Schwarzenegger fennakadt a müncheni vámon

Arnold Schwarzenegger elfelejtette bejelenteni a csomagjában lapuló luxuskarórát.

2024. január 18., 13:25

Szerző:

Arnold Schwarzenegger szerdán, a német városba érkezvén könnyelműen elmulasztotta bejelenteni a több millió forintos karórát, amit egy jótékonysági rendezvényen tervezett árverésre bocsájtani – írja a Guardian cikke alapján a 24.hu. A 76 éves színésznek három órát kellett a reptéren várakoznia, miután a csomagját átkutatva a vámhatóság rábukkant a svájci luxus óragyártó, az Audemars Piguet egyedi, külön Schwarzeneggernek készített karórájára.

A sztár ellen adóelkerülés gyanújával nyomozást indítottak, mert az Európai Unió területére hozott és itt értékesíteni tervezett órát be kellett volna jelentenie, és vámot kellett volna fizetnie.

Ha az áru az EU-ban marad, akkor a vámon keresztül be kell jelenteni. Ez mindenkire vonatkozik, akár Schwarzeneggernek, akár Müllernek, Meiernek, vagy Hubernek hívják

– fogalmazott a vámhatóság szóvivője.

A színész-politikus végül egy 35000 eurós büntetéssel távozhatott a reptérről, de csak miután a vámügyesek kíséretében meglátogatott egy bankautomatát, mert a német szabályok szerint az összeg felét készpénzben kell megfizetni.

Schwarzenegger egyébként a kitzbüheli síparadicsomba igyekezett az órával, ahol saját klímavédelmi egyesülete, a Schwarzenegger Climate Initiative tart jótékonysági árverést.

Arnold Schwarzenegger több mint 20 éve küzd a környezetszennyezés és az éghajlatváltozás ellen. Megközelítésének középpontjában mindig az az elképzelés állt, hogy „kevesebb beszédre, több cselekvésre van szükségünk”. Kalifornia kormányzójaként azon dolgozott, hogy elfogadják a globális felmelegedési megoldásokról szóló törvényt, amely 2020-ra az 1990-es szintre csökkenti a kibocsátást, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyag-szabványt és a Million Solar Roofs Initiative-t.

Schwarzeneggernek tavaly is volt egy kínos bakija egy kátyúval

Arnold Schwarzenegger tavaly áprilisban videót tett közzé, amin befoltoz egy kátyút, azonban kiderült, hogy egy szervizárkot tömött be. A színész a videóban azzal indokolta akcióját, hogy a környék lakosai fel vannak háborodva az óriási kátyún, mert az autósok és a biciklisek közlekedését is nehezíti. 

„Ez nem egy kátyú, hanem egy szervizárok, amely egy folyamatban lévő engedélyezett munkához kapcsolódik" – nyilatkozta az NBC Los Angelesnek a városi vezetés szóvivője.

(Kiemelt kép: Arnold Schwarzenegger osztrák-amerikai színész és volt amerikai politikus (C) az aktuális klímakérdésekről szóló ötödik Osztrák Világtalálkozó 2021 című rendezvényen mondott beszéde előtt a bécsi Spanyol Lovardában 2021. július 1-jén. Fotó: ALEX HALADA / AFP)