Szólásszabadság, 1766. óta

Itt az újságírótól elvárják, hogy ha szükséges, tegye föl a legkényelmetlenebb kérdéseket is – a közszereplőktől pedig azt, hogy válaszoljanak minden közérdeklődésre számot tartó kérdésre. A szólás szabadsága itt hétköznapi része az életnek. Megszokja az ember, s él vele. Visszaélni nem szokás. Hiszen hamar kiderül, ha hazudsz. S bizonyos dolgokat csak egyszer veszíthet el az ember... Például az arcát vagy a választók – az olvasók! – bizalmát.


Itteni tanulmányaim során ámultam: Svédországban – Hollandia után másodikként – 1645-ben adtak ki először lapot (az azóta is létező Ordinari Post Tijdender-t) s az 1766-ban kiharcolt szólásszabadság törvénye, a világon elsőként itt garantálta a vélemények kinyilvánításának és terjesztésének jogát. Ezen alaptételekkel kezdődik a média-kommunikáció szakos gimnazisták szakképzése, de minden más középiskolás is tanul erről a társadlmi ismeretek órák során. Így minden svéd polgár többé-kevésbé tudja, mit takar a TF (TryckfrihetsFörordningen - szabad sajtótörvény) s mit jelentenek a sokszor hallott szavak: szabad sajtó, szólásszabadság, átláthatóság, az általános nyilvánosság elve, s a hatalom kontrollja.

Nem véletlen, hogy a WikiLeaks Stockholmból szivárogtat. Svédországban ugyanis mintegy 250 éve felülírhatatlan törvény védi az állampolgár jogát ahhoz, hogy érzelmeit, gondolatait, véleményét félelmek nélkül kifejezze mások számára. Miközben a közreadott információk forrását védi a törvény, felfedésének követelése büntetendő cselekednek minősül. A gondolatoknak és kifejezésüknek útjába nem állhat más személy, se hivatal, se hatóság. Magyarul: tilos az előzetes kontroll. Természetesen, ha az írás törvénybe ütköző vagy alapvető emberi jogokat sértő – közreadója felelősségre vonható. Utólag!

A svéd sajtótörvény első pontjainak egyike (szintén iskolai tananyag), hogy a sajtó első számú feladata a hatalom kontrollja. Hogy a társadalom füle, szeme és szája legyen. Számtalan esetben indult kivizsgálás, rendőrségi vagy ügyészi eljárás a sajtóban megjelent leleplezések nyomán. Például, a Gripen-kenőpénzek kelet-európai kifizetését leleplező dokumentumriport leadásának másnapján indított nyomozást a korrupciós ügyekben illetékes főügyész.

A sajtó feladata az is – hogy helyettünk, s a nevünkben –, minden rendű és rangú közembernek a nyomában legyen. Minél közelebb ül az illető a tűzhöz, minél több ember közérzete függ tőle, annál inkább a nyilvánosságra tartozik, hogy az illető tisztességgel látja-e el hivatalát, amit a köz rábízott. Nem a magánügyei érdekesek (pletykalapok, persze, itt is megélnek). Viszont a hatalommal való bármilyen visszaélést, a kivételezést, a nepotizmus, a korrupciót itt kifejezetten rosszul tűrik. Mert nem tartják a demokráciával összeegyeztethetőnek.

Csak semmi hatalmat senkinek! – ez a 'svéd klasszikus' kiszólás meglehetősen jól jellemzi az általános attitűdöt. – Ám, ha hatalmat adunk valakinek, legyen mindenki számára átlátható, mire használja azt.

Itt az sem elképzelhető, hogy a köz szolgálatát ellátók ne maguk adjanak választ a kérdésekre, hanem jól dresszírozott és jólfésült 'szóvivőik' által. A svéd sajtótörvény ugyanis nem pusztán az egyén gondolati-érzelmi szabadságát hivatott garantálni, de az információ adás és az információhoz jutás szabadságát is állampolgári jogként nevezi meg – s ekként az Alkotmányban is rögzíti. Minden, ami ma, vagy bármikor közös – ügy, esemény, történés, terv – arról tájékoztatni kell mindenkit. Bárki maga is kezdeményezheti az információk kikérését, megadatását. S bármelyik hatóság, intézmény közalkalmazottjának joga ilyen információk közreadása (vagyis nem csak a főnököké). Sajtótitkárok többnyire a háttérben tevékenykednek (kivétel, talán a királyi pár, ám még ők sem bújnak el a mikrofon vagy a kamerák elől). Azonban a sajtós soha nem 'kommunikációs igazgató' hanem 'pressanasvarig', vagyis sajtófelelős (a titulusok itt szerények). Szerepük a közvetítőé a közember és a nyilvánosság között, s nem ők adják arcukat a döntések kommunikációjához. Furcsa is volna, ha az ügy felelős gazdája nem vállalná magát a nyilvánosság előtt. Hiszen arca, mindenkinek csak egy van...

Svédországban az sem történhetne meg, hogy a média szereplői a hatalom kezéből egyenek. A közeledésre nem ok a hasonló világszemléletet sem. A 'médiapatkány' szerepére egyikük sem igen vállalkozna, maradnak inkább huhogó baglyok vagy kíméletlen cápák. Nemrég a köztévé legügyesebb politikai műsorvezetőjének kellett egyik napról a másikra váltania, mert nővére miniszteri posztba került. Mint ahogyan az sem volt elkerülhető, hogy a miniszterelnök újdonsült sajtófőnöke azonnali távozásra kényszerüljön: miután a lapok közöltek egy lesifotót róla, amint egy éttermi asztalnál bizalmasan társalog egy politikai napilap újságírójával.

Szinte kizárt, hogy a média ne együtt és határozottan lépjen fel olyan jelenségekkel vagy személyekkel szemben, amelyek/akik a demokratikus társadalmi berendezkedés és működés megsértésével agitálnak. Ennek egyik legutóbbi példája az volt, amikor a parlamenti választások kampányéve előtt nyilvánosan deklarálták a legnagyobb országos lapok és tévécsatornák: nem közölnek politikai-választási hirdetéseket a hatalom felé kapaszkodó nacionalista párttól (SD), annak tudatában, hogy emiatt sokmilliós bevételtől esnek majd el.

A félelem mindig nagy szerepet játszott a politikában. Nem fényes a helyzet, a jövő bizonytalan, eltűnnek a munkahelyek, nő a bűnözés - Baby it's cold outside. Ám ha ráadásul olyan politikusokkal vagyunk megverve, akik az emberekben lévő félelmeket visszhangozzák csupán, ahelyett, hogy kezelnék azokat, könnyen találnak követőkre... Azok pedig, akik félnek a szólás szabadságát meghagyni, gyanítom, nem a szavaktól tartanak. Akik politikai credo-jukban maguk sem hisznek, s elnémítják a figyelmeztető külső hangokat is, ne lepődjenek meg, ha a betiltott szabad szavak helyett, majd tettekkel találják magukat szemben.

A sötétség nem oszlik el, csak ha felkapcsolhatjuk a lámpát.