Rossz hírek

Az euróövezet egészében az idén félszázalékos GDP-csökkenéssel, a huszonhét tagú unióban stagnálás körüli eredménnyel kell számolni. Az átlagot ugyan az északiak és a baltiak felfelé húzzák, de nem olyan mértékben, hogy ez ki tudná egyenlíteni Görögország, Portugália, Olaszország, Spanyolország (a válságzóna), de még az újabban – bár náluk jóval kisebb mértékben – hozzájuk csatlakozó Nagy-Britannia, Luxemburg, Szlovénia rossz teljesítményét.

Ami a németeket illeti – akikhez minálunk jobban csak a cseh gazdaság kötődik –, a második negyedévben a teljes kibocsátásuk (az előző negyedévhez képest) csak 0,3 százalékkal nőtt, ami nemigen látszik elegendőnek ahhoz, hogy a német gazdaság magával húzza a többieket. (Ugyanebben az időszakban a francia gazdaság egyáltalán nem nőtt, az olasz meg a spanyol pedig tovább zsugorodott.) Jellemző, bár az egészre nézve csekély jelentőségű adat, hogy a visegrádi országcsoportban a cseh és a magyar kibocsátás is recesszióba fordult, miközben a két másik ország (Szlovákia, Lengyelország), amely kevésbé függ a némettől, jelentős növekedést volt képes felmutatni. Bár ezt is durva munkanélküliségi adatok mellett.

Magában Németországban kevés a beruházás. Magyarán: az a csekély növekedés, amit a számok elárulnak, nem a belföldi felhasználásból (beruházás+fogyasztás) adódik. Viszont a meglevő kapacitásokkal a németek kiválóan gazdálkodtak. Noha exportjuk negyven százalékát még mindig az unió (annak is a fejlettebbik fele) szívja fel, az onnan származó kereslet csökkenését bőségesen ki tudták egyenlíteni ázsiai, amerikai és közép-európai piacokon.

A legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy Németország júniusig messze nagyobb külkereskedelmi többletet halmozott fel, mint Kína (amely exportőrként korábban a németek elé rúgtatott), sőt folyó fizetési mérlegének többletével is a kínaiak előtt van. A német autóipar változatlanul szárnyal, amihez legföljebb annyi lábjegyzet teendő, hogy a BMW-k, Mercedesek és Opelek iránti európai kereslet csökkenése hosszabb távon baljós következményekkel is járhat. 2012 júliusáig a Daimler 11, az Opel 14 százalékkal kevesebb gépkocsit adott el Európában, mint egy évvel korábban, ami egy olyan, lényegében a német autóipartól függő gazdaságnak, mint a magyar, nem sok jót ígér.

Összpontosítsunk most az európai kereslet visszaszorulására. Nemcsak a kínaiak szenvednek tőle, hanem a japánok, a dél-koreaiak és a tajvaniak is, akik a gépkocsiktól a szórakoztatóelektronikán át az információs technológiáig nem kevésbé exportérzékenyek, sőt. Felőlük is rossz adatok jönnek, amelyeknek a lenyomata majd ott érződik a világgazdaság egész teljesítményén. Hiába van az, hogy a negatív – és ritkábban pozitív – előjelű európai növekedési számokhoz képest egy csomó harmadik világbeli, feltörekvő ország (Indonézia, Malajzia, Pakisztán, Thaiföld, Chile, Kolumbia, Venezuela, Szaúd-Arábia, Peru, a Fülöp-szigetek) nagyon szép teljesítményt ígér 2012-re, ők valamennyien periferikus szerepet játszanak. Egyszóval ami növekedési potenciál bennük van, azt jól kihasználják, de majdnem azt kell mondanom: ez kevéssé oszt és kevéssé szoroz ahhoz képest, amit a „nagyok” mutatnak fel.

Sok rossz hír után egy jó hír: a világ hatodik legnagyobb gazdaságát, amely exportteljesítményben (földgáz, olaj, nemesfémek) nyomban Németország és Kína után helyezkedik el a ranglistán, csaknem két évtizednyi előszobáztatás után felvették a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO – leánykori nevén GATT). Ez az ország Putyin Oroszországa. A végtelennek tűnő tárgyalások akörül folytak, hogy az oroszok milyen fokon adják fel a protekcionizmusukat, azaz építik le a védővámjaikat, s nyitják meg a gazdaságukat – annak szolgáltató szektorával (bankok, biztosítás) – a külvilág előtt.

Bármennyire különös, Oroszország a WTO 156. tagországa lett csak, miután vállalta, hogy szakaszosan felére csökkenti az importvámokat, és persze ugyanilyen elbánásban részesül valamennyi, a WTO-ban tömörült kereskedelmi partnerétől. Ami annyit jelent, hogy Oroszországnak a világgal folytatott kereskedelme óriási lökést kap. Mindazok, akik majd beruháznak az oroszoknál, ott előállított termékeiket a jelenleginél jóval olcsóbban exportálhatják, s ha valamilyen csoda folytán a vámokkal nem terhelt energiahordozókon kívül maguk az orosz cégek is exportképes késztermékekkel állnak elő, arathatnak ők is.

Nota bene: megint a németek fognak jól járni, a többiek legföljebb a késedelmeiket próbálhatják behozni. Illusztrációul: 2011-ben Németország összesen 34,3 milliárd euró értékben exportált Oroszországba, miközben a franciák ugyanennek az értéknek alig kevesebb mint ötödével, a „távolságtartó” britek meg a nyolcadával büszkélkedhettek csak.

Mindazonáltal téved, aki arra tippel, hogy a WTO-csatlakozás ugyanolyan „bonanzát” zúdít majd Oroszországra, mint Kína évtizeddel korábbi fölvétele. Az ugyanis megötszörözte a kínai exportot (külföldi beruházások plusz olcsó munkaerő), és a Mennyei Birodalmat a világ második legnagyobb gazdaságává tette. Nem mellékesen: olyan világgazdasági környezetben, amikor a pénz több mint bőviben volt, az adósságvállalásra való hajlandóság nem kevésbé. A fél világ kínai árut kezdett venni – védővámok és (legtöbbször) mennyiségi korlátozások nélkül.

Eltekintve most már attól, hogy az oroszok kereskedelmi kultúrája még csak össze se mérhető a kínaiakéval, rögzítenünk kell, hogy a helyzet időközben drámaian megváltozott. Mindenki az adósságaitól szabadul, a likviditási zavarok mindennaposak. Ugyanolyan keresleti boommal, mint 2008-ig, az oroszok nem számolhatnak. Viszont a számaik jók, sőt nagyon jók: az állam takarékos, és fölöslegei jelentősek.

P. S.: Magyarország még a mai rossz helyzetben is annyi élelmiszert tudna eladni Oroszországtól Indián át Kínáig – aranyáron –, amennyiről legföljebb a Kádár-korszakban álmodhatott. De nincs mit eladni. Az aszály miatt – a szántóföldi növénytermesztés két, meglepően kitűnő éve után – nincs gabona, másfelől nincs disznó, nincs baromfi. Hallom, többet kellett volna költeni csatornarendszerre, öntözésre, s nem megbékélni azzal, hogy sertésből a töredékét neveljük annak, mint huszonöt évvel ezelőtt. Előbb kellett volna melldöngetés helyett gondolkodni.