Széchenyi és az adóreform

Most különösen időszerű a legnagyobb magyar gondolatait felidézni, ugyanis a kormány a gazdagokat segítő, a gazdasági, társadalmi folyamatokat kedvezőtlenül befolyásoló 16 százalékos szja helyett az egyszámjegyű bevezetését tervezi. Biztos vagyok abban, hogy az alapos elemzés, hatásvizsgálat most is elmarad, pedig a központi költségvetést jelentősen átalakító 500 milliárd forint bevételkiesést eredményező lépés fokozza a gazdaságban, társadalomban meglévő feszültségeket.

Széchenyi István 1843-ban kidolgozott adóreform-tervezete során a Jelenkor 1843. szeptember 10-i számában hangsúlyozta, hogy „legyen előbb a kérdés minden oldalrul meghányva, s csak azután fogjunk életbe léptetéséhez”. A progresszív adórendszer mellett kardoskodott, megfogalmazta, hogy „holdankénti két garas csak általánosságban van értve, jól vásárhoz közel fekvő legjobb búzaföldre négy, sőt hat garas is rovandó, a jobbágyi telkektül holdanként egy garas, sőt még annál is kevesebb volna fizetendő”.

Nem a véletlen műve, hogy a fejlett országokban jól kidolgozott, a teljesítmények növekedését nem veszélyeztető progresszív adórendszer van, amit neves közgazdászok is fontosnak tartanak. J. N. Keynes hangsúlyozza: „Ha az adópolitikát céltudatosan a jövedelmek egyenlőbb elosztásának az eszközeként használjuk, természetesen még nagyobb lesz a hatása a fogyasztási hajlandóság növelésére.” A tervezett egyszámjegyű szja tovább erősíti a jövedelmek egyenlőtlen elosztását, aminek egyenes következménye a fogyasztás csökkenése. Széchenyi is igen fontosnak tartotta a fogyasztás növekedését, 1843. szeptember 2-án a Jelenkorban megfogalmazta, hogy „a belfogyasztás, ez a nemzeti egyészség és erőnek valódi hévmérője”. A fogyasztás növekedése érdekében nem javasolta az indirekt, illetve forgalmi adó bevezetését – ugyanakkor hazánk az Európai Unióban legmagasabb, 27 százalékos ÁFA-t vezette be, ami a fogyasztás növekedését gátolja, és a feketegazdaság burjánzását idézi elő.

A kormánynak az adórendszer állandó változtatása során érdemes megszívlelnie Széchenyinek azon gondolatát is, miszerint „adó dolgában egyedül az országnak nagyobb, vagy kisebb, ha szabad így mondanom fejős léte szolgálhat az adómennyiség meghatározásának alapjául. Fejőssé kell tenni az országot mielőbb azt veszély nélkül meg lehetne fejni.” Sajnos a magyar adórendszerben súlyos gondok vannak, mert a jelentős jövedelemben dúskálókat jobban meg lehetne „fejni”, a beruházási gondokkal bajlódó termelő-, szolgáltatószférát pedig óvni kellene a túlzott adóztatástól.

Igen hasznos lenne, ha a kormány Széchenyi nevét nemcsak különféle programjainak népszerűsítésére használná, hanem terveinek kidolgozása során figyelembe venné a ma is hasznosítható gondolatait.

Takács Imre
Hajdúszoboszló