Szijjártó Péter arról nyafogott az oroszoknak, hogy megkínozták az Európai Parlamentben
A Heti Válasz szúrta ki, hogy az EBESZ külügyminisztereinek a múlt heti kétnapos ülésén Szijjártó Péter leült egy kétoldalú tárgyalásra is az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, aki előtt azzal nyitott, hogy néhány órával korábban milyen szenvedéseket kellett kiállnia, amikor az Európai Parlamentben faggatták.
„Ma reggel megkínoztak az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottságában. Az emberi jogi helyzetéről és a jogállamiságról kérdeztek – csak, hogy tudja, kivel ül most szemben”
– jegyezte meg.
Szijjártó és Lavrov találkozójáról az MTI elfelejtett említést tenni, az orosz külügyminisztérium honlapja nem titkolózott, az Instagram-oldalára pedig fel is tette a videót a külgazdasági és külügyminiszter megjegyzéséről. Ezt Lavrov a maga részéről nevetéssel nyugtázott.

Bár Szijjártó valószínűleg csak oldani akarta az amúgy is szívélyes hangulatot, a megjegyzése kissé hamisan csengett annak a fényében, hogy az EP-meghallgatás az első lépcsőfoka volt annak az eljárásnak, amely Magyarország ellen indulhat a lisszaboni szerződés 7-es cikkelye alapján. A meghallgatást élőben közvetítettük, az oda vezető útról pedig ebben a cikkünkben írtunk részletesen.