan elbántak vele, valójában csak az aranyzsinórok maradtak épek. Aztán amikor a körmöci Plank-ház leégett, odalett a díszruha molyostul, sőt a díszkardból is kiolvadt az ezüstbetét a vitam et sanguinem vésettel. Ugyancsak ruhaügyi emlék, hogy 1764-ben, amikor II. József látogatást tett Körmöcbányán, a fogadóbizottságban ott volt az egyik Plank-ős, akinek díszöltözékét a szabó nem tudta időre befejezni, és az alázatos meghajlás során a férc szétszakadt a kabát hátulján, nem csekély derültséget keltve.

Plank Modest dédapja, Carl Plank a körmöci kamaragrófság jövedelmeinek kezelője, 1848-ban megjárta a hírhedt pozsonyi Wasserkasernét, ahonnan 80 ezer forint váltságdíj ellenében tudta családja kiszabadítani.

Anyai ágon is akadtak érdemes alakok. A dédpapa, az 1863-ban elhunyt Remenár Máté volt Körmöcbánya utolsó pallosjoggal felruházott polgármestere. Nevéhez kötötték, hogy engedélyt adott az addig a városból kitiltott zsidók egyikének, Stasni pipakészítőnek, hogy a városfalon belül lakjon és üzemét működtethesse. Emiatt akkora respektje lett, hogy amikor már visszavonult a hivataltól, Stasni mester mindig állva maradt a jelenlétében, mert azt mondta, polgármester előtt nem szabad ülni.

Plank Modest édesapja természetrajz–kémia szakos tanár lett. Nagykállón oktatott, de egy tanári konferencia alkalmával összekülönbözött a „basáskodásra hajlamos” igazgatóval, és inkább Körmöcön helyezkedett el a pénzverdében, havi hét forint díjazásért. Fiára semmiféle örökséget nem hagyott, mondván, taníttatása épp elég pénzt emésztett fel. Plank Modest az elemi és a reáliskola után a Wiener Neustadt-i katonai akadémiára került, 1908-ban avatták hadnaggyá. Pályáját a nevezetes 32. gyalogezrednél kezdte, majd amikor a háborúra készülő Monarchia hadvezetése rájött, hogy a korszerű hadviselés nem nélkülözheti a repülőket, és elkezdett vállalkozó szellemű fiatal tiszteket toborozni, ő is jelentkezett. 1912 decemberében tette le a pilótavizsgát, attól kezdve repülhetett.

Száz évvel ezelőtt a pilóta, mármint az az ember, aki repülőgépet tudott-mert vezetni, nagyobb hősnek számított, mint ma egy űrhajós. Volt a dologban kockázat gazdagon. Akkoriban évente minden öt pilóta közül egy meghalt, ami nem lehetett túl megnyugtató érzés az aviatikusoknak (meg a családjuknak). Később javult az életben maradás esélye, de a pilótatemetések még mindig elég sűrűn követték egymást. Ennek ellenére a veszély sokakat vonzott, s kétségtelenül kevés jobb alkalom nyílt az átlagból kiemelkedésre, mint egy fából, drótból és vászonból összeszerkesztett ketrec közepében ülve felszállni a magas égbe. (A gyalogos katonák nehezen tudták feldolgozni az élményt, hogy a levegőből figyelik őket, a háború elején minden repülőre vadul lövöldöztek, nem törődve a felségjelzésével, így a hadjárat első napjaiban a Monarchia lövészei három saját gépet puffantottak le.)

A családi hagyomány szerint – ezen a nagymamát kell érteni – Plank nagypapának egyszer be kellett volna repülnie egy gépet, de épp akkor kapott levelet az édesanyjától, amelyet el akart olvasni, ezért más szállt fel helyette – és lezuhant.

Egy magyar nyelvű újságból kivágott cikk szerint 1913 márciusában „kedd reggel tíz órakor Plank hadnagy szállt fel a bécsi aerodromban 65 HP Etrich gépen, amikor először Neukirchenbe s onnan visszarepült, majd Baden irányába vágott, s onnét visszatérve 1 órakor simán leszállt. Plank hadnagy repülőtúrája közben a legnagyobb magasságba 1400 méterre emelkedett.”

