Románia: járvány és koalíciós kényszer – Magyar egység az RMDSZ égisze alatt
A járvány teljes mértékben rátelepedett a romániai politikára. Aki a vírus támadása idején kormányoz, az vagy belebukhat, ahogy levezényli a védekezést, vagy ő lesz a vírus-sárkányölő Szent György a végén. De csak a végén, és Románia még nagyon nem ott tart. A kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára kockázatos a voksolás, ellenfele, a Szociáldemokrata Párt (PSD) erősen kritizálja a kormány intézkedéseit. Ráadásul a kabinet az újabb és újabb megpróbáltatásokra újabb és újabb központosítási lépésekkel válaszolt, például a kórházakat az önkormányzatoktól a minisztérium alá rendelte. Ami egyben azt jelenti, hogy
egyre inkább mindenért a kormány lett a felelős.
Ezt pedig elég nehéz ellensúlyozni, leginkább propagandával, és ebben (is) főszereplővé vált az államelnök. Klaus Iohannis dühösebbnél dühösebb megnyilatkozásait két tényező motiválja: a COVID-helyzet súlyosbodása és a választások közelsége. Legutóbb már gyakorlatilag az egész járványért a szociáldemokratákat tette felelőssé, amiben annyi az igazság, hogy volt olyan kormányintézkedés, amit az egyelőre parlamenti többséget élvező PSD valóban zátonyra futtatott, illetve parkolópályára juttatott az alkotmánybíróság közreműködésével.
A közvélemény azonban a jelek szerint mégiscsak elsősorban a kormányzat bizonytalan és következetlen lépéseit látja. Például nagy a felháborodás az iskolák általános bezárása miatt, viharos volt a piaci zárlat is, ami ráadásul nem vonatkozott a bevásárlóközpontokra, és ez nem kis lehetőség a baloldalnak arra, hogy a döntést a szegények elleni támadásként bírálja. Adott esetben döntő lehet az ortodox egyház ingerültsége, amellyel a központból elrendelt korlátozásokat fogadja. Legutóbb a konstancai érsek tiltakozott, amiért az óvintézkedések miatt nem lehet megtartani a szokásos nagy Szent András-napi zarándoklatokat, és amiért a hatóságok megbírságoltak embereket, akik a tiltás ellenére részt vettek – ráadásul maszk nélkül – egy szertartáson. Romániában sokak szerint a pópák mondják meg a szavazók legalább felének, hogy kire voksoljanak.
Mindez és sok más tényező alakította úgy a dolgokat, hogy a legutóbbi felmérések szerint a PNL 31,2 százalékra, a PSD pedig 27,3 százalékra számíthat. A harmadik helyezett az USR–PLUS jobboldali és részben európai irányultságú pártszövetség, és ezek után következnek a négy-hat százalék körüli erők, amelyeknek van esélyük bejutni a törvényhozásba: az RMDSZ (5,1 százalék), a korábbi államelnök Basescuhoz kötődő, erősen nacionalista, Moldova és Románia egyesülését szorgalmazó PMP Népi Mozgalom Pártja (4,8 százalék) és a korábbi miniszterelnök, Victor Ponta vezette baloldali Pro Romania (4,6 százalék).
Ez pedig azt jelenti, hogy
bármelyik erő szerez több mandátumot, stabil kormányt alakítani csak koalícióban lehetséges.
És még ha a koalíció fő pártja a korábban Iohannis vezette PNL lesz, ez így is súlyos vereség lenne az államelnöknek, akinek deklarált célja a PNL-többségű parlament és egy kizárólag liberális, tehát közvetlenül neki engedelmeskedő kormány lett volna.
Ez kellett volna például ahhoz, hogy Iohannis megvalósítsa a tervét, az erős elnöki hatalomra épülő új állami berendezkedést a jelenlegi félelnöki-félparlamentáris rendszer helyett, merthogy szerinte csak az ő vezetésével, csak a jobboldal közreműködésével sikerülhet megvalósítani a Románia újjászületését célzó nagyszabású terveket. Iohannis álma már csak azért sem valósulhat meg, mert az USR–PLUS-koalíció sem biztos: a szövetség jobboldali ugyan, de a PNL és kormánya kemény kritikusaként gyűjti a szavazatokat, aligha alaptalanul arra számítva, hogy azok a jobboldaliak, akik elégedetlenek az Orban-kormánnyal, inkább rájuk voksolnak. A jövendő együttműködés tehát nem tűnik igazán simának, ha egyáltalán összejön, és az sem biztos, hogy az USR–PLUS mindenben támogatná a teljes elnöki hatalom kiépítését.
A helyzet az RMDSZ számára sem lett egyszerűbb. A romániai magyar képviselet vezetői mindeddig a mérleg nyelve szerepének esélyét hangsúlyozták jó eredmény esetén. Kelemen Hunor eddigi megnyilvánulásai elsősorban arról szóltak, mennyire fontos a kormányban való részvétel, amelynek révén pozitív döntéseket harcolhatnak ki a magyar miniszterek. A szövetségi elnök szavaiból is kiviláglik, hogy
ezek a döntések sokkal inkább az elmúlt években megszaporodott magyarellenes kezdeményezések elhárítását jelenthetik, mintsem új kisebbségi jogok megszerzését.
