Sorra rabolják ki a bankokat a „méltatlankodó betétesek”

Egy nő játékpisztollyal vette fel a saját pénzét rákbeteg testvére kezelésére, miután 200 dollárban korlátozták a havonta kivehető pénzmennyiséget. Lavinát indított el. A „méltatlankodó betétesek” a közösségi médiában is közvetítették a betörést.

2022. szeptember 16., 19:34

Szerző:

Újabb bankfiókokat raboltak ki Libanonban pénteken a méltatlankodó betétesek, hogy pénzükhöz juthassanak. A közel-keleti országban 48 óra leforgása alatt összesen hét bankfiókot ért támadás.

A sort az a nő nyitotta, aki szerdán egy játékpisztollyal és tíz társával együtt tört be az egyik bejrúti bankfiókba, hogy rákbeteg testvére gyógykezelésére vehessen fel 13 ezer dollárt a saját számlájáról. Sikeres akciója valóságos lavinát indított el, mivel ő is tagja a magát „méltatlankodó betéteseknek” nevező csoportnak, amely a közösségi médiában is közvetítette a betörést. Szerdán a libanoni főváros egy másik bankfiókját is támadás érte: az ott követelőző férfit a libanoni hírügynökség jelentése szerint letartóztatták. 

Pénteken három újabb támadás történt Bejrútban és környékén, két bankrablást pedig a déli országrészben követtek el. A fővárosi elkövetők közül az egyik egy vadászpuskával fenyegetőző fiatalember volt, aki 20 ezer dollárral távozott. 

Egy üzletemberként bemutatkozó férfi, Abed Szubra újságíróknak azzal indokolta tettét hogy noha 200 ezer dollár van a számláján, a 200 dolláros havi kivételi limit miatt nem tud fizetést adni alkalmazottainak, és ő sem tud megélni. A bankfiók előtt, amelyből el akarta rabolni a pénzét, kaotikus jelentek játszódtak le, miután a spontán összegyűlt emberek neki szurkoltak és azt kiáltozták, hogy „élni akarnak jogaikkal”. 

A főváros déli részén egy másik bankfiókban elfogtak a rendőrök egy erőszakoskodó férfit, a fővárostól 40 kilométerre délre fekvő Gazíjében pedig egy apa és fia tört be egy pénzintézetbe. Nekik 19 ezer 200 dollárt sikerült kikövetelniük, miután benzint locsoltak szét és fegyverrel fenyegették meg a fiókvezetőt. A pénzt a kijáratnál átadták valakinek, majd a betétes megadta magát az épület előtt várakozó rendőröknek.

Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy egy másik dél-libanoni bankfiókban egy nyugalmazott katonatiszt hat embert ejtett túszul. 

Az események hatására a libanoni belügyminiszter rendkívüli ülésre hívta össze a rendfenntartó erőket, a bankszövetség pedig úgy döntött, hogy jövő hétfőtől szerdáig valamennyi libanoni pénzintézet zárva lesz. 

A banki ügyfeleket támogató érdekvédők időközben újabb nyilatkozatban biztosították támogatásukról az elkövetőket, hangsúlyozva, hogy „tovább küzdenek az igazságtalanság és az elnyomás ellen.” 

Libanonban sok ezer ember nem tud hozzájutni a bankban tartott megtakarításaihoz. A Világbank (IMF) értékelése szerint ennek oka, hogy egyes bankok vezetői a politikai elittel részben összejátszva hűtlen kezelést követtek el, és az új betétesek pénzéből fizették ki a régieket. A rendszer három évvel ezelőtt összeomlott, gazdasági és pénzügyi válságba taszítva az amúgy is eladósodott közel-keleti országot. A válság következtében a libanoni lakosság mintegy 80 százaléka él szegénységben a becslések szerint. A nemzeti valuta mintegy 90 százalékkal leértékelődött, és a bankok továbbra is szigorúan korlátozzák az állampolgárok által felvehető készpénz mennyiségét.

(Kiemelt képünk: Nissan-munkások a Nagy pénzrablás (Money Heist) című spanyol sorozat szereplőinek öltöznek a katalán gyárak bezárása elleni tiltakozáson a spanyolországi Madridban 2020. július 15-én. (Fotó: Jon Imanol Reino/NurPhoto/AFP)

Tegnap 20:32

Brazíliában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás első fordulója, a voksolás favoritjának a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő számít a hivatalban lévő, jobboldali Jair Bolsonaróval szemben.

Tegnap 20:09

Oktatásért tüntető nők mintegy százfős csoportját zavarták szét vasárnap a nyugat-afganisztáni Herát városában a radikális iszlamista tálibok.

2022. október 2., 18:24

A Donyeck megyei Liman városának visszafoglalása a Vlagyimir Putyin orosz elnök által elcsatoltnak nyilvánított területen bizonyítja az ukránok sikereit, és azt, hogy képesek visszaszorítani az orosz erőket – jelentette ki vasárnap Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.