Savita halála – Történelmi ír igen az abortuszra
Egy indiai származású orvosnő, Savita Halappanavar, aki egyébként szerette volna megszülni a gyerekét, belehalt abba, hogy a magzatvíz tizenhetedik heti elfolyása után nem engedélyezték az abortuszát, és a halott magzat megszülése után ő sem maradhatott életben. Neve és tragikus esete az abortusz engedélyezéséért folytatott küzdelem jelképe lett, személyében egy amúgy gyereket akaró, középosztálybeli orvosnő lett a törvényi szigor halálos áldozata. Savita 2012-es halála után egyre szélesedett az a társadalmi mozgalom, amely az abortuszt radikálisan tiltó alkotmány módosítását követelte. Néhány ügyeskedő politikus úgy próbálta meg kikerülni az alkotmány módosítását, hogy a törvényi szakaszban a tizennégy évi börtönbüntetést egyeurós pénzbüntetésre módosította volna. Írországban az alkotmányt ugyanis csak népszavazással lehet módosítani, míg a büntetési tételt a parlament, a Dáil is enyhítheti. De mindenki érezte, hogy ez az alkotmány szellemének kijátszása lenne, így azok is elutasították, akik később támogatták az alkotmány megváltoztatását.
Az ír alkotmány sokáig szinte betű szerint átvette a katolikus egyház valláserkölcsi tanítását, és csak az elmúlt évtizedekben értek meg a feltételek a világi értékek fokozatos érvényesítésére. A válást az 1995-ös népszavazás tette lehetővé, az igen szavazatok szűk, 50,28 százalékos többségével. A kiegyensúlyozottnak tűnő arány óriási regionális különbségeket takart, Dublinban az igen, a nyugati parti Galwayben pedig a nem kapott 65 százalékos többséget. A közhangulat ingadozását mutatja, hogy 2002-ben az amúgy is rendkívül szigorú abortusztörvény további szigorításáról rendeztek népszavazást, amely szintén szűk arányban, 50,4 százalékos nem mellett bukott el. A katolikus egyház mindkét esetben alulmaradt, de csak néhány ezer szavazattal, így az abortusz legalizálása lehetetlennek látszott.
A tízes évek elején a világi állam hívei más fronton kezdeményeztek, Írországban is napirendre került az egyneműek házasságának engedélyezése. A siker sokáig kétséges volt, de a melegházasság hívei Leo Varadkar személyében népszerű és dinamikus kampányarcot találtak. Az akkor 35 éves, félig indiai származású férfi a vezető jobboldali Fine Gael párt politikusaként vállalta fel melegségét és állt a népszavazási kampány élére. Az orvosi végzettségű Varadkar kora húszas évei óta sikeresen politizál, azt a modern jobboldalt testesíti meg, amely túllép a hagyományos, vallási alapú konzervativizmuson. A 2015-ös népszavazáson 60 százalékos részvétel mellett a választók 62 százalékos többsége az egynemű házasság törvényesítése mellett döntött. Az eredmény világossá tette, hogy az ír társadalom többsége nyitottá vált a katolikus egyház alkotmányjogi hatalmának korlátozására. Leo Varadkar nemsokára Írország miniszterelnöke lett, ő lett az ország legfiatalabb kormányfője. Tisztségének neve írül Taoiseach, amit nagyjából tísahnak ejtenek. Azóta az Ír Köztársaság történelmének egyik legnépszerűbb miniszterelnökévé nőtte ki magát, orvosként és politikusként is személyes ügyének tekintette az abortusz legalizálását. A válás és a melegházasság engedélyezése után ezzel a döntéssel kívánta teljessé tenni az Ír Köztársaság világi demokráciává alakítását.
