Szörnyeteg: besétált a bölcsődébe és leszúrta a csöppségeket

Legalább két gyerek és egy felnőtt veszítette életét egy nyugat-belgiumi bölcsődében történt késes támadásban pénteken - derül ki friss közlésekből. Korábbi médiahírek öt halottról szóltak.

2009. január 23., 13:10

Egy orvos közlése szerint három haláleset erősíthető meg, de tíznél több a sebesült, akik között életveszélyes állapotú is van - tudatta az MTI. A belügyminisztérium szintén három halálos áldozatot említett közleményében. A rendőrség kora délutánig nem nyilatkozott hivatalosan a történtekről, de a támadás tényét megerősítette. Guido De Padt belügyminiszter a helyszínre utazott, de már előtte bejelentette, hogy a tettest letartóztatták.

A támadást a sajtó értesülései szerint egy fekete-fehér csíkosra sminkelt férfi követte el a Brüsszeltől nyugatra, Flandriában fekvő Dendermonde (franciául Termonde) városban.

Állítólag előzőleg pszichiátriai intézményben kezelték, de kiléte egyelőre nem ismert. Szemtanúk szerint kerékpáron érkezett a gyermekmegőrzőbe, és úgy próbált távozni is. Az érintett városrészben életbe léptették a rendkívüli helyzetekre fenntartott tervet.

Piet Buyse polgármester a sajtóhírek szerint maga számolt be arról, hogy a helyszínen káosz uralkodik, az intézmény személyzete sokkos állapotba került. A bölcsőde dolgozóit és a többi gyermeket pszichológiai segítségben kellett részesíteni.

Belgiumban ez az első halálos támadás oktatási intézményben. Tavalyelőtt ugyanakkor egy genti iskolai késelésben két diák megsebesült, tavaly pedig Antwerpenben szúrta meg egy diák életveszélyesen egyik társát egy középiskolában.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.