A szóban forgó Etrich repülő Igo Etrich tervezése, a Taube (Galamb). Ezek akkoriban alapkiképző gépek voltak a Monarchia légierejében. A németek 254 pilótával és 246 repülőgéppel kezdték 1914-ben a háborút, a franciák 200 géppel és 500 pilótával. Az oroszoknak is 200 repülőgépük volt, a Monarchiának 48.

Amikor kitört a háború, Plank Modest tábori pilótaként megkezdte repülős karrierjét. A családi emlékezet arról tanúskodik, hogy az orosz fronton szolgált. Feleségét 1920-ban Orosz-Lengyelországban ismerte meg, s akkor derült ki, hogy a nagymama lakhelyét a Monarchia repülősei, talán épp Plank főhadnagy és kamerádjai bombázták. Állítólag ki is vitték a kertbe, és megmutatták neki a bombatölcséreket. Ebből is látszik, milyen apró dolgok elegendők a szerelemhez.

Személyi lapja szerint 1915-ig volt tábori pilóta, később kiképzőparancsnok, viszont a Vajda Pál és Winkler László által készített összeállítás arról tanúskodik, hogy a 48. század pilótájaként mint főhadnagy harcolt az olasz fronton is. A háborút lényeges sebesülés nélkül III. Osztályú Katonai Érdemkereszttel, két Signum Laudisszal (ezüst, bronz) és Károly Csapatkereszttel századosként zárta. Trianon után a Budapesti Rendőrtartalék álcahálója alá menekült. 1922-ben feladta a kilátástalannak tűnő várakozást, és házassága okán is új állást keresett, amit a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál talált meg. 1928-ban Horthy Miklós címzetes őrnaggyá léptette elő – ez később súlyos teherré vált, amikor az ellenállói magatartást igyekezett bizonyítani.

(Tanulságos olvasmány a bank igazolása arról, hogy „az 1944. november 10-én intézetünknél festmény tartalommal elhelyezett 1 db faládát, ezt a zárt letétet a megszálló orosz katonai bizottság 1945. január utolsó napjaiban őrizetbe vette”.)

1946-ban a banktól is nyugdíjba vonult, ám négy évvel később megvonták nyugdíját, és orosztanárként dolgozó feleségével együtt kitelepítették. Az egykori címzetes őrnagy rendületlenül írta a beadványokat, hivatkozva a Tanácsköztársaság idején végzett (tényekkel nem túlzottan alátámasztott) légvédelmi parancsnoki tevékenységére, a második világháború alatti embermentő tettére (egy zsidó kolléga négyéves gyermekét bújtatták), de hiába. A levelekre vagy nem kapott semmiféle választ, vagy olyat, mint a Pálmai rendőrhadnagy által Konyárra írott: „Kitelepítésének hatálytalanítása ügyében beadott kérelmét elbíráltam, és azt nem találtam teljesíthetőnek. A jövőben ilyen irányú kérelmeit nem fogom figyelembe venni.”

1953 őszén végül engedélyt kaptak, hogy Konyárról Érd-Ófaluba költözzenek. Plank Modest parkőrként dolgozhatott Budapesten, naponta vonatozva, villamosozva Érdről Pestre és vissza. Felesége bedolgozóként igyekezett jövedelemre szert tenni. 1957-ben térhettek vissza a fővárosba, s mert pestlőrinci lakásukat időközben elvették, férjezett lányukhoz költöztek Pestújhelyre, a Vág utcába.

A hetvenéves férfi egyetlen öröme unokája lett, akiből megpróbált katonás embert faragni – sikertelenül. Egy alkalommal megmutatta a kissé gömböc fiúnak, milyen tornagyakorlatokat végeztek régen a bécsújhelyi akadémián, és biztatta, gyakoroljon vele. „Emlékszem, letérdelt a földre, és mondta, fussak neki, bucskázzam át a hátán. Szegényt úgy feldöntöttem, hogy majd belehalt” – mesélte az unoka.

A nagypapa tavasztól őszig járta a parkokat, és hogy lássuk, milyen más a való élet, mint a szigorúan vett történelem, levélben tartotta a kapcsolatot a konyáriakkal. 1956-ban remélte, hogy visszatérnek valamelyest a régi idők, és amikor csalódnia kellett, elveszítette életkedvét. 1957 végén egy napon eltűnt. A szekrényből hiányzott a kabátja, bakancsa, hátizsákja.