„Sokkolva vagyok!”

Ljudmila szerepében Albina Sagimuratova. A felvételt dolchevnevű blogger készítette a bemutatón, ahol, akárcsak más előadásokon amúgy tilos volt a videózás és a fényképezés, de ezt a tilalmat, amint többen is megírták, senki sem tartotta be.

„Bravó!” avagy „gyalázat!”, „szörnyűség”, „lázálom” kiabálta a két pártra szakadt nézőtér, amint lehullott az utolsó függöny a Glinka-opera november 2-ki bemutatóján. A következő két eladáson már az első felvonás végén mondtak hangos véleményt a nézők, akik közül jó sokan ki sem várták a közel öt órás előadás végét.

Az újításairól ismert, a nemzetközi operavilágban nagyra tartott

Dmitrij Csernyakov(1970) rendezői felfogásában a mostani alkalommal bemutatott opera-változat első sorban azokat botránkoztatta meg, akik szentül hiszik, hogy a „nemzet operaházának” színpadán csak a megszokott, klasszikussá merevedett, „igaz orosz szellemet hordozó” formák kaphatnak helyet. De az avíttól és a szürke unalomtól írtózók közül is sokan, mint az blogbejegyzéseikben olvasható, helyesebbnek tartanák, ha a Csernyakov-féle kísérletet bárhol másutt, de ne a történelmi Bolsojban mutatnák be.
Az egyik legvitatottabb jelenet, Naina kertje. Ruszlán szerepében Mihail Petrenko.

Megbotránkoztatást keltettek a frivol jelenetek a fél vagy egészen meztelen szereplőikkel, és egyáltalán az a mód és művészeti eszközök, amelyekkel a rendező bemutatja, hogy a mese festett felszíne mögött a valóság csupa ócska hamisítvány és árulás, s túlélni ebben a világban csak egymásra támaszkodva, igaz érzelmekbe kapaszkodva lehet. Egyik fő kifogás a csernyakovi színrevitel ellen, hogy a gyermek kedvenc Puskin-poémára alapuló operát éppen gyerekkorú nézőknek nem ajánlják.

Ratmir: Jurij Minyenko kontratenor. Ez is újítás, a szerepet eddig kontraaltok énekelték. Felvételkészítő: dolchev.

A közel öt órás előadás amúgy is próbára teszi a nézőt, beszámolók szerint a szünetekben a közönség fele kiabálással, füttyel és lábdobogással kiadva dühét vagy csendes csalódottságban elszivárog, de a fináléig kitartó másik fele szereti és ünnepli az előadást és a művészeket, az oroszországi operavilág színe-virágát – egyik érdekesség, hogy a fontosabb szerepekre kívülről szerződtettek énekeseket – és a nemzetközi elismertségű kiváló fiatal karmestert,

Vlagyimir Jurovszkijt(1972). Álljon itt két jellemző internetes bejegyzés: „A zenekar és a karmester nagyszerűek, az akusztika szuper, az opera rengeteg újfajta értelmezést kapott a posztmodern szellemében. A maradiak nem érthetik” – „Ezt a bahhanáliát nem vártam a Bolsojtól! Sokkolva vagyok!”

Ajánlat:
Dmitrij Csernyakov két, ugyancsak ellentmondásos fogadtatású rendezése a Bolsojban:

Csajkovszkij: Jevgenyij Anyegin (2006)

Berg: Wozzeck (2009), részlet.