Romániában több mint ötvenszeres a halálozási ráta a beoltott országokhoz képest

Egy katonaorvos szerint a haláleseteknek a többségét meg lehetett volna előzni védőoltással. 

2021. november 2., 19:25

Szerző:

Romániában az elmúlt héten több mint ötvenszer nagyobb volt az egymillió lakosra jutó koronavírus-halálozások aránya a magas beoltottságú országok halálozási rátájához képest – mutatott rá keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, a romániai oltási kampány koordinátora.

Az MTI szerint az oltásparancsnok a több mint 90 százalékos átoltottságú Portugália és a 80 százalékot meghaladó Dánia példáját hozta fel:

„Dániához képest több mint ötvenszer, Portugáliához képest pedig csaknem hetvenszer volt magasabb Romániában a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos lakosságarányos halálozási ráta.”

„Ezekben a napokban nagyszülők, idős rokonok csaknem egy teljes korosztálya távozik közülünk az alacsony átoltottság miatt, pedig ezeknek a haláleseteknek a többségét meg lehetett volna előzni” – mutatott rá Gheorghita.

Az oltás kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) keddi közlése szerint a 19,3 milliós Romániában eddig a teljes lakosság 36,5 százaléka, a beoltható (12 év feletti) lakosság 42, illetve a felnőtt lakosság 45 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást.

A CNCAV regionális bontású adatokat is közölt, amelyekből megerősítették, hogy továbbra is Románia legurbanizáltabb térségeiben a legmagasabb az átoltottság. Korosztályok tekintetében az 50-59 évesek körében a legmagasabb (50 százalék feletti), a 60-69 éveseknél pedig csaknem 49 százalékos az átoltottság. A legkevésbé immunizált korosztályok között található a 80 százalék feletti korosztály 25, illetve a 15 év alatti korosztály 12 százalékkal.

A zöld igazolvány használatának kiterjesztése óta megugrott oltási hajlandóság a múlt hét végétől kezdődően hanyatlani kezdett Romániában: kedden 46 661 ember kérte az első adag oltást, ami kevesebb mint kétharmada az utóbbi két hét átlagának.

A legtöbben – több, mint 110 ezren – múlt szerdán jelentkeztek az első adag oltásra. Akkor az oltásparancsnok azt mondta: a román hatóságok célkitűzése az, hogy év végéig Románia elérje a koronavírus elleni nyájimmunitást, vagyis a felnőtt lakosság átoltottsága meghaladja a 70 százalékot.

 

(Kiemelt kép: Személyi védőfelszerelést viselő egészségügyi személyzet egy Covid-19-es beteg német katonai repülőgépre való átszállítása után, 2021. november 1-jén, a romániai Otopeniben. - Hat romániai beteget szállítottak Németországba a Covid-19 súlyos megbetegedése miatt. Fotó: Andrei PUNGOVSCHI / AFP)

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.