Scholtz: Az eddigi vérengzés csak a kezdet

Sötéten látja a helyzetet a német kancellár.

2022. március 1., 15:30

Szerző:

Az eddigi vérengzés valószínűleg csak a kezdete mindannak, ami a „szó szerint a túlélésért küzdő” Ukrajnára vár – mondta Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben, kiemelve, hogy az orosz invázió miatt „nagyon-nagyon drámai” helyzetbe kerülhet a kelet-európai ország.

A német kancellár Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnökkel tartott tájékoztatóján felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrajnai vérontás azonnali leállítására és a csapatok kivonására, és elmondta, hogy az Ukrajnából érkező „nyomasztó képek” a „sok halottal és sebesülttel, a lerombolt épületekkel és a tönkretett infrastruktúrával csak a kezdetét jelentik mindannak, ami valószínűleg jön még.”

Kifejtette, hogy Vlagyimir Putyin valószínűleg réges-rég eltervezte az Ukrajna elleni támadást, hiszen a már korábban megjelent írásaiban „minden benne van, ami most történik.”

Ezért „nagyon fenyegetett” helyzetben vannak az ukrán polgárok és az ukrajnai demokrácia – mondta Olaf Scholz, kiemelve, hogy az orosz gazdaság lehetőségeit erőteljesen korlátozó szankciók után biztosan következnek még újabb büntetőintézkedések.

(Kiemelt kép: Ohn Thys / POOL / AFP)