Sarkozyt kiengedték
Hétfő délelőtt elhagyhatta kórházát a francia köztársasági elnök. Nicolas Sarkozyt vasárnap szállították kórházba, azt követően, hogy Versailles-ban kocogás közben rosszul lett. Az elnöki hivatal közlése szerint Sarkozy szédülését a kánikula és kimerültség okozta és nem szívbetegség.
Az államfő saját lábán hagyta el a Párizs környéki Val-de-Grace katonai gyógyintézetet, ahova helikopteren szállították be. Miután felségével kocsiba ült, széles mosollyal, integetve üdvözölte a járdán összeverődött embereket.
A "hiperaktív elnökként" is ismert 54 éves Sarkozy hatalmas munkatempót diktál magának, és emellett rendszeresen sportol. Orvosai további kezelést nem tartottak indokoltnak, de néhány napos pihenőt javasoltak neki. Sarkozy keddi programjait lemondta, de a szerdai kormányülésen már elnökölni óhajt.
Franciaországban nincs meg a hagyománya annak, hogy tájékoztassák a közvéleményt az államfő egészségi állapotáról. Francois Mitterrand néhai elnöknél már nem sokkal 1981-es megválasztása után rákbetegséget diagnosztizáltak, de Franciaország lakossága csak 1992-ben értesült erről.
Sarkozy hivatalba lépése után megígérte, hogy szakít ezzel a szokással. A július 3-án nyilvánosságra hozott legutóbbi egészségügyi laboratóriumi leletei normálisak voltak.
Korábban: "jól van", és "beszél az ápoló személyzettel"
Vasárnap azért szállították kórházba Nicolas Sarkozy francia elnököt, mert kocogás közben rosszul lett és elvesztette eszméletét a Versailles-ban lévő La Lanterne rezidenciáján. Az Elysée-palota gyorsan sietett leszögezni: az elnök "jól van". Nicolas Sarkozy "jól van", és "beszél az ápoló személyzettel" - közölte Claude Guéant, az elnöki hivatal főtitkára vasárnap közel három órával a rosszullét után.
– Az elnököt helikopteren a Val-de-Grace katonai kórházba vitték, ahol kora délutántól kezdve kontrollvizsgálatokat végeztek rajta. A fizikai állapot vizsgálata és a kiegészítő, neurológiai vizsgálatok (vérvizsgálat, elektroenkefalogram, mágnesesrezonancia-vizsgálat) eredménye jó - áll az elnöki hivatal vasárnap esti közleményében.
Bolygóideg
A francia elnök környezetében úgy tudják, hogy Sarkozy a szívritmust szabályozó bolygóideg túlterhelése miatt vesztette el eszméletét. Ez a fajta - rövid ideig tartó keringési zavar okozta - rosszullét látványos, de nem jelent életveszélyt és nem igényel különösebb kezelést sem - közölte az elnökhöz közel álló forrás az AFP francia hírügynökséggel.
Az Elysée-palota először négysoros közleményben tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy Sarkozyt rosszulléte után azonnal megvizsgálta orvosa, majd további vizsgálatoknak vetették alá az államfőt. Az 54 éves Sarkozyt a párizsi Val-de-Grace katonai kórházba szállították, ahol 2005 szeptemberében Jacques Chirac akkori államfőt is kezelték agyér-problémával.
Sarkozy környezete szerint a felesége, Carla Bruni-Sarkozy is az elnökkel volt a kórházban. Francois Fillon kormányfő lerövidítette vidéki hétvégi pihenését, s visszatért Párizsba.
Nem ájult el?
Martine Aubry, az ellenzéki Szocialista Párt vezetője mielőbbi gyógyulást kívánt az államfőnek, akárcsak Bertrand Delanoe:, Párizs szocialista polgármestere. Francois Bayrou, a MoDem nevű centrista párt vezetője reményét fejezte ki, hogy Sarkozy mielőbb visszanyeri egészségét.
Az elnöki hivatal vasárnap este tagadta, hogy az elnök elájult volna. Előzőleg Roselyne Bachelot egészségügyi miniszter közölte, hogy az átmeneti keringési zavar okozta eszméletvesztés rövid volt, és a kabinetfőnöke is megerősítette, hogy az elnök elvesztette az eszméletét.
Egy név nélkül nyilatkozó szemtanú elmondta, hogy 13 óra és 13 óra 30 között látott hátulról egy - testőrök által kísért férfit futni a versailles-i kastély parkjában lévő la Lanterne rezidencia egyik fasorában. A férfi fáradtnak tűnt és összeesett. Az illető két helikoptert is látott a parkból felszállni.
Szeret kocogni
A 2007-ben államfővé választott Sarkozy sportos alkat, közismerten szeret futni és biciklizni, még külföldi útjain is gyakran szerét ejti annak, hogy kocoghasson.
2008-ban egy könyvből derült ki, hogy az elnök két és fél hónappal korábban kisebb beavatkozáson - tályogot távolítottak el a torkából - esett át, amelyet eltitkoltak a nyilvánosság elől. Később az Élysée-palota megerősítette, hogy az elnök "torokgyulladás" miatt töltött rövid időt kórházban.
Az elnök egészségi állapota Franciaországban kényes kérdés, főként az 1996-ban elhunyt Francois Mitterrand rákbetegsége miatt, amelyet a néhai elnök évekig titkolt – írta az MTI.