Az Adevarul című napilap értesülése szerint a szövetség nem elégedne meg a külső támogató szerepével, három tárcát akar (egészségügy, kultúra, környezetvédelem), amelyben az RMDSZ vezetőinek valószínűleg igazuk van, amikor régebben a magyarok nem kaptak konkrét hatalmi pozíciókat, nem sokra mentek a kívülről támogatott szociáldemokrata partnerrel, viszont a magyar közvélemény jelentős része ugyanúgy kárhoztatta a szövetség politikáját a PSD zavaros kormányzásáért, mintha benne lettek volna a szociáldemokrata kabinetben.
Amikor Iohannis a jövendő koalíciós kormányzásról beszélt, nem említette az RMDSZ-t az USR–PLUS mellett lehetséges partnerként, ezt csak Ludovic Orban jelenlegi kormányfő vetette fel, az USR-rel és a keményen nacionalista PMP-vel egyetemben. Utóbbi párt eleve nehézzé tenné a magyarok számára a szövetkezést. De nem kell messzire menni magyarellenességért a PNL berkeiben sem, az első elnökhelyettes, Rares Bogdan például kifejezetten tiltakozik a magyarok kormányzati szerepe ellen, amit ahhoz kötne, hogy
az RMDSZ vezetői minden reggel fennhangon mondják el az alkotmány első, nemzetállami cikkelyét a kávéjuk mellett.
És el ne felejtsük magát a PNL valóságos főnökét, Klaus Iohannist, aki viharos magyarellenes kampányt indított egy elnöki nyilatkozatával tavasszal, és aki nemrég a magyarellenes közhangulatot kiszolgálva, meg nyilván saját meggyőződéséből, kihirdette a Trianon-törvényt – amelyet viszont az ellentábor fő pártja, a PSD nyújtott be. Egyszóval a fő romániai politikai erők kö-rében a magyar politikai képviselet egyik oldalon sem számíthat semmi jóra, a mostani felállásban nem kizárt ugyan, hogy a mérleg nyelve pozícióját töltheti be, de hogy ebből kormányzati szerep lesz, az kevéssé valószínű.
Az ellenzéki szerep hatékony betöltése ahhoz az egyszerű feltételhez kötött, hogy az RMDSZ jusson be a parlamentbe, lehetőség szerint nem az alternatív küszöb megugrásával (négy megyében húsz százalék), hanem „direktben”, a megszerzett összes szavazat révén.
Az előző választási ciklusban az RMDSZ az egyik akkori romániai magyar ellenzéki erőnek, a Magyar Polgári Pártnak ajánlott fel két befutó helyet, most az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt által alakított, de még be nem jegyzett Erdélyi Magyar Szövetségnek – vagyis teljesnek mondható az erdélyi magyar összefogás. Ennek a jelentősége aligha vitatható: több alkalommal bizonyosodott be, hogy miközben az RMDSZ ellenzéke több-kevesebb – de inkább kevesebb – sikerrel sok éve a választás szabadságát kínálja, addig a romániai magyar szavazók sokkal inkább díjazzák, ha nem a marakodást látják választáskor, hanem azt, hogy a magyar érdekeket egységesen akarják képviselni.
A jelek szerint mindez a Fidesz hathatós segítségével történik.
A magyarországi politikai erő a kilencvenes évek közepe óta épített ennek az ellenkezőjére, a magyar politikai ernyőszervezet, az RMDSZ megosztására. Amikor végképp kiderült, hogy a szövetségen belül Markó Béla elnöksége alatt nem lesznek képesek átvenni a Fidesz-párti platformok a szövetség vezetését, a szövetségből kivált politikusok Orbánék egyértelmű támogatása mellett alakítottak ellenzéki szervezeteket. Az elmúlt években azonban a Fidesz és az RMDSZ között feljavult a viszony, most pedig, a kör bezárulásaképp, az Erdélyi Magyar Szövetség mintha az RMDSZ valamiféle társszervezetévé szeretne válni. Ezzel feltehetően jelentősebb politikai szerephez jutna, mint amit az önkormányzati választásokon való gyenge szereplése hozhat. Szeptemberben azért még elhangzottak méltatlankodó nyilatkozatok, miszerint valójában ők lennének a Fidesz igazi erdélyi szövetségesei.
A jelek szerint Budapestnek most fontos az RMDSZ bejutása, sőt kormánytényezővé válása is. Talán nem csupán azért, mert elkötelezett a magyar kisebbség iránt, hanem azért is, mert az európai politikai küzdőtéren kialakuló erőviszonyok értékessé tennék a megértést Bukaresttel, amire egyébként kevés az esély.
Magyarország jelentős lépéseket tett déli, illetve délkeleti irányban a kapcsolatok erősítéséért. Szlovénia – legalábbis részlegesen – kiállt a magyar–lengyel páros mellett, Budapest pedig gesztust tett nemcsak más balkáni államok, hanem például Moldova irányába is, amely most választott európai irányultságú köztársasági elnököt. De mindez Bukarest érzékelhető rosszallása mellett történt. Románia marad az EU hű híve, az európai nagyhatalmak és Amerika szövetségese – legyen bárki is az utóbbi elnöke. Iohannis és Orban sietett Orbán vétóját elítélni. Románia stratégiája épp a magyarok ellenében célozza – az EU és a NATO bástyájaként – a regionális meghatározó hatalom pozícióját.
A cikk a 168 Óra hetilap 2020. december 2-i számában jelent meg.