Sokan saját táborán belül is féltették a népszavazás kiírásától. Mivel a homoszexualitás büntethetőségét már régebben megszüntették, a melegházasság engedélyezése a kívülállók számára inkább csak szimbolikus jelentőségű volt. De az abortusz életről és halálról, a Ne ölj! ősi bibliai parancsáról is szól. Savita halála ezért központi szerepet kapott a kampányban, a női szervezetek az ő sorsára hivatkozva kampányoltak a választás szabadságáért. A másik oldalon a katolikus egyházat annyira megrázták az elmúlt évtizedek botrányai, hogy nem mert nyíltan beszállni a kampányba.
Az ír papok által elkövetett tömeges pedofíliát a konzervatív XVI. Benedek pápa is „förtelmesnek”, súlyos, Isten elleni véteknek nevezte. Talán még nagyobb undort váltott ki a közvéleményben az úgynevezett Magdolna Mosodák botránysorozata. Ezekben a börtönszerű intézményekben sokszor halálra dolgoztatták azokat a nőket, akiknek egyetlen „bűnük” a házasságon kívüli terhesség vagy éppen az „önfejű viselkedés” volt. Római katolikusként engem is megdöbbent az a szadizmus, amellyel az ír apácák jelentős része viseltetett áldozataik iránt. Hozzá kell tenni, hogy a mosodákat dolgoztató szállodák, állami intézmények, a rendőrök és a bíróságok is évtizedeken át szemet hunytak a borzalmas bánásmód felett. Ez most annyira visszaütött, hogy az egyház óvakodott az alkotmányreform ellen érvelni, ezt konzervatív civil szervezetekre bízta. Maga Ferenc pápa pedig sem a referendum előtt, sem utána nem foglalt állást a népszavazás kérdésében. Feltehetően augusztusban esedékes írországi látogatásán értékeli majd a helyzetet az ír klérussal és a hívekkel.
A május 25-én megrendezett népszavazáson 64 százalékos, magasnak számító részvétel mellett az írek 66,4 százaléka arra szavazott, hogy az abortuszt engedélyezzék a terhesség tizenkettedik hetéig. A területi megoszlás most mérsékeltebb eltéréseket hozott, a négy régióban 57 százalék és 75 százalék között szóródott az igenek száma, a nem mindenütt kisebbségben maradt. A fiatalok 87 százaléka igennel szavazott a terhesség legális megszakítására, de még a 65 éven felüliek 58 százaléka is. Mindez azt mutatja, hogy az ír társadalom tudatosan az állam és az egyház végleges szétválasztása, a valláserkölcs alkotmányjogi szerepének megszüntetése mellett döntött. A katolikus egyház pedig lehetőséget kap arra, hogy erkölcsi törvényeit ne rendőri erőszakkal, hanem az egyéni lelkiismeret megerősítésével, a hívők szabadon választott akaratával tartassa be. Diarmuid Martin dublini érsek rezignáltan úgy fogalmazott, hogy ezzel Írország is olyan nyugati liberális demokráciává vált, ahol a hívők „à la carte” válogatnak az egyház tanításaiból.
A népszavazás kétszeresen is súlyos csapás Theresa May brit kormányfő számára. Nem valláserkölcsi okokból, hiszen Nagy-Britanniában lényegében legális az abortusz és engedélyezett a melegházasság. De a referendum tovább erősítette Varadkar kormányfő népszerűségét, márpedig ő a Brexit kérdésében kemény ellenfél. Pár nappal a népszavazás után máris kéthetes ultimátummal fenyegette meg az ír és északír határ ügyében a May-kabinetet. Ráadásul most két szigeten Észak-Írország marad az egyetlen országrész, ahol tilos az abortusz és tiltott a melegházasság. Ez végképp megdönti azt az érvet, amely szerint a brit uralom alatt álló Észak-Írország modernebb, mint az elmaradott, dogmák uralta Dél. A Brexit zűrzavaros hónapjaiban viszont Maynek aligha hiányzik egy újabb kemény csata. Az ír népszavazás így az eddiginél befolyásosabb, liberális demokráciává teszi Dublint az EU-n belül, és tovább nehezíti az Egyesült Királyság vergődését a kiválással.
