SME: A hazudós Orbán cinizmusa

Orbán Viktor múlt héten kiszivárgott "őszödi beszéde" azt bizonyítja, hogy választási ígéreteiben a Fidesz elnöke annak idején populizmus tekintetében Gyurcsány Ferencet is rendesen lekörözte, mert ugyanúgy hazudott, mint az ellenfele - írta a SME.

2008. május 26., 13:03

A liberális szlovák polgári napilap hétfői kommentárjában Peter Morvay ismerteti, mit mondott április végén egy zártkörű találkozón Orbán Viktor, s hogy a kiszivárgottakat a szocialista és liberális képviselők most "Orbán őszödi beszédeként" aposztrofálják. "A rendkívül jól hangolt és magabiztos Orbán igencsak sok érdekeset mondott el a saját terveiről, s amit elmondott, az szöges ellentétben áll azzal, amit jómaga és pártja nyilvánosan hirdet" - írja. Hozzáteszi: noha a két "őszödi beszéd" összehasonlítása sok tekintetben sántít, és Orbán szavai csak másodkézből ismertek, távol állnak a jelenlegi miniszterelnök hangfelvételről ismert, "már-már mazochista beszéde és kifejező erejű szóhasználata" keltette hatástól - idézi a lapot az MTI.

Ennek ellenére sokat elárulnak annak az ellenzéki vezetőnek a cinizmusáról, akinek "népnyomorítás ellen szóló populista támadásai a (a kormányzó szocialisták gyávaságával együtt) alkotják a legfőbb akadályát annak, hogy déli szomszédunknál mélyebb reformokat is végrehajtsanak".

A cikkíró szerint Orbán a zártkörű találkozón "egészen máshogyan beszélt", mint máskor nyilvánosan szokott. Mint írja, a legkésőbb 2010-ben esedékes választási győzelmét követően 12 évig, három cikluson át folyamatos kormányzásra készülő Orbán azt tervezi, hogy "komoly megszorításokkal kezdi. Befagyasztja a nyugdíjakat, leállítja a budapesti metróépítést és az autópálya-építéseket, ráadásul (az általa szervezett népszavazással megszüntetett) vizitdíj ismételt - adó, vagy járulék formájában tervezett - bevezetéséről beszélt. A hagyományosan oroszellenes hangütéssel szóló Orbán (majdani) kormányzása idején az orosz, a kínai és az arab országokból származó erőteljes tőkebeáramoltatással akar az országán segíteni".

Ám Orbán megnyilatkozásában ezúttal "az volt a legjobb, amikor azt mondta, hogy 2006-ban, a legutóbbi választáson a Fidesz nem is akart győzni, mert jól tudta, milyen állapotban van a magyar gazdaság. Közvetve ugyan, de ezzel beismerte, hogy a 14. havi nyugdíjat és új szociális juttatásokat ígérő (akkori) választási kampányában populizmus tekintetében jócskán lekörözte Gyurcsányt: ugyanúgy hazudott, mint a saját ellenlábasa, csak ezt - Gyurcsánytól eltérően - eddig nem kellett beismernie" - fejezi be kommentárját a SME.