Szólásszabadság, hallásszabadság
Kedves TASZ-os hölgyek s urak! Vajon tényleg nincs itt az ideje a holokauszttagadás kriminalizálásának? Nem kellene-e rásegíteni a pozitív folyamatokra? (Miként az élő szervezet sem mindig képes mindent immunrendszerével elintézni, sokszor erős gyógyszereket, invazív beavatkozásokat alkalmaznak az élet mentése okán.)
A végtelenül nagyra becsült Vágó István szerint nálunk kulturáltabb jogállamokban, mint a német, aktuálisan súlyos alkotmányos problémát jelent a szólásszabadság korlátozása. Nálunk viszont vehemens elmeháborodottak provokálják a jó ízlést és a társadalmat. Sok okot én nem látok a nyugat-európai jogállamiság „meghaladására”. Mikor vesszük végre észbe: ne legyünk pápábbak a pápánál, demokratábbak a fejlett demokráciáknál!
Ha – horribile dictu – a gyülekezési törvény kimondaná, hogy bizonyos napokon és helyeken tilos tüntetni, nem jelentené azt, hogy nálunk a véleményszabadság nem teljes. A jog ugyanis meglévő szabadságok gyakorlásának formába öntése: hol, mikor, hogyan. Az abszolút korlátlan jog – önellentmondás. Fából vaskarika.
Ez más módon is belátható, hiszen a véleményszabadság érvényesítése például kizárt az én kertemben vagy fürdőszobámban. Igen morózus házigazda tudok lenni, tüntetők nálam ne is próbálkozzanak. Ha az alkotmányos jog gyakorlását a magánember birtokháborításként korlátozhatja, persze hogy korlátozható az a közösség érdekében is.
Úrfi koromban, amikor még nem éltem jogállamban, volt jelentése olyan fogalmaknak, mint közszemérem, annak sérelme, közbotrányokozás.
Sajnálatos, hogy naiv, idealista jelszavak szertekürtölésével még azok is infantilizálnak, akik elvárhatóan a demokratikus jogállam legfőbb aktorai lennének: liberálisok és jogvédők.
Kóbor György
Dunakeszi
